Gazdálkodás a Nílus völgyében
A Nílus az aratás és az új vetés közötti hónapokban, júliustól szeptemberig áradt (áradás évszaka), így nem fenyegetett azzal, hogy elsodorja a termést. (Mezopotámiában ezzel éppen ellentétes volt a helyzet, a Tigris és az Eufrátesz márciustól májusig áradt, így ott gátakkal kellett védeni a már növekedő gabonát. Hordalékuk is sokkal kevésbé volt termékeny, mint a Nílusé.) Az egyiptomi településeket a magaslatokra építették, mert ilyenkor csak ezek látszottak ki a vízből. Az ár elvonulása után következett a sarjadás évszaka, amikor a vetést is végezték (novembertől februárig), míg a márciustól júliusig tartó forró évszakban arattak. A hiányzó esőt pótolta a Nílus, napsütésben pedig végképp nem volt hiány. (A Napnak - látni fogjuk - kiemelkedően fontos szerepe van az egyiptomi vallásban.)Így az egyiptomiak szerencsésnek tudhatták magukat, mert páratlanul kedvező természeti körülmények között éltek az élelmezés szempontjából.
A gabonát főleg lepénykenyér formájában fogyasztották, de ettek kelt tésztájút is. A legelterjedtebb ital az árpasör volt, amit még a gyerekek is ittak, mert csekély volt az alkoholtartalma. A gabonán kívül fontos táplálékot jelentettek a halak, vízimadarak - szintén a Nílusnak köszönhetően. Legfontosabb háziállatuk a szarvasmarha volt, tartottak sertést, libát, kacsát, juhot, kecskét is, és természetesen jól ismerték a kutyát. Sok macskaábrázolás maradt fenn, mert szent állatnak tartották. A tevét a fáraók korában még nem tartották. Épületfájuk nem volt, viszont bővében voltak különféle köveknek, és persze vályogból is tudtak építkezni. Az érceket is többnyire a szomszédos térségekből kellett beszerezni.Az Óbirodalom elején Egyiptom egészének földje a fáraó birtokában volt. Bár a fáraó később is minden földet a sajátjának tekintett, de sokat adományozott főhivatalnokoknak, templomoknak. A kapott földet az új birtokos örökíthette gyermekeire, ám, ha a fáraó elégedetlen volt a birtokos szolgálataival, a földet visszavehette.
Földművelés Egyiptomban
A parasztok túlnyomó többsége állami vagy templomi gazdaságokban dolgozott. Jóval kevesebben voltak olyanok, akik egy magánbirtokos földjét, még kevesebben, akik saját földjeiket művelték. (Mezopotámiában is a legtöbb föld a templomok és az állam birtokában voltak. Különbség viszont, hogy ott bizonyos időszakokban azért több földet birtokoltak magánszemélyek, köztük parasztok, mint Egyiptomban.) A parasztok nem voltak személyükben szabadok, közmunkákra foghatták vagy át is telepíthették őket, ha az állam érdeke így kívánta. Egyiptomban - akárcsak Mezopotámiában - kevés rabszolga dolgozott a gazdaságban, a paraszti munkaerő elegendő volt.
Mivel a termelés főleg nagyobb üzemekben - állami, templomi - folyt, ezért a javak nagy része nem pénzért a piacon cserélt gazdát. A gazdaságban megtermelt javakat raktárba gyűjtötték, és innen látták el a gazdaság területén élőket. A templomi és állami raktárak biztosították a nehezebb évek vagy természeti csapások sújtotta övezetek ellátását. Ezenkívül a központi készletből küldték az ajándékokat más nagyhatalmaknak, aminek politikai és gazdasági jelentősége egyaránt volt. Az állami raktárakból látták el továbbá a katonákat, az írnokokat. Ezekből fedezték a hatalmas állami építkezéseket, innen látták el a közmunkára terelteket élelemmel.
21. századi közoktatás - fejlesztés, koordináció (TÁMOP-3.1.1-08/1-2008-0002)
