Róma alapítása
[ Aeneas a római ősmonda szerint a trójai menekültek letelepítése és a latinokkal való egyesítése után egy csata alkalmával a latiumi Numicus folyóba fulladt; halála után Jupiter Idiges néven istenként tisztelték. Aeneas utódai királyságot hoztak létre Alba Longa területén. Azonban az utódok egymás ellen küzdöttek a hatalom megszerzéséért.]
"Amulius elűzte bátyját Numitort és maga uralkodott. A bűnt bűnnel tetézte: bátyjának fiú örököseit elemésztette, leányát pedig, Rea Silviát - megtisztelés címén - Vesta-papnővé tétette és szűz fogadalmával megfosztotta attól a reménytől, hogy gyermekei lehessenek. De azt hiszem, hogy a végzet gondoskodott ennek az ily nagy városnak a létrejöttéről és az istenek után leghatalmasabb birodalom kezdeteiről. A szüzességétől erőszakkal megfosztott Vesta-papnő ikreknek adott életet és bizonytalan származású gyermekeinek apjaként... Marsot nevezte meg. De a király kegyetlenségétől sem az istenek, sem az emberek nem védték meg az anyát és gyermekeit: a papnőt megkötözve börtönbe vetették, az ikreket pedig a király az ott folyó vízbe dobatta... Beszélték, hogy mikor az ide-oda hányódó kád, amelyben a gyermekeket kitették, a sekély vízben fennakadt, a kisdedek sírására a környező hegyekből szomjas nőstényfarkas (lupa) vetődött arra. Ez az állat oly szelíden kínálta lelógó emlőit a csecsemőknek, hogy Faustulus, a királyi nyáj őrzője úgy találta, amint a nyelvével nyalogatta őket. [Faustulus] hazavitte és feleségének, Lídiának adta oda [a kisdedeket], hogy nevelje őket.
Így születtek, így nevelkedtek, majd amikor felserdültek, nem maradtak tétlen a karámok és az állatok mellett, hanem vadászok módjára járták erdőket. Testben és lélekben úgy megerősödtek, hogy már nem is érték be a vadakkal, hanem a zsákmánnyal megrakodott rablókra is le-lecsaptak... a holmit szétosztották a pásztorok között, azokkal voltak együtt kik élvezetekben csak úgy, mint vidám órákban; a fiatalok csapata így gyarapodott napról napra... A zsákmány elvesztése miatt feldühödött rablók egy alkalommal - Romulus meg tudta védeni magát - Remust azonban elfogták és mindenféle váddal illetve átadták Amulius királynak. Főleg azt rótták fel neki, hogy ők szoktak rajtaütni Numitor földjein... és ellenség módjára ők hurcolnak el mindent. Remust így Numitornak adják át megbüntetés végett.
