A peloponnészoszi háború

Ezek után, mikor a peloponnészoszi háború hullámai már fel-felcsaptak [Periklész] rávette a népet, hogy küldjön segítséget a korinthosziaktól megtámadott kerkyraiaknak, és hogy csatolja magához ezt a tengerészeti szempontból oly fontos szigetet, amíg a peloponnészosziak nem kezdik meg a nyílt ellenségeskedést. A nép megszavazta a segítséget... A korinthosziak megneheztelnek és bevádolják az athénieket, a hozzájuk csatlakozó megaraiak azt panaszolják fel, hogy a közös jogszabályok és a hellének közt érvényes megállapodások ellenére kizárják, sőt kiűzik őket minden athéni fennhatóság alatt lévő piacról, kikötőből... Ugyanakkor csak még jobban siettette a háborút az, hogy Poteidaia, ez az athéni fennhatóság alá tartozó, de korinthoszi alapítású város elpártolt Athéntől, mire az athéniek ostrom alá fogták... A spártai király azon volt, hogy a sérelmek nagy részét elsimítsa... Valószínű, hogy az athéniek egyéb okok miatt nem sodródtak volna háborúba, ha beleegyeztek volna a "megarai határozat" visszavonásába... Periklész azonban ezt a leghatározottabban ellenezte és a népet arra tüzelte, hogy tartson ki Megara ellenes, háborús hangulatában... Az ellenség, noha szárazföldön nagy károkat okozott az athénieknek, viszont a tengeren sokat szenvedett tőlük, nem nyújtotta volna olyan sokáig a háborút, hanem hamarosan felhagyott volna vele... ha valami isteni rendelés fel nem borította volna az emberi számításokat. De először is pusztító járvány ütött ki és lekaszálta az emberek virágát, java erejét... [Periklész], hogy a bajokat orvosolja, az ellenségnek pedig károkat okozzon 150 hajót szereltetett fel... A hajók már útra készen állottak, amikor napfogyatkozás miatt sötét lett... [A vállalkozás kudarca miatt az athéniek Periklész megfosztották sztratégoszi hatalmától. Később ugyan visszahívták, de a járvány vele is végzett.]

(Thuküdidész)

Spárta és Athén békekötése

"A szárazon és tengeren ostromolt athéniek hajóhad, szövetségesek és élelmiszer híján tehetetlenek voltak. Belátták, hogy nem menekülhetnek meg mindannak elszenvedésétől, amit ők okoztak. Békekötésről nem beszéltek, noha a városban éhínség következtében sokan meghaltak. Mikor azonban az élelmiszer teljesen elfogyott, követeket küldtek Spártába, kifejezésre juttatva hajlandóságukat olyan szerződés megkötésére, amely szerint Athén Spárta szövetségese lesz, megtartja a hosszú falakat és kikötőjét. Amint előadták javaslatukat, felszólították őket, hogy azonnal távozzanak, és ha békét akarnak, jöjjenek megfelelőbb tervezettel. Mikor a követség hazaérkezett, és az elutasítást közölte a néppel, mindenkit csüggedtség szállt meg, mert azt gondolták, hogy rabszolgasorsra fognak jutni. Főleg a korinthosziak és a thébaiak, de más görögök is ellenezték az athéniekkel való békekötést, és inkább a város elpusztítását javasolták. A spártaiak azonban kijelentették, hogy nem fognak rabszolgasorba taszítani egy olyan várost, amely a Hellászt ért legnagyobb veszélyek közt akkora érdemeket szerzett.

A spártaiak a következő feltételek közt szándékoztak békét kötni: az athéniek rombolják le a nagy falakat és kikötőjének falait, adják át hajóikat, engedjék vissza a menekülteket, és kövessék a spártaiakat szárazon és tengeren, bárhova vezetnek is hadat. Az athéniek kijelentették, hogy engedelmeskedni kell a spártaiaknak, és le kell rombolni a falakat. Néhányan ugyan ellene szóltak, de sokkal többen helyeselték, s ezért úgy határoztak, hogy elfogadják a békét. Ezután a spártaiak behajóztak Athén kikötőjébe, és fuvolaszó mellett, nagy lelkesedéssel kezdték rombolni a falakat, abban a meggyőződésben, hogy ez a nap Hellász szabadságának kezdete."

(Xenophón)

A két nagyhatalom - Spárta és Athén - egy váltakozó sikerrel folyó, 27 éven át tartó háborúban (Kr. e. 431-404) csapott össze. Az ún. peloponnészoszi háborúba a görög világ szinte minden állama belebonyolódott. Éhínségek, járványok, belpolitikai harcok nehezítették a mindennapokat, több városállam gazdasága belerokkant a terhekbe. A hivatásos szónokok, a demagógok játszottak a nép érzelmeivel, s nem egyszer meggondolatlan és értelmetlen döntésekbe hajszolták őket. Végül Spárta legyőzte Athént, ezzel azonban a görögség élére egy kíméletlenebb vezető került. Tehát a háborúságnak nem lett vége: most Spárta ellen keltek fel Athén néhai ellenségei. Spárta nem válogatott az eszközökben, s hogy hatalmát megtartsa és a lázadó városokat leverje, még a perzsákkal is szövetségre lépett. Összesen megint 27 esztendőnek kellett eltelnie, hogy a poliszok végleg megszabaduljanak Spárta gyámkodásától (Kr. e. 377).

Athén és Spárta olyan volt mint a tűz és víz: az egyik ión, a másik dór; az egyik demokratikus, a másik arisztokratikus berendezkedésű. Az egyik a tengerek ura, a másik a szárazföldé; az egyik vállalkozó szellemű volt, a másik inkább merev. Így utólag okoskodva mondhatjuk, hogy összeütközésük elkerülhetetlen volt. Athén a Kr. e. 5. század közepén a déloszi szövetség vezetőjeként igen nagy hatalomra tett szert. Gazdasági növekedését és területi terjeszkedését riválisai: Korinthosz és Megara rossz szemmel nézték. Saját területeiket és érdekeltségeiket védve a peloponnészoszi szövetség vezetőjéhez, Spártához fordultak védelemért.