A plebejusok Rómába kerüléséről és szerepéről a királyság korának idejéből nem rendelkezünk hiteles információkról. A történészek közül néhányan azt feltételezik, hogy míg a patríciusok állattartással foglalkoztak, addig a plebejusok földművesek voltak. Viszonyukban a római történetírók sem igazítanak el megfelelően minket, annyi azonban bizonyos, hogy a korai köztársaság idején, a Kr. e. 5. században a plebejusok szervezett mozgalmakat indítottak érdekeik érvényesítéséért. Jogi helyzetükből adódóan érdekérvényesítési lehetőségeik hiányoztak: nem volt népgyűlésük, nem számíthattak patrónusi támogatásra sem. Így a mozgalom eszköze a katonai szolgálat megtagadása ill. a "polgári engedetlenség" egyik formája, a kivonulás (secessio) volt. Önszerveződésükkel - a patríciusok mintájára - érdekeik képviseletét akarták elérni.

A plebejusok Kr. e. 494-ben a Szent Hegyre való első kivonulásuk során elérték az érdekképviseletük létrehozását. Évente a consulok mintájára kezdetben kettő, később öt majd tíz néptribunust választottak, akik vétó ( törvények bevezetését megakadályozó ellenvetés) és mentelmi joggal (sérthetetlenség, védelem minden személyes vagy politikai támadástól) rendelkeztek hivatali idejük alatt.

A plebejusok követelései a Kr.e. 3. század folyamán teljesültek. Érzékenyen érintette őket az a római szokás, hogy a nem fizető adóst tartozása fejében szolgálatra kötelezték. Feltehetőleg, ha az ember egyszer egy ilyen helyzetbe került nem igen tudott megszabadulni. Ezt az adós intézményt Kr. e. 326-ban szüntetik meg.

A plebejusok szerették volna elérni az amúgy is szűkösen rendelkezésre álló földek igazságosabb elosztását. Bár Róma fokozatosan gyarapodott, a Kr. e. 5. században területe elérte 822 km2-t, a plebejusoknak nem sok haszna volt belőle. A meghódított területeket közföldként (ager publicus) kezelték hivatalosan, tehát Róma tulajdonának számítottak, mégis a patríciusok sajátjukként kezelték és csak pénzért juttattak ebből másoknak használatra. Kr. e. 367-ben egy földtörvényben végül meghatározták, hogy egy-egy család mennyit bérelhet a közföldekből, elvben így lehetőséget nyújtottak a plebejusoknak is a földhöz jutásra.

A plebejusok sürgetésére írásba foglalják a törvényeket Kr. 451-ben. A XII táblás törvények képezik a római jogrend alapjait. (A teljes szöveg nem maradt fenn.) Római jog alatt magánjogot értünk, azaz olyan jogot, mely az emberek egymás közti viszonyait taglalja. Nem rendszeres törvénykönyv, témái a család, a tulajdon, a polgári jogi vétségek és bűncselekmények területére terjed ki. Cikkelyei tiltás formában fogalmaznak. A törvények Róma szabad polgárai számára egyenlő jogokat biztosítanak. A polgári törvénykezés, bírósági ügymenet római példája mai napig érvényes a joggyakorlatban.

Az egyenjogúságért folytatott mozgalomnak fontos állomása volt, amikor törvényesnek fogadták el a patríciusok és plebejusok között kötött házasságot (Kr.e. 445). A jogi egyenjogúság akkor vált teljessé, amikor végül Kr. e. 287-ben kimondták, hogy a plebejusok tribusonkénti (területi egység) népgyűlésének határozatai senatusi jóváhagyás nélkül is törvényerőre emelkednek.

A plebejusok polgárjogi harcának végeredményeként Róma szabad polgárai egyazon jogokkal, vagyis "római polgárjoggal" rendelkeztek. A polgárjog a népgyűlésen való részvétel és szavazás jogából, hivatalra való választhatóság jogából, fellebbezési jogból, házassági jogból és a magántulajdon jogából állt. Ennek a változásnak köszönhetően fokozatosan vesztett jelentőségéből, hogy valaki patrícius vagy plebejus származású volt. A felemelkedés lehetősége nyitva állt.

A plebejusok politikai egyenjogúságának kivívásával átalakult a római társadalom. A Kr. e. 3. századra kiformálódott egy új vezető társadalmi réteg, a nobilitas, amelynek tagjai a patríciusokkal összeolvadó jómódú plebejusok voltak. Az új társadalmi réteg a vagyona alapján gyakorolta hatalmát, és a senatuson valamint kapcsolatain keresztül igyekezett befolyásolni a politikát. A teljes jogú polgárok mellett egyre jelentősebb számban jelent meg a felszabadított rabszolgák (libertinusok) csoportja, akiket csak a vagyonszerzés joga és a területi népgyűlésen való részvétel illetett meg.