A kiugrási kísérlet kudarca, a nyilas uralom Magyarországon
Az 1944. augusztus 23-i sikeres román kiugrás elképzelései átértékelésére kényszerítette a magyar vezetést. De ez lassú átértékelés volt - különösen a viharosan változó fronthelyzet fényében. Horthy menesztette Sztójayt, és Lakatos Géza vezérezredest nevezte ki miniszterelnöknek (1944. augusztus-október). A román átállás következményeként az új kormányfőnek az lett a feladata, hogy Magyarország és a Szovjetunió közötti fegyverszünetet előkészítse.
Horthynak szeptember vége felé elkerülhetetlenné vált a Moszkvával való kapcsolatfelvétel, hiszen a szovjet csapatok előbb érkeztek a magyar határra, mint a nyugati szövetségesek. Az angolok és az amerikaiak is tudtára adták a magyar kormánynak, hogy a magyar fegyverszüneti delegációt Moszkvába várják. A nyugati hatalmakkal való fegyverszünet végleg lekerült a napirendről.
A Faragho Gábor altábornagy vezette delegáció 1944. október 1-jén érkezett Moszkvába. Molotov külügyminiszter adta elő a fegyverszünet előzetes feltételeit, melyek kedvezőtlenebbek voltak, mint amire a magyar kormány számított. Horthy néhány nap múlva, a sikeresen folytatódó szovjet támadás hatására, felhatalmazást adott az egyezmény elfogadására.
Magyarországnak ennek értelmében ki kellene vonni csapatait, közigazgatását a németek révén visszaszerzett területeiről és a lehető leggyorsabban szembe kellett fordulni Németországgal.
Október 6-án a németek a magyar kiugrás esetére Budapestre küldték Otto Skorzenyt, a hírhedt ejtőernyős-parancsnokot, aki Mussolinit 1943-ban bravúrosan kiszabadította fogságából. Most a budai Vár elfoglalása lett a feladata, és a németellenes érzelmeiről ismert ifj. Horthy Miklós elrablása, amit október 15-én délelőtt csapatával végre is hajtott.
A szovjet vezetés sürgetésére Horthy október 15-én vasárnap délelőtt koronatanácsi ülésen ismertette a fegyverszüneti kérelmet. Addig erről csak legszűkebb környezete tudott, délben pedig Veesenmayer birodalmi főmegbízottal közölte a magyar szándékokat. 13 óra 10-kor a rádióban is beolvasták Horth y proklamációját, amelyet a lakosság többsége örömmel és nagy megkönnyebbüléssel fogadott. A vezérkar németbarát része helytelenítette Horthy lépését, és szabotálta a hadparancs továbbítását. A harc folytatását követelték a csapatoktól arra hivatkozva, hogy még csak bizonytalan kimenetelű fegyverszüneti tárgyalásokról van szó.
A kiugrás tervébe beavatott Dálnoki Miklós Béla, az 1. hadsereg parancsnoka átment a szovjetekhez az átállásról tárgyalni, de mire visszatérhetett volna, már megtörtént a fordulat. Hadseregének csak töredéke állt át a szovjetekhez.
A kormányzó Budapesten gyorsan elszigetelődött. Egyedül testőrségére számíthatott, a városban levő magyar egységek parancsnokai nem engedelmeskedtek a „legfelső hadúrnak”. Október 16-án hajnalban a Vár védelmére felkészült testőrség kisebb harcba keveredett Skorzeny ejtőernyőseivel, de reggel maga Horthy adott parancsot az ellenállás beszüntetésére. Veesenmayer nyomására visszavonta előző napi kiáltványát, és – fia szabadon bocsátására tett ígéret fejében – hozzájárult Szálasi miniszterelnöki kinevezéséhez.
1944. október 17-én a Várban Szálasi Ferenc már megtarthatta első minisztertanácsát. A "nemzeti összefogás kormánya”, ahogy Szálasiék magukat nevezték, a szovjet hadsereg által még meg nem szállt területeken minden probléma nélkül vette át a hatalmat. Az állami alkalmazottak és a hadsereg többsége igazodott az új helyzethez, bár a nyilasok Horthy úri Magyarországának megszüntetését képviselték.
A zavartalan átmenet okai a történetírásban feltáratlanok, de közrejátszhatott benne, hogy a Horthy-féle közigazgatás vezetőit a Sztójay-kormány még tavasszal jórészt kicserélte, a németbarát tisztikar számára pedig természetesnek tűnt a szövetségi hűség megőrzése, a harc folytatása.
