A császári hatalom

Augustus uralkodása alatt az egyeduralom és a princeps jogosítványai formálódóban voltak, Tiberius azonban már egyből megkapta azokat a címeket, melyeket Augustus csak folyamatos szerzett meg. A hatalom megerősítése két szálon futott: egyik oldalon a bürokrácia szerepének növelésével - a senatus feladatkörének rovására -, másrészt a császárhoz hű hadsereg készenlétben tartásával. Tiberius a császári testőrséget az ún. praetorianus gárdát (900 gyalogos és 100 lovas) Róma határában helyezte el. Claudius (41-54) pedig a császári közigazgatást fejlesztette tovább, hivatalt hozott létre személyes ügyintézésére, ezzel megkerülve a senatust és a magistratusokat. Vespasianus (69-96) jogi formába öntötte, rögzítette a princeps hatáskörét. Ez a köztársasági formával való teljes szakítást jelentette. A folyamat Hadrianus alatt (117-138) teljesedett be: az elvi irányítást és ellenőrzést a senatorokból, lovagokból kinevezett császári tanács kezébe helyezte, a senatus törvényhozó hatalmát pedig jóformán megszüntette azzal, hogy önmagának tartotta fenn az előterjesztés jogát, a senatusnak felkiáltással elfogadási joga volt. Ha még ettől az eljárástól is el akart tekinteni, rendeletekkel - edictumokkal - kormányozhatott. Így a senatus nem volt több mint Róma város tanácsa és büntetőjogi bíróság.

Vespasianus császári hatalma

"... hogy [Vespasianus] szerződést köthessen, akikkel kötni akar, amint ezt [Octavianus Augustus, Tiberius és Claudius] tehette; és hogy összehívhassa a senatust, előterjesztést tehessen, az ügyet újratárgyalásra visszaküldhesse, ...senatusi határozatokat hozhasson, amint ezt az isteni Augustus (stb.)... és hogy akiket hivatal, jogkör, felhatalmazás vagy valamely ügy gondnoksága iránti kérelmükben a senatusnak és a római népnek ajánlott, és akiknek a maga szavazatát odaadta vagy odaígérte, azok bármely választó gyűlésen soron kívül tekintetbe vétessenek... és hogy amit az állam érdekében lévőnek, valamint az isteni és emberi, köz - és magán dolgok méltóságát öregbítőnek vél, azt cselekednie és megtennie joga és hatalma legyen..." (felirat CIL VI 930)

A gazdasági élet

A császárság korában nem maradt érintetlenül a gazdaság: először a császári birtokokon, majd a nagybirtokokon fokozatosan tért nyert a szabad munkaerő foglalkoztatása, a rabszolgamunka pedig háttérbe szorult. Egyrészt azért, mert a rabszolga-utánpótlás nem volt egyenletes, másrészt a szabad munkások, ún. colonusok, akik bérlőként művelték a földet, érdekeltek voltak nagyobb haszonnak dolgozni, hiszen így nekik is több maradt. A mezőgazdasági termelés átalakulása a termékekben is tetten érhető: tovább növekedett a kert- és gyümölcstermelés túlsúlya, mert a behozott borok és olívaolaj gazdaságtalanná tette ezek hazai előállítását.

A gazdagodás jeleként, roppantmód megnőtt a távol-keleti luxuscikkek iránti igény, melynek az is kedvezett, hogy viszonylag békében lehetett hajózni a tengereken. Állítólag Tiberius egyszer ki is fakadt a római asszonyok hiúsága miatt, hogy kínai selyem ruhában járnak s ezzel tönkre teszik a birodalom pénzügyi stabilitását, mert a távol-keletiek csak aranyat vagy ezüstöt fogadtak el árucikkeikért.

Védelem és terjeszkedés

Míg Augustus a béke megteremtőjeként üdvözöltette magát, addig utódai nagy küzdelmeket vívtak a birodalom határainál. Védelem és terjeszkedés - e két cél együtt határozta meg a császári külpolitikát. Trainus ideje alatt (98-117) érte el a birodalom legnagyobb kiterjedését: közel 6 millió négyzetkilométernyi területen, 70-80 millió lakossal. Igyekezett az újonnan bekebelezett területeket romanizálni. A későbbiekben a császárok már hódításra nem vállalkoztak, az is komoly gondot okozott, hogy több oldalról is szorongatva, a határokat megtartsák, ráadásul a 3. században eddig ismeretlen népek - frankok, gótok - tűntek fel.

Utódlási harcok

A római császári hatalom, jogi szempontból sem volt pontosan leírható és fokozatosan formálódott ki, alakult át. Ha a császárok emberi magatartását, személyiségét nézzük megint csak széles skálát rajzolhatunk fel: jó és rossz emlékeket hagytak maguk után, melyet a történetírói vélekedések is tovább színeznek. Annyi azonban általánosságban elmondható, hogy nagy szerepet kapott az erőszak a császárkorban az utódlás kapcsán. Ezért aztán az Antoninusoktól kezdve nem is vérszerinti örököst jelöltek, hanem a személyes érdemek alapján választott már életében az uralkodó utódot magának. A Severusoktól a hadsereg szerepe óriási lesz, a légiók szinte önállósodnak, s időnként kényükre-kedvükre választottak császárt. Jól jelzi a hatalmi válságot, hogy a katonacsászárok 49 évi országlása alatt 28-an nyertek császári kinevezést, s közülük természetes halállal egy, a harcmezőn ketten, balesetben egy vesztette életét.