Az első keresztény közösségek

A jelentések szerint azonban az a legnagyobb vétkük vagy eltévelyedésük, hogy bizonyos meghatározott napon hajnalhasadta előtt össze szoktak gyülekezni, és váltakozva ott karban énekelnek az istennek hitt Krisztus tiszteletére; és esküvel kötelezik magukat, nem ám valami gaztettre, hanem arra, hogy nem lopnak, nem rabolnak, nem követnek el házasságtörést, nem szegik meg esküjüket, a rájuk bízott letét kiadását felszólítás esetén nem tagadják meg: ennek végeztével pedig rendszerint szétszéledtek; majd ismét összejöttek, hogy közösen fogyasszák el közönséges és ártatlan lakomájukat; ezt azonban abbahagyták, miután parancsodra betiltottam a titkos társaságokat. Éppen ezért annál szükségesebbnek tartottam, hogy két szolgálóleányból - ezeket ők diakonisszáknak nevezik - még kínvallatás árán is kivegyem az igazságot. Nem találtam bennük egyebet ostoba, határtalan babonaságnál. (Ifjabb Plinius)

A kereszténység és Róma

Traianus császár! Alapelvemnek tekintem, uram, hogy minden kétes ügyet eléd terjesszek. Mert hiszen ki tudna jobban eligazítani bizonytalanságomban, vagy segíteni tájékozatlanságomban?

Keresztények ügyében folytatott törvényszéki eljárásokon még sohasem vettem részt; ezért nem is tudom, mit és milyen mértékben büntessek vagy éppen nyomoztassak. Igen fennakadtam például azon; hogy tekintettel kell-e lenni a vádlottak életkorára, vagy pedig az egészen zsenge korúak és a már meglett emberek között nem kell-e különbséget tenni; vádelejtéssel járhat-e a beismerés; vagy olyan személy számára, aki valaha keresztény volt, ne legyen-e enyhítő körülmény, ha megtagadja hitét; és vajon magát a keresztény nevet kell-e büntetni, akkor is, ha az illető semmi bűnt se követett el, vagy pedig a keresztény névhez hozzátapadó bűnöket? Eddig azok ellen, akiket a kereszténység vádjával terhelten idéztek ítélőszékem elé, a következő módon jártam el. Megkérdeztem tőlük, keresztények-e. Azokat, akik kereszténynek vallották magukat, másodszor és harmadszor is megkérdeztem, de büntetéssel fenyegettem meg őket. Akik még ezután is kitartottak, azokat kivégeztettem. Mert meggyőződésem, hogy függetlenül vallomásuk tartalmától, makacsságukért és hajthatatlan csökönyösségükért minden bizonnyal megérdemelték ezt a büntetést. Másokat, akik ugyanebben a tébolyban szenvedtek, csak bűnösöknek bélyegeztem, és Rómába szállíttattam, mivel római polgárok voltak. Majd a törvényszéki eljárás miatt, már amint történni szokott, mások ellen is fölmerült ez a vád, úgyhogy több eset került elém. Kaptam egy névtelen följelentést, amely sok nevet tartalmazott. Akik kijelentették, hogy nem keresztények és nem is voltak azok, amennyiben útmutatásom szerint az istenekhez fohászkodtak és képmásod előtt, amelyet erre a célra az istenszobrokkal együtt odaállíttattam, tömjén- és boráldozatot mutattak be, azonkívül káromolták Krisztust - márpedig az igazi keresztények ilyesmire állítólag semmi áron sem kényszeríthetők -, azokat elbocsátottam.

Mások, akik a névsorban szerepeltek; bevallották, hogy keresztények, de ezt hamarosan visszavonták: csak voltak, de már nem azok; egyesek három, mások még több; sőt egyik-másik már húsz esztendeje nem. Ezek mind áldozattal tisztelték képmásodat és az istenek szobrait, és káromolták Krisztust. (Ifjabb Plinius)

A kereszténység terjedése

A kereszténység gyors terjedésének hátterében az húzódik meg, hogy a Római Birodalomban és perifériáján az életben való boldogulásra a többségnek kevés lehetősége nyílik. Jézus nem is a földi megváltást, jólétet hirdette, hanem a halál utáni, vagyis az égi megváltást. Kivégzésének ténye és körülményei rávilágítanak arra, hogy miért érezte veszélyesnek e tanokat Róma és miért a zsidó papság. Róma szempontjait jól mutatja, hogy Jézust két zelótával, vagyis szabadságharcossal együtt feszítették keresztre. Tehát veszélyesnek tartották Róma hatalmára is ( a keresztrefeszítés a Róma elleni lázadók büntetése volt, magát a bűnt pedig római szokás szerint felírták a keresztre: INRI, Jezus Nazareum Rex Iodeurum, vagyis Jézus, a názáretiek királya). A zsidók számára Jézus tanai nem voltak követendőek, mert Jézus mindenkihez szólt, holott a zsidók csak önmagukat tartották Isten kiválasztott népének. Ráadásul többször is megszegte a törvényeket, például Lázárt szombaton gyógyította meg, s a rómaiaktól való megszabadulást se lehetett várni tőle, hiszen szamáron jött, nem pedig lovon, mint egy katona.

A keresztények üldözése

Katakomba Róma és császárai közül többen a leghatározottabban felléptek a kereszténység terjedésével szemben, ugyanis az egyébként oly toleráns római vallásba nem lehetett beilleszteni az egyistenhitet, arról nem is beszélve, hogy a dominatus kialakulása után a kereszténység egyistenhite kifejezetten államérdeket sértett. Az őskeresztényeket kínvallatásoknak vetették alá, cirkuszi játékok alkalmával sokszor vadállatok elé vetették őket. Az üldöztetések ellenére az őskeresztény gyülekezetek megmaradtak, sőt terjedtek, s bár rejtőzködniük kellett, sokszor földalatti ún. katakombákban tartották igehirdetéseiket, összejöveteleiket.