A Medgyessy-kormány

A Medgyessy-kormány két nagy feladattal kellett, hogy megbirkózzon. Meg kellett nyugtatnia a felfokozott hangulatban lévő országot és végre kellett hajtania a választási ígéreteit. Az első időszak legnagyobb hatású lépése a közalkalmazottak bérének jelentős felemelése volt. Valószínűleg ennek és az egyéb jóléti intézkedéseknek köszönhetően az őszi önkormányzati választásokat a hatalmon lévő koalíció jelentős fölénnyel nyerte. Nem ártott a kormány népszerűségének a miniszterelnök titkosszolgálati múltjának napvilágra kerülése sem. Sőt az Európai Unióval folytatott csatlakozási tárgyalások eredményeképpen a szocialisták még tovább erősítették pozícióikat.

2003. április 16-án (az eredményes népszavazás után) a miniszterelnök aláírta a csatlakozási dokumentumot, melynek következtében 2004 májusától Magyarország az Európai Unió teljes jogú tagja lett.

A rendszerváltás utáni Magyarország

Az 1990-ben megtartott demokratikus választásokon a sok induló párt közül a Magyar Demokrata Fórum (MDF) szerezte a legtöbb képviselői helyet a 386 tagú Országgyűlésben. Győzelmük legfontosabb okai: a radikalizmustól mentes "nyugodt erő", a gyűjtőpárti jelleg és a keresztény-nemzeti eszmeiség hangsúlyozása volt. Mivel nem volt abszolút többségük, ezért - "természetes szövetségeseivel" - a Független Kisgazdapárttal (FKgP) és a Kereszténydemokrata Néppárttal (KDNP) koalícióra léptek. Antall József miniszterelnök programjában a gazdasági válság megoldását, a szociális piacgazdaság kiépítését, privatizációt, kárpótlást, a szabadságjogok kiteljesítését és Magyarország európai felzárkóztatását tűzte ki célul. A végrehajtás nyugodt kidolgozásához 100 nap türelmi időt kért.

Az Antall-kormány

A végrehajtásban bizonytalankodó koalíció a gazdasági bajokat nem tudta a lakosság számára a kívánt mértékben enyhíteni, ezért az őszi önkormányzati választásokon a választópolgárok többsége az ellenzéki pártokat támogatta, ezzel kialakult egy érdekes egyensúly, melyben a központi hatalmi szervekben a koalíció, a helyi szervekben az ellenzék rendelkezett többséggel. A kormánynak azonban ennél is súlyosabb gondokkal kellett szembenéznie. A gazdasági megszorítások egyik elemeként a benzin árának 65%-os emelése elleni tiltakozásul a taxisok blokád alá fogták a fővárost. Az SZDSZ vezető politikusai kiálltak a taxisok követelései mellett, melynek következtében a kormánykoalíció és az ellenzék között nagyon megromlott a viszony. A másik fontos következménye a taxisblokádnak az lett, hogy a kormány tartva a tömegmozgalmaktól nem merte meglépni azokat a radikális lépéseket, melyek szükségesek lettek volna a gazdaság rendbetételéhez, így némileg kényszerpályára szorította magát.

Gondok jelentkeztek a koalíción belül is. A részleges kárpótlást hirdető MDF élesen szembekerült a teljes és visszamenőleges kárpótlást sürgető FKGP-vel. Magán az MDF-n belül is repedések keletkeztek a különböző szellemi áramlatok között. A kezdeti gyűjtőpárti sokszínűség egymástól távolodó csoportokra bomlott. A képviselők egy része más pártok képviselőcsoportjához csatlakozott, vagy függetlenné vált. A kezdeti 60%-os parlamenti többség alig 50%-ra olvadt. Antall Józsefnek minden politikai tapasztalatára szüksége volt, hogy egyben tartsa a koalíciót.

A kormány hatalmának stabilizálása érdekében néha nagy társadalmi vitákat kiváltó intézkedéseket is tett: erősíteni kívántak befolyásukat a médiában, a "történelmi igazságtétel" érdekében visszamenőleges hatályú törvénykezésre tettek javaslatot, hogy meg lehessen büntetni a Kádár-rendszer bűnöseit. Ezekkel szemben az ellenzék megszervezte a Demokratikus Charta nevű mozgalmat, mellyel még tovább mélyült a politikai erők közti ellentét.

