A görög istenek természeti erőket (nap, hold, tenger), fogalmakat (vita, szépség, remény) személyesítenek meg. Életüket és alakjukat úgy képzelték el, mint amilyen az embereké, ezért Homérosz eposzaiban és általában a görög mitológiában szereplő istenek ettek-ittak, beleavatkoztak az emberek életébe, szerelemre gyulladtak, ellenségeskedtek. Lakhelyüket az Olimposz 2985 m magas, mindig felhőbe burkolózó csúcsára tették. A képzelet szerint eledelük az ambrózia (a szó görögül halhatatlant jelent), italuk a nektár, s ezek biztosították az örök életet és fiatalságot. Tizenkét istent tartottak "olimposzi istenek"-nek, de mellettük számos más istent, "vidékieket" is tiszteltek. Az első csoportba Zeusz, Héra, Poszeidon, Démétér, Apollón, Artemisz, Arész, Hermész, Athéné, Héphaisztosz, Hesztia tartozott, míg a második legismertebb alakjai Dionüszosz a szőlő, a mulatozás és kicsapongás, Héraklész a félisten, aki az erő és vakmerőség megtestesítője, Gaia az isteni ősanya, Hádész az alvilág ura, Pán az erdő, a szél és legelő istene. Az archaikus korban úgy képzelték, hogy az isteni akarat határozza meg azt, hogy kinek milyen lesz a sorsa, de a Végzet ellen ők sem tehettek sokat.

A görög emberek szent ligetekben, templomban tartott istentiszteletei imákból, áldozatokból és jóslatkérésből álltak. Az imákkal hálát adtak, engeszteltek, segítségért fohászkodtak. Az áldozatoknak is ugyanez volt a céljuk. Két fajtája a vértelen (növények), a véres (állatok levágása) áldozat. Az erre szánt ételeket persze az emberek fogyasztják el, mert az isteneknek felajánlott áldozati tárgyak isteni erőt kapnak s így ez az emberre száll. Az isteni akarat kifürkészését minden vállalkozás előtt fontosnak tartották. A papok jósoltak a szent tölgyfa susogásából, a madarak turbékolásából.

Az ókorban a delphoi jósda örvendett a legnagyobb népszerűségnek. Delphoit csodálatos fekvése és Apollón isten akarata tette híressé. Állítólag a jósda jelmondata - ismerd meg önmagad - volt. A jóslatkérők, egyének és városok küldöttei, vallási, politikai és magánügyekben is kikérték Püthia, a jósnő véleményét. A jóslatokért cserében gazdag ajándékokkal, adományokkal, áldozati szerekkel látták el a helyet. Híres jóslatok Híres jóslatok Híres jóslatok

Általában a görög papok és papnők nem játszottak szerepet az államszervezésében, úgymint azt az ókori keleten tapasztaltuk. Egy-egy szentély, templom szolgálatát látták el. Azonban kitüntetett figyelem irányult feléjük a különböző ünnepségek során.

