Az egyiptomi istenek társadalma

Az egyiptomi szellemvilág hatalmas és jelentéktelen lények sokaságából állt, éppen úgy, mint az emberi társadalom. A szellemvilág élén emberszerű istenségek álltak: részben vagy egészben ember formájúak, és lelki tulajdonságaik is gyakran az emberekéhez hasonlóak: gonoszak és jók egyszerre. A különféle mítoszok ugyanazt az istent hol jónak, hol rossznak, hol győzhetetlenül hatalmasnak, hol esendően szerencsétlennek mutatták. Természeti jelenségeknek, égitesteknek, térségeknek, emberi tevékenységeknek voltak isteneik: egy istennek sokféle feladata lehetett, és egyféle feladatot többféle isten is elláthatott egyszerre.

A különféle helyi isteneket a birodalom kialakulásával egyetlen nagy isteni társadalomban egyesítették, gyakran rokonságba vonták egymással. Az egyiptomiak számára a nap és a víz jelentette a legfontosabb elemeket, és ezekhez az elemekhez kötődik két legfontosabb istenségük is. Az egyik Ré (vagy Amon), a napisten, a legfőbb isten, a másik Ozirisz, a gabona, a víz istene. De Ozirisz nem csak a teremtés istensége volt, hanem a halálé és a túlvilágé is. Akárcsak a természet, maga is hol meghalt, hol feltámadt, halálában az újjászületés, újjászületésében a halál is benne volt. (Az ókor számos más kultúrájának termékenységistene is hasonló természetű ún. meghaló-feltámadó istenség volt.) Talán a kedvezőbb körülményekkel magyarázható, hogy míg Mezopotámia istenei gyakran ellenségesek az emberekkel szemben, addig az egyiptomi főistenek többnyire jóakaratúak.

Ámon-Ré isten

Egyiptomi templomok

Az ókori Egyiptomiak az istenek számára templomokat emeltek, amelyek szentélyében az adott templom istenének szobrát helyezték el. A templomokba csak a papok voltak bejáratosak, ők végezték a szertartásokat, mely az istenek etetéséből, ápolásából, áldozatok bemutatásából állt. A templom hatalmas gazdasági üzem is volt, földekkel, erdőkkel, halastavakkal, raktárakkal és műhelyekkel, mindez az istenek és papok ellátását szolgálta. A templomhoz tartozó nagy raktárakban őrizték az áldozati ajándékokat.

Hórusz isten

Démonok Egyiptomban

Az ókori Egyiptomban az egyszerű emberek is járulhattak kérésekkel, kérdésekkel a templom kapujához, de a tényleges szertartásokból kiszorultak. Ők az isteneknél többet foglalkoztak kisebb démonok, szellemek jóindulatának, segítségének megnyerésével olyasféle mágikus rítusok segítségével, melyekről az őskor kapcsán már volt szó. A szellemek egy része a halottak visszatérő lelkei voltak, amelyek különleges hatalommal rendelkeztek az élők felett, főleg ártani tudtak, tőlük eredtek általában a betegségek. A szellemek egy másik csoportja olyan démonokból állt, melyek általában valamely istenség követei voltak, és szintén veszedelmesek lehettek. A népi hiedelemvilágban az istenek közül legfontosabb szerep éppen a törpeszerű, nevetséges kinézetű Bésznek jutott, aki a gonosz démonokat tartotta távol. Arra is van utalás, hogy a démonok a nagy isteneknek is árthatnak. A démonok és istenségek nagy hatalmúak voltak ugyan, de az élet folyamát más is befolyásolhatta. Például még Ré is rászorult Hekának, az őserőnek támogatására. Az emberek ezen kívül kimondva vagy kimondatlanul hittek abban, hogy létezik egyfajta világtörvény, sors, amely meghatározza az emberek életének irányát, és ez csillagok állásából, és más módokon kideríthető, megjósolható. Ez a törvény független az istenek akaratától, őket is irányítja.

Ámont jelképező kosfej

A többistenhit Egyiptomban

Az ókori Egyiptomban, ahogy más ókori keleti kultúrákban is, nem volt hivatalos, tételekbe foglalt "kánon", szent tanítás az emberfeletti világról. Mindenki úgy értelmezte az istenekről szóló történeteket, mítoszokat, ahogy kívánta, vagy akár megváltoztatva mesélhette tovább. Éppen ez volt a politeizmus egyik meghatározó sajátossága. Úgy érezték, a sokféle tulajdonság, megjelenési forma, tevékenység együtt fejezik ki egy-egy lény természetét, a sokféle lény, fogalom, erő pedig együttesen az ember fölött álló szellemi világot. Ahogy az embert körülvevő legalapvetőbb természeti jelenségek, például az eső, a folyók, a napsütés lehet egyszerre üdvös és káros, kiismerhető és szeszélyes, mindenható és megszelídíthető, miért ne lehetnének ugyanilyen ellentmondásosak az istenségek és szellemek?