A külpolitikában következetes utat járt a kormány: a szovjet csapatok távozása után (1991. június 19.) megszűnt tagságunk a Varsói Szerződésben és a KGST-ben, s helyettük az Európai Közösséggel és a NATO-val kezdődtek tárgyalások az esetleges belépésről. A határon túli magyar kisebbségek érdekében tett lépések (pl. a Duna televízió elindítása) és a miniszterelnök azon kijelentése, hogy "lélekben tizenötmillió magyar miniszterelnökének érzi magát", a szomszéd országokban erős negatív visszhangot váltottak ki. Ennek következtében csak Ukrajnával sikerült aláírni a két ország közötti alapszerződést.

Az egyre romló gazdasági helyzetben a reálbérek 15 százalékkal csökkentek, a fogyasztói árindex 1994-re a háromszorosára nőtt az 1989-es évinek. Antall József 1993-ban bekövetkezett halála után utódja - Boross Péter - a koalíciót még egyben tudta tartani, de a kormány rossz megítélésén nem tudott javítani. 1994-ben kénytelen volt átadni a kormányzás felelősségét a választásokon hatalmas győzelmet arató ellenzéknek.

Az Orbán-kormány

Programjukban "Több, mint kormányváltás, kevesebb, mint rendszerváltás!"-t hirdettek. A 40 pontos programjuk nemzeti, konzervatív jegyeket viselő néppárti program volt. E szerint a rendszerváltás még nem fejeződött be, a legfontosabb feladat egy új gazdasági-társadalmi elit kialakítása. Ennek elérésére az új politikai hatalom a két korábbi kormányhoz képest nagyobb intenzitással látott neki a hatalom centralizálásának: létrehoztak egy erős Miniszterelnöki Hivatalt, a miniszterelnök alkalmanként államfői szerepet vállalt, megváltoztatták a parlamenti ülésszakok rendjét, csökkentve ezzel az Országgyűlés ellenőrző szerepét, a jegybank élére pártkötődésű vezetőt ültettek. A nemzeti politizálás szimbolikus cselekedetekben is megjelent: a Szent Korona átköltöztetése az Országgyűlés épületébe, a határon túli magyarság érdekeinek erőteljes képviselete ("kedvezménytörvény") , az egyház erőteljes bevonása a közéletbe, a nemzeti irodalom, zene és történelem jeles műveinek és alkotóinak impozáns bemutatása (a Hídember című Széchenyi-film, a Bánk bán operafilm).

A gazdaságpolitika középpontjába a hazai vállalkozásokat kiemelten támogatni szándékozó Széchenyi-tervet állították. A terv az eredetileg meghirdetetteknél jóval kisebb hatású lett, de a turizmus, a gyógyüdülés és a lakásépítés területen jelentős eredmények születtek.

A kormány a külpolitikában a belpolitikához hasonlóan a korábbinál konfrontatívabb politizálást folytatott. A szomszéd országokkal nagyon megromlott a viszony, az orosz gazdasági szálak ismét elszakadtak. Az Európai Unióhoz való csatlakozás terén azonban folytatódott az Antall-kormány alatt megkezdődött folyamat, s a kormányzati ciklus végére az ország az EU csatlakozás küszöbére érkezett.

A négy év alatt a magyar politikai élet jelentős változáson ment keresztül. A hagyományos konszenzusos modelltől a többségi demokrácia modelljéhez érkezett. Az erőből politizáló kormánynak sikerült az angolszász rendszerhez közelálló kétpólusú politikai életet kialakítania, így a 2002-es választások minden korábbihoz képest feszültebb légkörben zajlottak le. Nem szakadt meg a korábbi folyamat, most sem sikerült a hatalmon lévőknek győzni, ha hajszállal is, de a baloldali szocialista-liberális (MSZP-SZDSZ) szövetség legyőzte a jobboldali konzervatív erőket.