A piramis és a fáraó

Az ókori egyiptomi birodalmak élén álló uralkodó, a fáraó hatalma korszakonként változott. Az óbirodalom első időszakában uralkodó korlátlan hatalmú fáraókat "Aranyló Napnak", "nagy Istennek", később "Ré napisten fiának" nevezték. Már uralkodásuk kezdetén megkezdték hatalmas, gúla alakú síremlékeik (piramisok) építtetését.

Az első piramisok lépcsősek voltak, s feltételezik, hogy azt a "létrát" szimbolizálták, melyen keresztül a fáraó lelke az égbe jut. A sima gúla alak később jelent meg, s a Nap jelképének is tartják, mert élei úgy tartanak szét, ahogy a nap sugarai. A piramis csúcsán eredetileg látható volt egy dombormű, mely a szárnyas napkorongot ábrázolta. A leghíresebbeket, a gizai piramisokat a IV. dinasztia uralkodói, (Kheopsz, Khephrén és Mükerinosz) emeltették a Kr. e. III. ezredben, nem messze a fővárostól, Memphisztől. (A legnagyobb Kheopszé, magassága 146,59 m - ami nagyjából egy mai negyven emeletes háznak felel meg. Alapterülete 230x230 m.) Oldalaik pontosan a négy égtáj felé néznek. Egy piramis építésén körülbelül négyezer szakmunkás dolgozott folyamatosan. További százezer ember dolgozott a kőfejtőben, illetve szállította a köveket a helyükre és végezte a földmunkákat. Ezek javarészt parasztok voltak, akik a Nílus áradásakor, július és október között dolgoztak az építkezéseken, amikor a földeken amúgy sem tudtak mit csinálni. A munkát katonásan megszervezett csapatokban és rendben végezték, szigorú felügyelet mellett. A kerék, a ló, a keményebb fémek ismerete nélkül óriási munka volt a kőgúlák felépítése. Emberi erővel, faszánokon húzták fel a hatalmas kőtömböket a földből készített emelkedőkön a helyükig. (Egy könnyebb kőtömb két és fél tonnás volt, de voltak akár ötven tonnásak is.)

A halott fáraó holttestét a Níluson hozták el a halottas hajón. Itt a part mellett lévő völgytemplomban mumifikálták. (Belső romlékony részeit eltávolították, testét kiszárították, majd lenvászonba pólyálták.) A múmiát fakoporsóba helyezték, majd egy folyosón a halotti templomhoz vitték, mely a piramis tövében állt. Itt áldozatokat mutattak be, és innen került a piramisban kialakított apró sírkamra gránit szarkofágjába. A piramisok múmiái és sírjai nem maradtak meg, mert azokat már az ókorban kirabolták.

Egyiptomi túlvilág

Az ókori egyiptomiak négyféle lelket tulajdonítottak minden embernek. Ezek egyike, a ka volt az, mely tovább élt a halál után is. Jóléte leginkább akkor biztosított, ha a halott teste épségben marad, ezért kellett mumifikálni. Fontos volt az is, hogy elegendő használati tárgy és étel-ital (áldozat) jusson a léleknek a halál után is, és háborítatlanul nyugodjon az idők végezetéig. (Ezért zárták el és rejtették el a piramisok járatait.) A halott mellé kis figurákat is helyeztek, akik a túlvilágon elvégzik a szükséges munkákat.

Az óbirodalomban kezdetben a halott lelkek lakhelyének az északi sarkcsillagot és környékét tartották, mert ezek a csillagok sohasem buknak le a látóhatár alá. (Talán ezért néz minden piramis bejárata észak felé.) A nagy piramisok építését követően jelent meg Ozirisz kultusza, és vele az a nézet, hogy a halottak az alvilágba, a föld alá kerülnek. Feltételezték azonban még egy ideig, hogy a királyok lelke továbbra is a sarkcsillag vidékére kerül. A túlvilágot paradicsomi tájnak képzelték, ahol két és fél méteres árpa nő.

Egyiptomi újbirodalom királysírjai

Az egyiptomi Óbirodalom és Középbirodalom közötti átmeneti korban (a Kr. e. 3. ezredben) meggyengült a fáraói hatalom és a középbirodalom idején sem állt vissza eredeti formájában. Ebben az időben a fáraókat nem tekintették istennek. Az újbirodalom fáraóit azonban életükben Horusszal, Ozirisz fiával, halálukban pedig magával Ozirisszal azonosították. Így a fáraók is az alvilágba kerülnek halálukkal. Ám ez az alvilág sem sötét és boldogtalan, mert a nap ott ragyog, miután este elhagyta az evilágiakat.

Az újbirodalom idején már nem kellett tehát az uralkodót az égbe juttatni, és ezzel a piramis építés is megszűnt. (Szerepet játszott ebben az is, hogy egyes piramisokat már ekkorra kifosztottak, így nem nyújtottak biztos védelmet.)

Ezért mostantól az uralkodók múmiáit a föld alá helyezték el, az újbirodalmi főváros, Théba közelében. (Királyok völgye.) A sírok bejáratait igyekeztek felismerhetetlenné tenni. Ennek ellenére ezeket is meglelték, és kirabolták az ókor vége felé. Egyetlen sír került elő érintetlenül (1922-ben), a Kr. e. XIV. században uralkodott Tutanhamoné. A kőszarkofágban négy, egyre kisebb díszes, aranyozott ládát találtak, ebben további három múmia formájú aranyozott illetve - legbelül - színarany koporsót, és legbelül, egy aranymaszk alatt, magát a múmiát. Körötte használati tárgyak, melyekre szüksége lehet a túlvilágon: ékszerek, társasjátékok, trónszék stb.

Hiába gyönyörűséges az ókori egyiptomi alvilág, bejutni ide még a királynak sem könnyű. A mumifikálás és temetés minden mozzanata során megfelelő imákat kellett elmondani, hogy az utat biztosítsák számára, és végül Ozirisszá válhasson. Az utolsó szertartás során egy pap egy vésőszerű eszközzel úgy tett, mintha a múmia szemeit és száját megnyitná, ezzel "ébresztve" a túlvilági életre. Még nehezebb volt a dolguk az egyszerű lelkeknek. Az utazás közben ezer veszéllyel, démonnal kellett szembenézniük, de a legnagyobb próbatétel akkor érkezett el, amikor Ozirisz, az alvilág ura elé járultak. Itt a halott szívét mérlegre helyezték, és megvizsgálták, követett-e el olyan bűnöket, melyek méltatlanná teszik a túlvilágra. Ha igen, akkor a halottfaló szörny gyomrában kötött ki. (A temetés és a túlvilági bolyongás során szükséges varázsszövegeket a Halottak Könyvében gyűjtötték össze.) Az egyszerű emberek is Ozirisszá váltak a túlvilágon, de nem vették fel az isten formáját, és a túlvilágon is alattvalói maradtak a fáraó-Ozirisznak. A túlvilági élet, és az ottani ítélet sokkal fontosabb volt az újbirodalom egyiptomi embere számára, mint a mezopotámiaiaknak, akiknek nem volt határozott elképzelésük a túlvilágról, hol szépnek, hol komornak tartották, de leginkább unalmasnak, ahol csak tengődnek a lelkek. Az egyiptomi túlvilághit és Ozirisz kultusza hatott később a kereszténységre is.