Az ókori Itáliában élő indoeurópai nyelvet beszélő népek összefoglaló neve.

Rómát is átszelő folyó Itáliában. Mai neve Tevere.

Kr. e. 900 körül valószínűleg egy kis ázsiai bevándorló csoport és az itáliai őslakó törzsek összeolvadásából született új, „rejtélyes” nép. Magas szintű kultúra és politika, valamint fejlett bronzművesség, kerámia és kézművesség jellemzi őket. Városállamokat hoztak létre. A rómaiak, vagyis a latinok tőlük vették át az építészet (boltív), a kultúra (írás), a politika (bíborpalást, vesszőnyaláb) egyes elemeit, de nyelvük azonosítatlansága miatt igen keveset lehet tudni róluk.

Család római elnevezése. Az egyazon családfő – a pater familias – hatalma alatt álló, vele egy háztartásban élő személyek összességét tekintette családnak, amibe a vérszerinti leszármazottakon és a feleségen kívül a rabszolgák is beletartoztak.

Az indogermán nyelvet beszélő italicus népek egyike, Róma alapítói. A latin volt az ókori Róma államnyelve, de a reformációig ill. a felvilágosodásig a tudományok nyelve és a műveltség szimbóluma maradt.

Ma Olaszország fővárosa, az Appennini-félsziget középső részén, a Tiberis partján található város. A monda szerint Kr.e. 753-ban alapította Romulus. A kora középkortól kezdve - kisebb megszakításokkal - a katolikus egyház központja.

A patríciusoktól megkülönböztetett köznép tagjai az ókori Rómában, akik földműveléssel, ipari tevékenységgel és kereskedelemmel foglakoztak. A politikai jogokat Kr. e. 494 után fokozatosan szerezték meg. A Kr. e. 3. századra a plebejusok gazdagabb tagjainak és a patríciusoknak az összeolvadásával létrejött a nobilitas.

A római nemesség tagjai. Ők nagyobb vagyonnal rendelkeztek, lovas katonai szolgálatot teljesítettek, és a politikai jogok kizárólagos birtokosai voltak a római királyság és rövid ideig a köztársaság korában.

A római polgárok joga, aminek része: a választás és hivatalviselés, a fellebbezés, a vagyonszerzés és örökítés, valamint a házasság joga.

Más néven öregek tanácsa. A legfőbb hatalmi testület az ókori római köztársaság korában, amelynek feladata az államügyek irányítása volt. A népgyűlés által hozott határozatokat felülbírálhatta vagy engedélyezhette. Ez a testület irányította a külügyeket is.Kötelességei közé tartozott az állam vagyonának ellenőrzése és szükség esetén ez a testület ruházhatott fel valakit diktátori teljhatalommal. A császárkorban a senatus befolyása folyamatosan csökkent, a császárkor második szakaszában, a dominatus korában szerepe jelképessé vált.

Az ókori Rómában a consulok helyettese volt Kr. e. 366-tól, s e minőségében bírói feladatot látott el.

Teljhatalommal rendelkező állami hivatalnok, államfő. A római köztársaság idején diktátorokat nagy veszély esetén választották, különleges hatalommal rendelkeztek és megbízatásuk 6 hónapra szólt. A kései római köztársaság korában a korlátlan hatalommal bíró államfő méltósága, aki már nem átmeneti jelleggel rendelkezett ezzel a rendkívüli felhatalmazással. Ilyen felhatalmazással rendelkezett Sulla, Julius Caesar és Augustus.

A római köznép saját tisztviselője, akit csak a plebejusok közül választhattak. Kr.e. 494-től választották és különleges jogokkal (pl. vétó) ruházták fel, személye szent és sérthetetlen. (De a vétójog a katonai ügyekre nem terjedt ki.) Feladata: a plebejusok érdekeinek képviselete, védelme, házukban minden plebejus menedéket találhatott. Számuk kezdetben kettő, majd tíz volt.

Népgyűlés az ókori Rómában, amely kezdetben (Kr. e. 5. század) lakóhely szerinti négy kerület (tribus) alapján kialakult plebejus népgyűlés. Később az egész polgárság gyűlésévé vált.

A kereskedelem, a vallási és a politikai élet legfontosabb eseményeinek helyszíne az ókori Rómában.

