A elnemkötelezettek mozgalma

Pancsa Sila

1. egymás területi épségének és szuverenitásának kölcsönös tiszteletben tartása

2. meg nem támadás

3. be nem avatkozás egymás belügyeibe

4. egyenlőség és kölcsönös előnyök

5. békés egymás mellett élés

Delhi, 1954. június 28.

A bandungi nyilatkozat

1. Az alapvető emberi jogok tiszteletben tartása...

2. Valamennyi nemzet szuverenitásának és területi sérthetetlenségének tiszteletben tartása.

3. Valamennyi emberfajta és valamennyi... nemzet egyenlőségének elismerése.

4. Más nemzetek belügyeibe való be nem avatkozás.

5. Minden egyes nemzet azon jogának elismerése, hogy... egyénileg vagy kollektíven védelmezze önmagát.

6. a) Tartózkodás az olyan kollektív védelmi rendszerekbe való belépéstől, amelyeknek célja bizonyos nagyhatalmak különleges érdekeinek szolgálata; b) tartózkodás attól..., hogy nyomást gyakoroljon más hatalmakra.

7. Tartózkodás az agressziótól, az agresszióval való fenyegetéstől vagy az erőszak alkalmazásától más országok területi épségével vagy politikai függetlenségével szemben.

8. Minden nemzetközi viszály békés eszközökkel... való rendezése az ENSZ Alapokmányával összhangban.

9. A kölcsönös érdekek és az együttműködés elősegítése.

10. A nemzetközi jog és a nemzetközi kötelezettségek tiszteletben tartása.

Bandung, 1955. április 24.

(Belgrád, 1961. szeptember 6.)

Az alábbi tömbön kívüli országok állam- és kormányfői :

l. Afganisztán, 2. Algéria, 3. Burma, 4. Ceylon; 5. Etiópia, 6. Ghána, 7. Guinea, 8. India, 9. Indonézia, l0. Irak,11. Jemen,12. Jugoszlávia,13. Kambodzsa,14. Ciprus,15. Kongó,16. Kuba;17. Libanon,18. Marokkó,19. Mali, 20. Nepál, 21. Szaúd-Arábia, 22. Szomália, 23. Szudán, 24. Tunézia, 25. Egyesült Arab Köztársaság, az alábbi országok megfigyelőinek részvételével ; l. Bolívia, 2. Brazília, 3. Ecuador … értekezletet tartottak a nemzetközi problémákról való véleménycsere céljából, hogy hatékonyabban hozzájáruljanak a világ békéjéhez és biztonságához, s a népek békeszerető együttműködéséhez.

I. A háború sohasem fenyegette súlyosabb következményekkel az emberiséget, mint ma. És az emberiség sohasem rendelkezett nagyobb erővel ahhoz, hogy, kiküszöbölje a háborút a nemzetközi viszonyok megoldásának eszközei közül, mint éppen korunkban. Az imperializmus gyengül. A gyarmatbirodalmak és az ázsiai, afrikai, latin-amerikai népek idegen elnyomásának egyéb formái fokozatosan eltűnnek a világszínpadról.

II. A világot, amelyben élünk, különböző társadalmi rendszerek fennállása jellemzi. A részt vevő országok nem tekintik ezeket a különbségeket áthidalhatatlan akadálynak a béke megszilárdítása szempontjából, ha kiküszöbölik a dominanciára és más népek és országok belső fejlődésébe való beavatkozásra irányuló törekvéseket. Minden népnek önállóan kell megoldania politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális rendszerének problémáit; saját adottságaihoz, szükségleteihez és lehetőségeihez képest. Ezenkívül, minden kísérlet, hogy a népekre erőszakkal és kívülről kényszerítenek rá valamilyen társadalmi vagy politikai rendszert, közvetlen veszélyezteti a világbékét.