Faustulus kezdettől fogva sejtette, hogy királyi gyermekeket nevel, hiszen tudott arról, hogy a csecsemőket a király parancsára kitették; ezzel pontosan egyezett az idő, amikor felszedte őket, de elhatározta, hogy az egyelőre kiforratlan ügyet csak a kellő alkalommal, vagy szükség esetén fogja feltárni. A szükség hamarabb jelentkezett; így aggodalmában mindent elmond Romulusnak. Történetesen Numitorban is felmerült - unokáinak az emléke, amikor Remust őriztette és hallotta, hogy ketten vannak; egybevetette korukat, és feltűnt neki [Remus] egyáltalán nem szolgára valló jelleme. Tudakozódása során odáig jutott; hogy Remust már szinte biztosan felismerte. Így készítették elő a király elleni támadást egyszerre mindenfelől. Romulus, mivel a nyílt fellépéshez nem volt ereje, nem ifjú társainak csoportjával intézett támadást a királyi ház ellen, hanem úgy rendelkezett, hogy a pásztorok különböző utakon, de egyszerre érkezzenek oda, ugyanakkor Numitor házából Remus is támogatta egy másik felfegyverzett csapattal; így végeztek a királlyal... Miután így Numitor kezébe került ismét Albában az uralom, Romulust és Remust elfogta a vágy, hogy kitételük és felnevelkedésük helyén várost alapítsanak. Tervükhöz a pásztorok is csatlakoztak, akik együttesen jogosnak mutathatták azt az reményt, hogy akár Alba, akár Lavinium kicsiny lesz az alapítandó városhoz képest. Később ezeket a meggondolásokat megzavarta az örökölt baj, az uralkodás vágy, majd a rút vetélkedés, amely meglehetősen ártatlanul kezdődött. Mivel ikertestvérek voltak, és így a kornak kijáró tisztelet nem lehetett döntő, Romulus a Palatiumra, Remus az Aventinusra ment fel az égi tájak megfigyelése végett, hogy a hely védőistenei madárjóslat révén jelöljék ki az új város névadóját és a megalapított város uralkodóját. A hagyomány szerint először Remusnak jelentek meg madarak: hat keselyű. Már ki is hirdették a madárjóslat eredményét, amikor Romulus előtt kétszer annyi tűnt fel. Embereik mindkettőjüket királyként üdvözölték: egyik fél az időbeli elsőbbségre, a másik a madarak számára hivatkozva követelte magának a királyságot. A vita hevében gyilkosságra került sor; a kavarodásban Remus holtan rogyott össze. Közkeletűbb az a szóbeszéd, amely szerint Remus úgy űzött csúfot testvéréből, hogy átugrott az új falakon; erre a megdühödött Romulus átkozódva fenyegette meg: "Így fog járni más is, aki átugorja az én falamat", és megölte. Így Romulus lett a hatalom egyedüli birtokosa, a város pedig alapítójának a nevét kapta."
(Livius)
Romulus és a szabin nők elrablása
Romulus, Róma alapítója és királya, hogy alattvalói számát szaporítsa, hírnökök útján a szomszédos területeken tudtára adta a lakosoknak, hogy menedéket nyújt az ártatlanul üldözötteknek... és mindenkinek, aki akár kalandvágyból, akár valamilyen más okból új hazát keres...
Róma megtelt lakosokkal. A királynak most már gondja volt arra, hogy törvényekkel szabályozza a város életét. Ezek a törvények elsősorban az istenek tiszteletére és a közbiztonságra, az élet és vagyon megbecsülésére vonatkoztak. Maga Romulus, hogy hatalmának külső jelekkel is bizonyságát adja, bíborszínű tógát [egy darabból szőtt gyapjúlepel, melyet úgy hordtak, hogy a jobb kart szabadon hagyja] viselt. Tizenkét testőr vette körül. Lictoroknak [fegyveres hivatalszolga] hívták őket, bal vállukon piros bőrszíjjal átkötött vesszőnyalábot hordtak, amely bárdot fogott körül. Ez jelentette, hogy a király élet-halál ura...
A lakosság bizalmát azzal nyerte meg, hogy száz kiválasztott férfiút, az idősebbeket és tapasztaltabbakat tanácsadó testületbe, a senatusba [öregek tanácsa] hívta össze. Ezek voltak az atyák és utódaik a patríciusok [az atyák leszármazottai]. Így fejlődött, erősödött Róma. Már volt annyira erős, hogy bármely szomszédjával megmérkőzhetett volna, ha erre sor kerül, de volt egy nagy hiányossága: nem voltak asszonyai...
A atyák elhatározták, hogy követeket küldenek a szomszéd népekhez. Kössenek velük szövetséget, és lányaikat adják feleségül a rómaiakhoz... De a követeket sehol sem hallgatták jó szívvel, lenézték őket, megvetették Rómát, amely mindenféle gyülevész nép odacsődülése folytán lett naggyá... A király nem mutatott haragot, ellenkezőleg, meghívta a szomszédos népeket az ünnepi játékokra, melyet Neptunus isten tiszteletére készült rendezni... Mire az ünnepség elérkezett, csak úgy tolongott Rómában a sok idegen. Szinte valamennyien eljöttek a szabinok, ezek hozták feleségeiket, fiaikat, lányaikat is...
