A Trobriand-szigetek nevű szigetcsoport Ausztráliától északra, Pápua Új-Guineában található . Sok apró szigetből áll, némelyiken több, másokon kevesebb kis falutelepüléssel. Ezek a szigetek és falvak egy sajátos ajándékozási rendszert alakítottak ki az évszázadok folyamán, amit kulának hívnak. Ennek során kétfajta "árucikk" - és csakis ez a két fajta - utazik folytonosan, egymással ellentétes irányban. Az óramutató járásával megegyezően vonul állandóan az egyik: a szoulavának nevezett, vörös kagylókból készített hosszú nyaklánc. A másik árucikk - a mwali, azaz fehér kagyló-karperec - az ellenkező irányban mozog. Mindkét áru - a zárt körvonalon saját irányában utazva - útja során találkozik a másikkal, és állandóan elcserélődik. Ezt a vándorlást, csakúgy mint a kereskedelmi ügyletek minden egyes részletét egy sor hagyományos jogszokás és megegyezés rögzíti és szabályozza, az ajándékozás egyes műveleteihez pedig bonyolult mágikus rituálé és nyilvános szertartások kapcsolódnak. Minden szigeten és minden faluban többé-kevésbé korlátozott számú ember vesz részt a rituális ajándékozásban; azaz megkapja a javakat, rövid ideig magánál tartja, majd továbbadja őket. Így minden résztvevő időről időre - bár nem rendszeresen - hozzájut egy vagy több mwalihoz vagy egy szoulavához, aztán pedig tovább kell adnia valamelyik partnerének, akitől cserébe kapja a másik árucikket. Soha senki nem tartogatja tehát hosszabb ideig magánál egyik cikket sem. Aki egyszer részesévé vált ennek a szokásnak, az mindig az is marad, s a két ember közötti üzlettársi viszony maradandó és életfogytiglan tartó lesz. Emellett bármely adott mwali vagy szoulava mindig úton van; kézről kézre jár, és fel sem merül, hogy bárhol is ottmaradhat. Mindeközben még a legintelligensebb bennszülöttnek sincs semmiféle világos elgondolása az ajándékozási folyamat egészéről, a teljes kép ugyanis hiányzik gondolatvilágából; a bennszülött benne él, és nem szemlélheti kívülről a nagy egészet. A kagylókarperecek és a hosszú spondylusfüzérek - a két fő cserecikk - elsősorban ékszerek, de csakis a legszebb táncruhákhoz veszik fel őket, nagy ünnepeken, amelyeken több falu vesz részt. A karperecek legnagyobb része - csaknem kilencven százaléka - túlságosan kicsiny méretű még ahhoz is, hogy fiatal fiúk vagy lányok hordhassák. Néhányuk pedig olyan nagy és értékes, hogy éppen ezért nem viselik. Egy trobriandi közember csak kevés cserepartnerrel rendelkezik, míg egy főnöknek több száz cseretársa van. Mikor két cserepartner ajándékozási ügyletet bonyolít le egymással, mellékesen egyéb ajándékokat cserélve; barátokként viselkednek, és számos kölcsönös kötelezettségük van, amelyeket a falvaik közötti távolság és az egymáshoz viszonyított társadalmi helyzetük határoz meg. Egy átlagembernek van néhány partnere a közelben is, rendszerint házassági rokonsága vagy barátai körében, s ezekkel általában igen szoros baráti viszonyban van. Az átlagember emellett rendelkezik még a saját vagy szomszédos körzetben egyk ét főnöki partnerrel is, akikkel cserét folytat. A tengerentúli partner mindemellett vendéglátó, házigazda, szövetséges is a veszély és bizonytalanság földjén. Az ajándékozás megváltoztathatatlan szabálya, hogy a kagylókarperecek és nyakláncok sohasem érkezhetnek ugyanattól az embertől, lévén, hogy különböző irányban kell utazniuk. Ha egy partner karperecet ad, és én nyaklánccal viszonozom, minden további ügyletnek közöttük ugyanígy kell lefolynia. A kula szertartásos ajándékozás; az ajándékot azonos értékű másik ajándékkal viszonozzák egy idő múltán, ami lehet néhány óra vagy perc, néha azonban egy év vagy még több is eltelhet a tartozás kiegyenlítéséig. Sohasem fordul azonban elő, hogy a csere során vitatkoznának, alkudoznának az ajándékokról. Az ajándék viszonzása, a tartozás kiegyenlítése teljesen az adósra van bízva. Minél jelentékenyebb valaki, annál inkább arra törekszik, hogy kitűnjön bőkezűségével. Mindez nem jelenti azt, hogy az emberek mindig elégedettek, és hogy nem fordul elő perpatvar, neheztelés, sőt veszekedés a tranzakciók során. Természetesen megtörténik, hogy egy ember hiába akarja a tényleges egyenértéket adni a kapott tárgyért, ez nem áll rendelkezésére. Aki tisztességes és bőkezű az ajándékozás során, ahhoz több ékszer áramlik, mint a fukarhoz. (Bronislav Malinowski nyomán)