III. Az értekezleten képviselt tömbön kívüli országok nem törekszenek új tömb alakítására és nem is alkothatnak tömböt. Őszintén együtt kívánnak működni minden kormánnyal, amely hozzá akar járulni a bizalom és a világbéke megszilárdításához. A tömbön kívüli országok annál is inkább óhajtják ezt, mert tudják, hogy a világ békéje és szilárdsága jelentős mértékben a nagyhatalmak egymás közti viszonyától függ. Az értekezlet résztvevői úgy vélik, hogy a jelen körülményekben a tömbön kívüli országok léte és békés tevékenysége jelentős tényezője a világbéke megőrzésének….. Véleményük szerint a világ el nem kötelezett területeinek további kiterjedése az egyedül lehetséges és szükségszerű választás a világ teljes tömbmegosztására és a "hidegháború" politikájának kiélezésére törekvő irányvonallal szemben. A tömbön kívüli országok bátorító támaszul szolgálnak mindazoknak a népeknek, amelyek a valóságos függetlenségért és egyenjogúságért harcolnak.

Az elnemkötelezettek mozgalma

A második világháború után végbement változások gyökeresen átalakították a világ politikai erőviszonyait. A Szovjetunió befolyása jelentősen növekedett, az Egyesült Államok pedig megerősítette vezető szerepét a világban. Mindkét hatalom igyekezett kiterjeszteni fennhatóságát minél nagyobb területekre. A gyarmati függésből felszabadult országok feletti befolyásért éles harc bontakozott ki közöttük. Volt azonban néhány olyan ország, mely a tömbökön kívül képzelte el saját jövőjét. Ennek első megfogalmazója a függetlenné vált India vezetője, Nehru volt. Az ANZUS és a SEATO megalakulása növelte a függetlenségüket őrző országokra nehezedő nyomást, melyek a "kollektív béke" eszméjének meghirdetésével próbáltak védekezni. Ebben a folyamatban nagy jelentőségű volt Kína vezetőjének, Csou En-laj-nak delhi látogatása, melynek alkalmával közös nyilatkozatot adtak ki a békés egymás mellett élésről és a nemzetközi kapcsolatokról. Az 1954. június 28-án elfogadott Pancsa Sila (öt elv) arra volt hivatva, hogy enyhítse a nemzetközi feszültséget.

Az el nem kötelezettség politikájának fejlődése szempontjából különösen nagy jelentősége volt Tito indiai és Nehru egyiptomi látogatásának. A Tito-Nehru-Nasszer együttműködés lett a mozgatója a mozgalomnak. A következő fontos esemény az 1955. április 18-24. között Bandungban (Indonézia) megtartott értekezlet volt, mely lényegében az összes független afrikai és ázsiai ország megjelent (29 ország). Ez még nem vált az el nem kötelezettek hivatalos konferenciájává, de a legfontosabb alapelvek és az elfogadott dokumentumok nagy hatással voltak a későbbi megbeszélésekre. A végeredményként megfogalmazott elvek lényegében a Pancsa Sila bővebb kifejtését jelentették.

Az ötvenes évek második felének politikai eseményei (a jugoszláv-szovjet viszony javulása, a magyarországi és a szuezi válság, az afrikai függetlenségi mozgalmak) sürgetővé tették a fentieknél szorosabb együttműködés létrehozását. Ennek fő szervezője Tito volt, aki 1961 tavaszán egy sor afrikai ország végiglátogatása után 1961. szeptember 1-6. közöttre csúcskonferenciát hívott össze Belgrádba, ahol az el nem kötelezettek mozgalma ténylegesen elindult. A mozgalom tagjává válhatott bármely ország, amely:

1. független politikát folytat a különböző politikai és társadalmi rendszerű államok közötti (békés) egymás mellett élés és az el nem kötelezettség alapján, vagy ilyen tendenciát mutat;

2. következetesen támogatja a nemzeti függetlenségi mozgalmakat;

