A kínai társadalmat bürokratikusnak nevezzük, mert a széles paraszti alapon nyugvó társadalmi piramist, amelynek közbenső emeletein a kisszámú, függő helyzetű, alárendelt és lenézett kereskedő és kézműves réteg helyezkedik el, a csúcsot jelentő mandarinátus koronázza és határozza meg. A tudós-hivatalnokok (mandarinok) - számra a legjelentéktelenebb, de erejét, tekintélyét, befolyását, társadalmi helyzetét tekintve mindenható réteg - a hatalom egyetlen letéteményese és a legnagyobb birtokosa. Megszerzett minden kiváltságot, köztük a legfontosabbat, a nevelést, mellyel maga gondoskodik az utánpótlásáról. Ennek a nem termelő elitnek az a feladata, hogy a társadalom számára oly szükséges és nélkülözhetetlen termelőmunkát egybehangolja, ellenőrizze, irányítsa, szabályozza, vagyis biztosítja a társadalom egész gépezetének működését. A tudós-hivatalnokok vállalják a közvetítés és vezetés összes teendőjét: ők foglalkoznak a naptárral; ők szervezik meg a szállítást és az árucserét; ők felügyelnek az utak, csatornák, gátak és duzzasztóművek építésére; ők irányítanak minden közmunkát és különösen azokat, amelyek a természet mostohaságának ellensúlyozására, a szárazság és az árvizek megelőzésére hivatottak; tartalékokat gyűjtenek éhínség idejére, és minden eszközzel elősegítik az öntözést. Egyszerre építői, mérnökei, tanítói, adminisztrátorai és irányítói a társadalomnak. Egyetlen mesterséghez értenek csak: a kormányzáshoz. A tudós-hivatalnokok, az emberekkel való bánás szakemberei, a kormányzás politikai művészetének kiválóságai testesítik meg az államot, melyet saját képükre formáltak: szigorúan hierarchikussá, ellentmondást nem tűrővé, atyáskodóvá és mégis zsarnokivá. A sajátosságaihoz tartozott a központi irányítás és beavatkozás. Semmi sem kerülheti ki a hivatalos rendszabályokat: a kereskedelmet, a bányákat s az építkezést éppúgy szabályozzák, mint a szertartásokat, a zenét és az iskolákat, sőt az egész közéletet, valamint a magánélet nagy részét is. Jellemző a kölcsönös ellenőrzés és általános gyanakvás rendőri légköre, amelyből nincs menekvés, mert a legmagasabb rangú hivatalnokok is ki vannak szolgáltatva az első besúgó kénye-kedvének. Aztán meg az igazságszolgáltatás önkénye: a hatóságok szemében ugyanis minden vádlott már eleve bűnös: A kollektív felelősség (amely voltaképp annyira ellenkezik a család konfuciánus eszményével) a terror magvait hinti el, és rettegésben tart minden alattvalót, elsősorban a tudós-hivatalnokokat, akik nemcsak urai az államnak, hanem szolgái is. Mert az, hogy a közérdeket elsőbbség illeti meg a magánérdekkel szemben, hogy az állam java mindig fontosabb az emberi személyiség jogainál. A közhivatalnok csak annyiban szen t és sérthetetlen, amennyiben az államot képviseli; mint egyént semmibe veszik.