A kínai város

A régi Kínában, ahol a parasztok tanyáikon maradtak, míg uruk biztonságban élt híveivel a városok sáncai mögött, nem lehetett túlságosan nagy a különbség a földesúri városok és a fejedelemségek fővárosai között. A földesúri rezidencia, amely magaslaton épült és tornyokkal volt megerősítve, erődített falunak tűnt, uralkodva az alacsonyabban fekvő külvárosokon és piacon. A fővárosokat csak a bennük székelő fejedelem őseinek temploma különböztette meg ezektől a városkáktól. A négyzet alakú és fallal kerített városoknak, amelyek a barbárok rohamának feltartóztatására épültek, alig voltak lakosai. Ezeket azért létesítették, hogy szállásul szolgáljanak a harcosoknak, és szükség esetén menedéket nyújtsanak az egész földműves népnek. A termőföldek a városba is benyúltak, mert ostrom esetén önellátónak kellett lennie, és ahogy a vár lábánál kereskedőnegyed tapadt a falakhoz, ugyanúgy a síkságon épült négyszögletes városok kapuiból induló utak kereszteződésénél is kereskedők és kézművesek éltek a nekik fenntartott külvárosokban. A földműves és katonai város egyszersmind az árucsere központja is volt. A városokban (az elsők, melyek megérdemlik ezt a nevet, valószínűleg a császárkor elején keletkeztek) a negyedek falusi eredetűek. A Han-korban (Kr. e. 206-Kr. u. 220) a különböző városrészeket, amelyek a fővárost, Csangant alkották - 160-ról beszélnek -, linek hívták, ugyanazzal a li írásjeggyel írva, mely mind a mai napig a kb. 500 méternek megfelelő kínai mérföldet, valamint a falvakat és tanyákat is jelöli.

A városok az egész kínai középkorban a következő képet mutatták: vízzel telt árok és egy 6000-1500 méter hosszúságú sánc fogta körül őket; magát a várost össze egymással, s ez a főutcájukra nyílott. A negyedekben utcácskákat találunk. A negyedek el voltak zárva egymástól éjszakára, s csak hajnalban nyíltak meg, 636 előtt a katonai őrség lovasainak utcáról utcára felharsanó kiáltására, később pedig az utcákon felállított dobok hangjára.

(Balázs nyomán)

A magánkezdeményezések hiánya Kínában

Az állam kerékkötője minden magánkezdeményezésnek (s idővel kedvét is szegi a kezdeményezőknek és az újítással próbálkozóknak), és ha nem sikerül még a kezdet kezdetén elnyomnia, akkor kisajátítja és kezelésébe veszi. Hányszor fordult már elő a kínai történelemben, hogy a minden felfedezéssel szemben ellenséges tudós-hivatalnokok maguknak kaparintották meg mások találékonyságának a gyümölcsét! Néhány példa: a papír, a buddhisták vallási propagandájának eszköze; a váltó, melyet a magánkereskedők hoztak forgalomba.