3. nem vesz részt olyan több oldalú katonai szövetségben, amelyet nagyhatalmi konfliktusokkal összefüggésben kötöttek;

4. amennyiben kétoldalú katonai egyezményt között valamely nagyhatalommal, vagy regionális védelmi paktum tagja, ez az egyezmény vagy a paktum nem lehet összefüggésben a nagyhatalmi konfliktusokkal;

5. amennyiben katonai támaszpontot bocsátott idegen hatalom rendelkezésére, ez az engedmény nem történhet a nagyhatalmi konfliktusokkal összefüggésben. A belgrádi értekezleten 25 ország vett részt. Az egész világ érdeklődve figyelte az események alakulását. A hidegháború légkörében a hangsúly a béke megőrzésére került. A konferencián megjelentek megegyeztek abban, hogy a különböző világrendszerek együttélése realitás, de a közöttük lévő különbségek áthidalhatók, a béke megőrizhető. Felszólították a nagyhatalmakat, hogy kezdjenek leszerelési tárgyalásokat. Mivel jónéhány frissen függetlenedett ország vett részt a tanácskozáson, fontos szerepet kapott az antikolonializmus is, melynek minden formáját elutasították a megjelentek. Ugyanez volt megfigyelhető a Dél-afrikai Unió apartheid-politikájával szemben. Az értekezlet nem váltotta be a nyugatiak reményeit, hogy mindkét világrendszertől egyenlő távolságot fognak tartani a konferencia tagállamai; mert a kolonializáció elutasításával inkább a szocialista országok külpolitikai nézeteihez kerültek közel.

Az első csúcskonferenciát rövid időn belül követte a második: 1964 októberében Kairóban. A hangsúly az antiimperializmusra és a neokolonializmusra került. (Ennek hátterében az a másfél tucat afrikai ország állt, mely az elmúlt 3-4 évben nyerte el függetlenségét.) Ez derült ki a zárónyilatkozatból is, mely szerint a két világrendszer közti ellentétek enyhülőben vannak, a világbéke megőrizhetőnek látszik, de a gyarmati függésből való kiszabadulás elé még mindig számtalan akadályt gördítenek, ezért a résztvevő országok közös feladatuknak tekintik ennek a harcnak a támogatását. Nyilvánosan elítélték Portugáliát, amiért nem hajtja végre az ENSZ határozatokat a függetlenség megadásáról; ugyanerre a sorsra jutott Nagy-Britannia és Franciaország.

Az 1970 szeptemberében megtartott lusakai (harmadik) konferencián új szakasz kezdődött a mozgalom életében. A hatvanas évek két jellemző folyamata - a hidegháború és a gyarmati függetlenségi harcok - lezárulóban volt, megkezdődött az erőegyensúlyon alapuló világméretű együttműködési időszak. Ennek megfelelően nyilatkozataikban a politikai témák mellett nagyobb szerepet kapott a gazdasági együttműködés szükségessége. Kiemelkedő fontosságúnak ítélték meg a fejlődő országok gazdasági "emancipációját". Az itt készült dokumentumokban szerepelt először a "gazdag és szegény" országok szembeállítása. Itt hirdették meg az "önerőre támaszkodás" (self-reliance) elvét is, mely a befelé fordulás és a fejlett világgal szembeni elzárkózás megnyilvánulása is volt.

A hetvenes években megindult enyhülési folyamat adta a hátteret a negyedik - Algírban megtartott - konferenciához (1973. szeptember 5-9.). A megjelent 70-nél több ország kijelentette, hogy az enyhülés nem teszi feleslegessé együttműködésüket, sőt segíti azt. A korábbinál többet foglalkoztak a harmadik világban zajló konfliktusokkal (Vietnam, arab-izraeli kérdés, Latin-Amerika) és egy új gazdasági világrend kialakításával, melyben a nemzetközi monopóliumok tevékenységét jelentősen korlátoznák és a modern technológiák elterjesztése végett nemzetközi kódex kidolgozását javasolták. A program megvalósításában kezükre játszott az olajárrobbanás, mely - úgy tűnt - felértékeli a harmadik világ szerepét a nemzetközi gazdaságban. A hetvenes évek második felére azonban a fejlett tőkés országok megtalálták a megfelelő választ és a fejlődő országok függése a tervezett csökkenés helyett egyre erősebbé vált.