A verseny legizgalmasabb pillanatában Romulus hirtelen felállt, palástját levette, majd ismét nyakába borította. Ez volt a jeladás. Erre a beavatott ifjúság megrohanta a nézőteret. Mindegyikük megragadott egy-egy vendéglányt és vitte magával... Az elrabolt hajadonok kétségbe voltak esve, de a király szavai megnyugtatták őket: ha apáik nem utasítják el házassági ajánlatukat, sohasem vetemedtek volna ilyenre...
[A szabinok azonban nem nyugodtak bele lányaik elvesztésébe és a döntő csatára készültek.] A városkapun kitódultak az elrabolt szabin nők, sokuk gyermeküket tartva karjukon és a két sereg közepére siettek. Egyik oldalról apáikat, a másik oldalról férjeiket kezdték kérlelni... Az asszonyok szavait a gyermekek hangos szava kísérte, akik nagyapjuk nevét kiáltották, ahogy erre anyjuk megtanította őket. Azután csend lett. A harcosok, akik még nemrég egymás vérét akarták ontani, most a szemüket törülgették... Most már az öröm és békesség hangjai töltötték be a mezőt... De nemcsak békét kötöttek, hanem abban is megegyeztek, hogy egyesítik királyságukat és a két nép fővárosává Rómát teszik...
Róma alapítása
Róma kiváló fekvése - a Tiberis folyó alsó átkelő helye -, a közlekedés és vízellátás biztosítása méltán tehette egy későbbi világbirodalom fővárosává ezt a falusi települést. Ez a földrajzi tény azonban nem elégítette ki már az ókorban sem a történetírókat, akiket lázasan foglalkoztatott Róma alapításának története. Az egyik változat szerint - Aeneas trójai hős volt az alapító, a másik szerint Romulus és Remus, a pásztorok felnevelte ikerpár volt az alapító. Két történetből végül a Kr. e. 3. századra született egy olyan változat, amely mindkettőt magába olvasztotta: Aeneas fia Ascanius Alba Longát alapítja, míg Romulus és Remus, kiknek apja maga Mars isten, anyja albai királyleány pedig Rómát. A történetírók még az alapítás idejét (ab urbe condita) is tudni vélték, s Kr. e. 753-ra tették.
A régészek ásatásai nem mindenben tudták megerősíteni a hagyományt: szerintük Alba és Róma nagyjából egyidős, s már a Kr. e. 10. század óta lakott. Zsúpfedeles kunyhókból álló falucska lehetett, úgy 2-300 lakossal. Földművesek voltak, háztartási tárgyaikat maguk készítették. Az igaz, hogy a Kr. e. 8. század közepétől szaporodik a régészeti anyag, főként a sírleletek, amely a lakosság számbéli növekedésére utal. A sírokban elhelyezett értékes dísztárgyak a társadalmi differenciálódást és a görög gyarmatvárosokkal megélénkülő kapcsolatokat is bizonyítják. Egy századdal később Róma már városias település - a majdani hétből, három dombot a Forumot, Quirinalist és Esquilinust foglalja magába - időállóbb házakkal, sőt a Forumon középületekkel.
A hagyomány tudni véli, hogy az első rómaiak a szabin nők elrablásával szereztek feleséget maguknak. A valóságban annyi bizonyos, hogy a szabinok fontosak lehettek Rómában, nyelvükben, a latin alapszókincsében sok szabin szó szerepel.
Róma alapítása tulajdonképpen egy folyamat, amely során a latin ajkú közösségbe más, később bevándorolt csoportok - a hagyomány szerint a sabinok - is beleolvadtak, majd ez a közösség hozta létre a városállamot.