Róma területének növekedésével, az igazgatási feladatok sokasodásával, s a plebejusok mozgalmainak nyomán egyre több hivatalt hoztak létre. Ezek a funkciók eredetileg a király, majd a két consul feladatai közé tartoztak. Ilyen új hivatal volt a questorok tisztsége, akik a consulok segítségére volt ak bírósági, majd pénzügyek intézésében, miután a praetorok tiszte lett az előbbi. A censorok 4-5 évente vagyonbecslést végeztek. A consulok vallási feladatokat nem láttak el, ezt a főpap, azaz a pontifex maximus gyakorolta. Az állami hivatalt viselőket magistrátusoknak nevezzük. E választott hivatalnokok dolga volt a törvények végrehajtása.

A törvényhozás három különböző alapon szervezett népgyűlésen folyt a köztársaságkori Rómában: a nemzetségek szerinti (szerepe egyre csökkent), a vagyoni alapon szervezett (a Kr. e. 3. században itt már csak háború és béke ügyében döntöttek) és a területi alapon szerveződő népgyűlésen. (35 területi egység, tribus volt, melyek mindegyike 1 szavazattal rendelkezett.)

A senatus továbbra is a legtekintélyesebb intézmény maradt. Feladata a törvény-előkészítés, tanácsadás, diplomáciai ügyek intézése.

A hivatal ellátásáért a köztársaságkori Rómában nem járt fizetés, ezért csak gazdagok pályázhattak. A hivatalok ellátását nem csupán a vagyoni helyzet határozta meg, hanem életkorhoz és letöltött katonai szolgálathoz is kötötték.