Egyes feltevések szerint az őskor némely kultúráiban - főleg a földművelésre való áttérés korában - létezett a matriarchátus, vagyis nőirányítás alatt álló társadalom. Ezt semmi nem biz onyítja, ezért újabban elvetik ezt az elképzelést.

A mai természeti népeknél mindig a férfiak az irányítók. De nem egyféleképpen. Például a tanzániai handzáknál vagy a délkelet-indiai palijanoknál, a "családfenntartó", gyűjtögető asszonyok szabadon tarthatnak szeretőt vagy válhatnak el. Az új-guineai t chambuliknál a nők végzik a halászatot, rámenősebbek, kezdeményezőbbek, s bár a szimbolikus vezetők férfiak, a csoport irányításában ténylegesen aktívabban vesznek részt, míg a férfiak szelídek, visszahúzódóak, és csak a művészeteknek élnek. Az eszkimóknál viszont, akik szinte kizárólag a férfiak által vadászotthúsból élnek, a férfiak teljesen alávetik a nőket, a leányokat már gyerekkorukban a férfiak szolgálatára nevelik. A nők helyzete az esetek túlnyomó többségében egyáltalán nem alávetett, vagy sokkal kevésbé az, mint a civilizációkban. A férfiak nagyobb tekintélye, vezető szerepe sokak szerint azzal magyarázható, hogy általában erősebbek, gyorsabbak, agresszívebbek és kezdeményezőbbek a nők többségénél.

Ezeknek a tulajdonságoknak a jelentősége nyilvánvaló a vadásztársadalmakban. Ugyanakkor a vadászathoz erő és gyorsaság mellett legalább olyan fontos az ügyesség, a kitartás, a türelem, ami a nőket legalább annyira jellemzi, s a férfiak közül sem az erősebbeké, hanem a tapasztaltabbaké a vezető szerep. Így fontosabb lehet, hogy a nőket teljes mértékben leköti az utódok gondozása. Inkább, mint ma, hiszen nem volt sem dajka, sem gyerekfelvigyázó, sem óvoda. Ráadásul népességszabályozási megfontolásokból a szoptatási időszak évekre is elnyúlhat. Nehezíti "közéleti" szerepvállalásukat a gyerekkihordás időszaka is. Így a más hordákkal való kapcsolattartás, a horda belső ügyeinek elrendezése a férfiak dolga, ami tekintélyük növekedésével jár. Még fontosabb, hogy a nők nem vadászhatnak, hiszen állapotosan vagy szoptatás közben ez bajos lenne. A zsákmányoló népeknél ezért a vadászat "férfimunka". A vadászatnak pedig még azokban a társadalmakban is nagyobb a tekintélye, mint a gyűjtögetésnek, ahol a tápláléknak csak kisebb részét nyerik ilyen módon. A kung-csoport nagy örvendezéssel fogadja a nagy ritkán vaddal megtérő férfiakat, mindenki feszülten hallgatja az üldözés, a küzdelem és a vad elejtésének drámai történetét, miközben a gyűjtögetésről nap, mint nap eredményesen hazatérők ilyesmit nem várnak. A kockázattal, drámával járó tevékenységben több a varázslatos, a szellemek világát érintő. A hús ezenkívül nem csak eredete, de ritkasága és magasabb tápértéke miatt is nagyobb kincsnek számít, gyakrabban alkalmazzák cserére, ajándékozásra, ami, mint tudjuk, megint csak tekintélyt jelent.

A többi főemlősnél is a hím vezeti a csoportokat, de ott az erő jogán. Viszont már a Homo erectus is vadászott nagyvadakra, és már ekkor átkerülhetett a "stafétabot" az erős hím kezéből a vadász férfiéba. Ez mélyen beleépült a Homo sapiens társadalmi normáiba. Így aztán olyankor is fennmaradt, amikor kulturális magyarázata már nem volt.