"Maiát az árkádiai hegyekben szerette meg Zeusz. Külléné hegyének árnyékos barlangjában lakott a szép hajú nimfa. S mikor megszületett fiacskája, Hermész, bölcsőbe fektette. De a kis Hermésznek nem volt sokáig maradása. Kilépett a bölcsőből, és átlépte a barlang küszöbét. Éppen egy teknősbéka legelészett a barlang előtt, hetykén rakta lábait a viruló pázsiton. Nagyot nevetett Hermész, amikor meglátta, és nem állta meg szó nélkül : - Jókor jöttél, hozott isten minálunk, te kedves kis jószág! Micsoda gyönyörű játék, ugyan honnan-merről? Kicsi cserépteknő, de lába is van, járni is tud. No, majd én beviszlek, már éppen rád vártam, meglásd, megbecsüllek, te vagy a legelső, de nem a legutolsó; kiből hasznot látok. Gyere csak, jobb lesz bent minálunk, idekint még könnyen valami bajod esnék. Bajt hozó igézés ellen leszel varázsszer, amíg élsz, s ha meghalsz, szépen hangzó éneket fogsz mondani. Így szólt, és két kézre fogta a teknősbékát, és úgy cipelte be magával a barlangba. Ott aztán a puha testet szépén kiemelte a teknőből, fúrt-faragott rajta ügyes kézzel: kimondani és megtenni csak egy gondolat volt Hermész számára. Nádszálakat metszett, arányosan, azokat szúrta át a teknő kőkemény hátán, könyökmódon hajló fogót illesztett hozzá, ezen át gerincet fektetett, és juhbélből készült hét szál szépen összehangzó húrt feszített ki rajta. Amikor elkészült vele, ki is próbálta mindjárt. Pengette a húrokat, és énekelt is hozzá szépen, mindenről, ami csak eszébe jutott. Megénekelte Anyácskát, a szépcipellős hegyi nimfát, és Zeuszt, Kronosz fiát, megénekelte Anyácska cselédeit is sorjában, és ragyogó lakását és a drága kincseket a barlangban. De aztán ezt a mulatságot is elunta. Abbahagyta a muzsikát, és az új játékot- bölcsőjébe dugta. Húsra éhezett meg, és egy ugrással a barlang szájánál termett újra, onnét körülnézett a vidéken: S amikor a Nap már elpihent az Óceánban, Hermész az éj leple alatt elindult Pieriába. Pieriában legelészett az istenek gulyája. Hermész hamarosan kiválasztotta Phoibosz Apollón ötven tehénét, és azokat elhajtotta. Homokos volt az út; meglátszottak rajta a lábnyomok. De most sem fogyott ki a ravasz ötletekből. Saruját elhajította, lombos faágakat kötött nyalábba, tamariszkusz és mirtusz hajlékony vesszejével saru helyett azt illesztette a talpa alá. A tehenekét pedig - háttal fordította, és úgy hajtotta tovább, hogy a lábnyomok visszafelé vezessenek... Püloszban, az Alpheiosz folyó mellett jó tágas istállót talált, abba hajtotta be Apollón széles homlokú teheneit. Meg is itatta őket, illatos szénával, harmatos lóherével megetette gondosan, aztán tűzrevalót gyűjtött, pompás tüzet rakott, csak úgy lobogott a lángja, csak úgy sercegett, ropogott a jóféle gyantás rőzse. Két tehenet mindjárt meg is sütött rajta. A maradékot elégette; a parazsat fekete homokkal betakarta, mielőtt továbbállt. Bizony felkelt már a Nap, mikor visszaért Külléné hegyére. De szerencséjére senkivel sem találkozott a hosszú úton, sem istennel, sem emberrel, még a kutyák sem ugatták meg. Csakhogy Anyácska bezárta a barlang ajtaját. Oda se neki: Hermész behajlította a derekát, és a kulcslyukon át osont a szobába. Odabent aztán lábujjhegyén lopózott a bölcsőjéhez, pólyába bújt ismét, és ártatlanul feküdt ott, mint aki kettőig sem tud számolni. Ujjacskáival a pólya szalagjait babrálta, hóna alatt tegnapi játékát, a békateknőből készült lantot szorongatta. De Anyácska eszén nem tudott túljárni. - Hol kószálsz éjnek idején, te rosszcsont? - kérdezte szigorúan. - Jaj, mennyi bajom van veled, csak tegnap születtél, és már attól kell félnem, hogy eljön érted Apollón nehéz bilincset rak rád, amitől sohasem szabadulsz meg. -- Hermész csak nevetett : - Sose félts te engemet, Anyácskám! Ha sokat nyomoz utánam Létó fia, akkor még jobban megjárja velem. Elmegyek Delphoiba, behatolok fényes otthonába, ott majd bőséggel találok elemelni valót: szépséges háromlábú székeket és üstöket, aranyat és vasat és rengeteg ruhát: Megláthatod, ha éppen akarod!" (Trencsényi-Waldapfeld Imre)