November 4-én Szálasi a parlament igencsak hiányos két háza előtt letette esküjét a magyar alkotmányra. A „nemzetvezetőt” megillette a kormányzói jogkörben foglalt összes jog, így Szálasi egyben a magyar királyi honvédség legfelsőbb hadura is lett.
A szovjet erők szeptember 23-án lépték át a trianoni Magyarország határát az Alföldön délről északra haladva el akarták vágni az Észak-Erdélyben és a Kárpátokban lévő német és magyar csapatok visszavonulását. A kiugrás sikertelensége miatt a magyar csapatokat a szovjetek továbbra is éppúgy ellenségeiknek tekintették, mint a németeket. A magyar honvédség csak sodródott, vergődött a fronton. Tisztikara és legénységi állománya már minden meggyőződés nélkül – „katonabecsülettel a végsőkig” – harcolt a németek oldalán. Tömeges méretű átállás a szovjetekhez nem történt.
Október végén Sztálin Malinovszkijt, a 2. Ukrán Front parancsnokát Budapest elleni gyors támadásra utasította. Miközben november 4-én Szálasi eskütétele zajlott a Várban, Malinovszkij néhány páncélosa elérte Soroksárt. A város elfoglalásához nagy bekerítő hadműveletet terveztek, és december elején északon, Vácnál kiértek a Dunához.
A 3. Ukrán Front csapatai Tolbuhin marsall vezényletével délen, Mohács és Baja között november végén átkeltek a Dunán, és szintén észak felé igyekeztek. December 24-én áttörték Székesfehérvár és a Velencei-tó között a német–magyar védelem Margit-vonalát. A két hadsereg egységei két nap múlva, december 26-án bezárták a gyűrűt a főváros körül.
A szovjet csapatok által felszabadított Szegeden december 2-án a moszkvai emigrációból hazaérkezett kommunisták, a Szociáldemokrata Párt, a Független Kisgazdapárt, a Nemzeti Parasztpárt és a Polgári Demokrata Párt megalakították a Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontot, és december 20-ig 45 helységben megválasztották az Ideiglenes Nemzetgyűlés 230 tagját.
December 21-én a debreceni református kollégium oratóriumában - ahol 1849-ben fosztották meg trónjától Ferenc Józsefet - az Ideiglenes Nemzetgyűlés megválasztotta az Ideiglenes Kormányt, amelynek vezetője a szovjet hadsereghez átállt Dálnoki Miklós Béla lett. Az új kormány december 28-án hadat üzent Németországnak, s 1945. január 20-án Moszkvában fegyverszünetet kötött a Szovjetunióval; márciusban pedig meghirdette radikális földreformját.
Hitler Budapestet erőddé nyilvánította, és tábornokait a védelemre utasította. Budapest a Vörös Hadsereg 300 000 katonáját kötötte le. A szovjet hadvezetés már Bécs felé tekintett, és a lassú ostrom helyett megadásra szólította fel a védőket. A magyar katonáknak szabadságot ígértek, a németeknek pedig különlegesen előnyös elbánást a fogságban. A németek az ultimátumot elutasították.
A város bevétele nem volt könnyű a nagyvárosok ostromában ekkor még járatlan szovjeteknek. Január első felében Pest birtoklásáért folytak a harcok, 17-én éjszaka az utolsó német egységek is visszavonultak Pestről Budára, és felrobbantották a Duna-hidakat. Január végén már a Várhegyért kezdődött a csata. A házról házra folyó küzdelem után február 10-re már csak a Várhegy és közvetlen környéke volt a védők – 26 000 katona, ebből 4000 magyar – kezén. Február 11-én este a német vezetés megpróbálta a kitörést, de a szovjet gyűrű igen erős volt. A katonák közül 785 vergődött el a Budán kívül fekvő német állásokig, a többiek fogságba estek vagy meghaltak. Február 13-án a harcok befejeződtek Budapesten.
A németek utolsó jelentős támadása a második világháborúban éppen Magyarországon történt 1945. március 6-án. Hitler a sok kudarc után sikert akart felmutatni és a gyengének ítélt 3. Ukrán Front ellen fordította az SS-páncélosokat. A Dunáig szeretett volna előrenyomulni, és így a zalai olajmezőt is biztonságban tudhatta volna. De a szovjet ellentámadás szétverte a dunántúli német erőket, és március közepétől megállíthatatlanul vonult a nyugati országhatár felé. Április elejére Magyarországon véget értek a hadműveletek.