Az algíri konferenciát követő csúcstalálkozókon - 1976 Colombo, 1979 Havanna, 1983 Delhi (100 fölötti taggal) - a megnövekedett létszám miatt elsősorban a szervezet belső élete, növekvő megosztottságának leküzdése volt napirenden. A konferenciában nemcsak országok, hanem szervezetek (PFSZ, SWAPO) is részt vettek, s ezek ott megjelenítették a saját problémáikat - állásfoglalást kérve a mozgalomtól -, melynek következtében a találkozók időnként az ENSZ közgyűlés üléseire emlékeztettek, ahol következmények és előrelépés nélkül tárgyaltak olyan témákat, melyekben már évek, évtizedek óta nem sikerült megoldást találni. Természetesen a "hagyományos témák" is napirenden voltak: világbéke, enyhülés, az apartheid elítélése és a gazdasági kérdések. Új témát jelentett a független államok közt kialakult konfliktusok sorozata (Irak-Irán, Vietnam-Kambodzsa, Afganisztán-Pakisztán, Ciprus, Libanon stb.). Az el nem kötelezett országok ajánlásokat tettek a konfliktusok rendezésére, de eszközük nem lévén, a nyilatkozatnál ezek nem voltak erősebbek. A gazdasági kérdések közül a Dél-Dél együttműködés mellett az adósságválság kapta a legnagyobb teret. (A fejlődő országok adósságállománya a nyolcvanas évek elején elérte az 540 milliárd dollárt, az adósságszolgálat pedig az évi 106 milliárd dollárt.) Nemcsak az adósságnövekedés volt azonban tragikus, hanem mellette a hitelforrások beszűkülése és a fejlett tőkés országok protekcionista gazdaságpolitikája is nagy csapást jelentett a Dél gazdaságára.

Ezekben a politikai és gazdasági vitákban kristályosodott ki az el nem kötelezettség lényege. (A semleges államoktól való megkülönböztetésük ismérve, hogy míg azok izolációs pártatlanságot képviselnek, az el nem kötelezettség aktív cselekvést jelöl, mely megpróbálja a háborút megakadályozni.) Az el nem kötelezettség lényege az alábbiakban foglalható össze:

- nemzeti érdekek érvényesítésén alapuló független külpolitikai irányvonal kialakítása; önálló szerep a nemzetközi kapcsolatokban

- távolmaradás a katonai tömböktől és politikai szövetségi rendszerektől

- a nemzetközi feszültség és a háború veszélyének csökkentése

- a békés egymás mellett élés politikájának megvalósítása, függetlenül az államok társadalmi rendjétől

- a gyarmatosítás, a fajüldözés elleni harc

- közös fellépés a függetlenné vált országok érdekeinek érvényesítésére. A fenti célok egy része a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulójára idejétmúlttá vált, így a mozgalom is átalakult. A szocialista világrendszer felbomlásával, a Szovjetunió széthullásával az antiimperialista irányzat fő támogatói eltűntek. A belső - ideológiai - megosztottság ezzel csökkent, de a gazdasági támogatásuk hiánya felerősítette a fejlett Nyugathoz való igazodás kényszerét a mozgalom országaiban.

Az el nem kötelezettek egyre nehezebben tudták tartani az Indira Gandhi által elmondottakat: "Meg kell őrizni szabadságunkat az egyes helyzetek megítélésében és értékelésében, tekintet nélkül bármely nagyhatalomra, szem előtt tartva nemzeti érdekeinket."