Kr. e 443-tól a köztársaság kori Róma egyik legfontosabb tisztségviselője, a katonai szolgálat és a hivatalviselés alapját jelentő vagyonbecslést végezte, ő jelölte ki a szenátus tagjait, valamint részt vett a tisztviselők elszámoltatásában is. Ötévente választottak censort.

Más néven állami föld. A meghódított területek egyharmad részét a római állam kisajátította. Ezeket a földeket a patríciusok bérelhették, illetve a veteranusok letelepítésére is felhasználhatta az állam.

Az ókori római jogalkotás következtében kialakult jogrendszer, amelynek kiindulópontját a XII táblás törvények jelentik, kodifikációjára pedig Justiniánus bizánci császár rendeletére (6. század) került sor. Mai napig a jogi oktatás alapját képezi.

Az ókori Rómában Kr.e. 451-450-ben a decemvírek testülete által a korábbi szokásjog alapján megalkotott törvények, amelyek igen szigorúan védték a magántulajdont, valamint szabályozták pl. a peres eljárások rendjét, a családjogot. A római jog alapját képező joggyűjtemény kiemelt fontosságát jól mutatja, hogy a római gyerekek ezen a szövegen tanultak meg olvasni.

Kr.e.282 és Kr.e. 272 között zajló háború a dél-itáliai görög városok és Róma között. A térséget végül a rómaiak elfoglalták.

(Kr. e. 247-183). Karthágói hadvezér, Hamilkar Barkas fia. Kora ifjúságától sokat hallott Róma erőszakosságától és engesztelhetetlen gyűlölet fűtötte iránta. Kr. e. 221-ben a megölt Hasdrubal helyébe fővezérré nevezték ki. A második pun háborúban több csatában legyőzte a rómaiakat, ám végül Cornelius Scipio Kr.e 202-ben Zama mellett legyőzte. Száműzetésben halt meg.

Róma és Karthagó versengése az első pun háborúval nem ért véget: Karthágó hamar kiheverte a megaláztatást. Hispánia területének elfoglalásával ásványkincsekhez jutott , így az új fővezér Hannibál, Kr.e. 218-ban megindította támadását az Alpokon keresztül. Hannibál a meglepetés ereje mellett számított a rómaiak által korábban leigázott népek támogatására is. S bár nagy csatákat nyert meg Itália területén (pl. Kr.e. 216. Cannae), de a rómaiak végül saját fegyverével győzték le. Először Hispániában, majd a karthagói területen vívott zamai csatában győzte le őt Cornelius Scipió Kr.e. 202-ben. A háború a Kr.e. 201-ben kötött békével zárult, ami gyakorlatilag ellehetetlenítette a korábbi nagyhatalmat, Karthágót.

Más néven triumphus. A győztes hadvezér hadifoglyaival és zsákmányával vonult fel serege élén Jupiter templomához. Miután Róma területére hadsereg nem léphetett, ezért csak a szenátus külön engedélyével tarthattak ilyet.

A legnagyobb katonai egység az ókori Római Birodalomban. Létszáma koronként változott: a köztársaság kori Rómában 4200 gyalogos és 300 lovas, Caesar hadseregében azonban 3–4000 nehézfegyverzetű gyalogos, 2–3000 lovas és 4–5000 gall lovas alkotott egy légiót. Gyalogosokból, lovasokból és segédcsapatokból állt, cohorsokra, azon belül manipulusokra és centuriákra osztották. Parancsnoka a szenátori rangú legatus legionis volt.

A második pun háborút követő rövid 50 esztendő alatt másodrendű kis államocskává süllyedt Karthágó, a valamikori nagyhatalom. Ennek ellenére Róma még egy támadást indított ellene - ez volt a harmadik pun háború Kr. e. 149-146 között, amelynek során a várost teljesen elpusztították.

Kr.e. 264 és Kr.e. 241 között a rómaiak és a punok között zajló háború Szicília birtoklásáért. A harcok változó eredménnyel folytak, de a végső győzelmet a rómaiak szerezték meg. Szicília elvesztésének elismerése mellett jelentős hadisarc fizetésére kötelezte Karthágót a békekötés.

Az ókori világ egyik legnagyobb és legjelentősebb állama. Központja az Itália közepén található, latonok által alapított Róma. A Kr.e. 4. századtól folyamatosan terjeszkedett, meghódította a Itáliát, majd fokozatosan a Földközi-tenger egész partvidékét. 395-ben két részre szakadt. A Nyugat-római Birodalom 476-ban, a Kelet-római Birodalom 1453-ban szűnt meg.