A földkérdés

"Valahányszor a rómaiak Itália egy-egy részét leigázták, a föld egy darabját elvették , és egy várost alapítottak rajta, vagy a már fennálló városokba maguk közül gyarmatosokat küldöttek. Ezeket a gyarmatosokat helyőrségnek szánták. A meghódított földnek megművelt részét pedig vagy szétosztották a lakosok között, vagy eladták, vagy bérbe adták. A háború folytán műveletlenül maradt részét azonban - ilyen pedig nagyon bőven akadt, - nem tartották érdemesnek kiosztani, hanem kihirdették, hogy aki akarja, a termés egy része fejében művelje meg. a vetemények egy tized-, az ültetvényeknek egyötöd részét kellett beszolgáltatniuk. Az állattenyésztők részére is meghatározták, mennyit kell fizetniük a nagyobb és mennyit az apró marha után. Ezt azzal a számítással cselekedték, hogy az itáliaiak nagyon kitartónak ismert néptörzse szaporodjék, hogy így itáliai szövetségesei legyenek. De számításuknak éppen az ellenkezője következett be. A gazdagok szerezték meg ugyanis a nagy részét ennek a fel nem osztott földnek, s az idők folyamán egészen biztosra vették, hogy azt senki sem fogja tőlük elvenni. Ha a közelükben egy szegény embernek volt egy kis birtoka, azt részben szépszerével, pénzen, részben erőszakkal megszerezték, s így szétdarabolt, kicsiny földek helyett nagybirtokon gazdálkodtak. A földművelésre és állataik őrzésére rabszolgát vásároltak, mert attól tartottak, hogy a szabad embereket elvonja majd a katonai szolgálat a földműveléstől. De meg máskülönben nagy nyereséget is hozott nekik a szolgák gyermekeinek nagy száma, a rabszolgák ugyanis hadmentességük miatt nagyon elszaporodhattak. Ennek következtében az előkelők rendkívüli módon meggazdagodtak, a rabszolgák száma a vidéken nagyon is gyarapodott. Itália szabad népessége azonban fogyott és tönkrement, hiszen szegénység, súlyos adók és örökös hadviselés kötelezettsége sújtotta őket. Akiknek nem kellett katonáskodniuk, azok is tétlenségre voltak kárhoztatva, mert a föld a gazdagok kezében volt, s azt a szabadok helyett rabszolgákkal műveltették."

(Appianosz római történetíró Kr. u. 90 k.-170)

A hadsereg

'... A népet a katonai szolgálat terhe és ínség gyötörte. A hadvezérek a hadizsákmányt csak kevesekkel osztották meg; ugyanakkor a katonák szüleit vagy kicsiny gyermekeit, ha hatalmasabb szomszédjuk volt, elűzték otthonukból. [...] "

(Sallustius)

A szövetségesek helyzete

"Egy consul Rómából Teanum Sidicinum városába érkezett. Felesége kijelentette, hogy a férfiaknak fenntartott fürdőben akar megfürödni. Erre Marcus Marius, a város legtiszteltebb polgára utasította a város egy elöljáróját, hogy a fürdőből távolítsák el az ott tartózkodókat. Az asszony azonban ismét szólt az urának, hogy a fürdőt nem elég gyorsan és nem elég tisztán adták át neki. Ezért a főtéren egy karót állítottak föl, és odahurcolták Mariust. Ruháit leráncigálták, úgy vesszőzték meg. A szomszédos városokban ennek hallatára közhírré tették, hogy senkinek sem jusson eszébe fürdőbe menni, ha a római elöljáró tartózkodik ott... Történt egy másik esetben, hogy egy olyan fiatalembert küldtek Asia tartományba hivatalos küldetésben, aki addig még nem viselt közhivatalt. Gyaloghintón vitték. Egyszer csak egy egyszerű marhapásztor került az útjába, aki - mivel nem tudta., kit visznek a hintóban - tréfából megkérdezte, hogy csak nem halottat visznek. Amikor az ifjú római ezt meghallotta, letétette a gyaloghintót, és addig korbácsoltatta a szerencsétlent, míg az ki nem lehelte lelkét."

(Gellius, bíró és irodalmár, Kr. u. 2. század)

A rabszolgák helyzete

[A rabszolgafelkelések kitörése] ...a legtöbb ember számára váratlanul jött, és hihetetlennek látszott. Azok megítélése szerint viszont, akik a jelenségek gyakorlati és politikai voltával tisztában voltak, egyáltalán nem véletlenül történt. Mert jómódja következtében majdnem minden dúsgazdag ember először csak fényűzésre adta a fejét, majd fennhéjázó és gőgös lett. Ebből kifolyólag a szolgákkal való bánásmód egyre kíméletlenebb lett, azok elidegenedtek gazdáiktól, s egy bizonyos pillanatban kirobbant a gyűlölet. Ezért volt az, hogy a rabszolgák tízezrei verődtek össze minden külön felszólítás nélkül, gazdáik elpusztítására.

(Diodórosz, szicíliai görög történetíró, Kr. e. 1. század)

A politikai hatalom birtoklása

"Maroknyi csoport kénye-kedve szerint döntött háború és béke idején: mert övéké voltak a kincstár, a tartományok, a hivatalok, a dicsőség és a győzelmek... A nobilitas a consulságot mint saját tulajdonát kezelte, míg a homo novus [új ember], legyen bár mégoly híres és kiváló is, erre a tisztségre méltatlannak és alacsony származása miatt egyenesen tisztátalannak találtatott. [...] [...] hogy röviden kimondjam az igazat, Sulla kora óta az összes államférfiak tisztes jelszavak alatt, némelyek mintha a nép jogait védenék, mások, hogy a senatus tekintélyét emeljék, a haza javát színlelve, mindegyik saját hatalmáért viaskodott. Sem mérsékletet, sem határt küzdelmeikben nem ismertek, mindkét fél kegyetlenséggel használta ki diadalát." (Sallustius)

A határok védelme

[Mithriadész pontuszi király] "... római kardokat kovácsoltatott, jó erős pajzsokat készíttetett, harcra betanított és nem díszesen felszerszámozott lovakat szerzett. Hadseregében volt százhúsz ezer római falanx módjára begyakorlott gyalogos, tizenhatezer lovas... nem számítva a száz harci szekeret... Ezután betört Bithüniába, a városokban eleinte üdvrivalgással fogadták, de nem csak itt, hanem másutt is, egész Kis-Ázsiában, ahol ismét a korábbi feszült hangulat uralkodott, mert elviselhetetlen volt a római uzsorások és adószedők sanyargatása."

(Plutarkhosz)