A japán csoda

A Sinkanszen expressz A híressé vált japán gazdasági csoda igen lassan induló folyamat volt. 1950-ben az egy főre jutó nemzeti jövedelem csak 132 dollárt tett ki, ami rendkívül alacsonynak számított az ipari államok között. 1955-től azonban látványos növekedés volt megfigyelhető (évi 8%). 1960-ban azt a célt tűzték ki, hogy 10 év alatt megduplázzák Japán GNP-jét. A terv 7 év alatt teljesült. Ezzel a második helyet foglalták el a világon a GNP tekintetében. A nagy iparfejlődés átalakította a gazdaságot és a társadalom szerkezetét is. A farmergazdaságokban foglalkoztatottak száma erősen lecsökkent, de a gépesítés és a modern technikák bevezetése a termelékenységet mégis jelentősen megnövelte. Sikereinek eredményeként 1964-től OECD (a Gazdasági Együttműködés és Fejlesztés Szervezete) taggá váltak.

A japán csoda "titka" sok tényezőben rejlett. A kedvező külső körülmények és a sajátos belső helyzetük szerencsésen találkozott. Japán nem költhetett katonai kiadásokra, ugyanakkor a haditechnikából a polgári termelésbe átvihető műszaki eredmények a rendelkezésére álltak. A tradicionális társadalom erős kötelékei, melyek a munkást a munkahelyéhez fűzték, az önfeláldozó munka, a szabadság és pihenőnap nélküli, olykor napi 10-12 órás munkahetek, az alapfokú oktatástól kezdve támasztott magas követelmények, a hatalmas verseny a jó munkahelyekért, a már gazdagodó társadalomban élő, de saját igényeit alacsony színvonalon tartó fogyasztó, aki megtakarításaival segíti az államot, mind-mind olyan eleme a japán csodának, mely nem, vagy csak jelentős módosítással leshető el. Másutt bevált módszereket is szívesen alkalmaztak: sokak szerint a japán csoda az állami tervezés következménye. Az állami szervezetek hosszú távú terveket dolgoznak ki, ezeket lebontják egészen nagyvállalati szintig, és az adórendszer, ártámogatási és vámrendszer segítségével próbálják elérni elképzeléseiket. Az állami ellenőrzés ezen felül szigorúan bünteti a kartelleket. Ugyanakkor alig van állami vállalat, és alacsony az állami kiadások szintje is. A vállalati méretstruktúrában, óriásvállalatok mellett nagyon jelentős a kis- és középvállalatok aránya, ők adják a termelés 60%-át. Az évi 10%-ot meghaladó reálbérnövekedés a fogyasztói társadalmakra jellemző szokásokat honosított meg. A hetvenes évek elején már a paraszti háztartások is jól el voltak látva televízióval, autóval, hűtőszekrénnyel, mosógéppel.

Az iparfejlődés hatalmas tömegeket szívott a városokba, ahol a túlzsúfoltság jelentős lakásproblémákat eredményezett. A csillagokba törő telekárak lehetetlenné tették a hagyományos japán lakáskultúra folytatását. A hatalmasra nőtt honi piac csak nehezen nyílt meg az idegen árucikkeknek. Kivételt a nyersanyagok jelentettek, melyből Japán állandó behozatalra szorult. Felhasznált olajának egészét importból (többségét a Perzsa-öbölből), vasának, szenének, gumijának, gyapotjának zömét az Egyesült Államokból, Ausztráliából, Dél-Amerikából szerezte be. Késztermékeinek majd harmada az USA-ban talált gazdára. Az aszimmetrikus gazdasági viszony gyakori súrlódásokhoz vezetett Japán és az Egyesült Államok között. Japán ugyanis olyan cikkeket exportált, melyek konkurenciát jelentettek az amerikai áruknak, de importja olyan cikkekből állt, melynek nem volt vetélytársa a hazai piacon (szén, vashulladék, szója, búza).

Az olajválság hatása

Az 1973-as olajsokk Japánt is megrázta, de rugalmas gazdaságának köszönhetően nagyon gyorsan kilábalt a válságból. Szigorú energiatakarékossági programot dolgoztak ki. Politikai gesztusokkal és segélyekkel igyekeztek az arab országok jóindulatát biztosítani maguknak. A hetvenes évek végére a GNP meghaladta az egy billió dollárt, a külkereskedelem aktívuma 11 milliárd dollár volt. A munkanélküliség 2% alatt maradt. Ez az új fellendülés azonban már szerkezetváltást is tükrözött. Egyre nagyobb szerephez jutott az elektronika és a csúcstechnika. A váltásnak köszönhetően a második (1979-es) olajsokk nem okozott jelentős veszteségeket a szigetországnak. A nyolcvanas évek közepére az egy főre jutó GNP 15770 dollárt tett ki, mely megfelel a nyugat-európai átlagnak. A mezőgazdaságban már csak a lakosság 8%-át foglalkoztatták, a bányászatban és az iparban is 33%-ra esett vissza a dolgozók száma. A növekedés a csúcstechnikai iparágakban és a szolgáltatásban volt látható leginkább. Japán lett a világ legnagyobb iparcikkexportőre, a legnagyobb autógyártója. A szigetországban több ipari robotot alkalmaztak, mint a többi fejlett országokban együttvéve. Kereskedelmi többlete 1986-ban 82,7 milliárd dollárt tett ki. Növekedett a tőkekivitel is (1984-ben 35 milliárd dollár az USA-ba). Japán lett a világ első számú hitelezője, harmadik számú külföldi beruházója és második segélyezője. A világ 5 legnagyobb bankjából 4 Japán. A gazdaság expanziója a 90-es évek elején is folytatódott, külkereskedelmi aktívuma meghaladta a 100 milliárd dollárt.

A japán társadalom

Egy nyugodt társadalom

Az ötvenes évektől a japán belpolitikát a konzervatív beállítottságú Liberális Demokrata Párt uralta. Legnagyobb ellenzéke a szocialista párt (JSP) volt. A Liberálisok nyugalmas időszakot teremtettek, melynek hátteré-ben az egyes emberek nyugalmát is biztosító "gazdasági csoda" és a tekintélyelvet elfogadó japán hagyományok álltak. A hosszú ideig tartó hatalombirtoklásnak azonban árnyoldalai is voltak. Elhatalmasodott a korrupció, mely az államvezetés és a pártvezetés összefonódásával együtt állandó céltáblája lett az ellenzéknek. Hosszú időn keresztül megoldatlanok maradtak a szociális kérdések. A magas állami bevételekből a nyugat-európai szinttől jelentősen elmaradó gondoskodást finanszírozták. Az 1970-es évek elejétől azonban itt is jelentős áttörésre került sor, melynek eredményeként mára fejlett gondoskodási rendszert építettek ki. A hetvenes évek végére módosulás látszott az Önvédelmi Erők megítélésében. A közvélemény elutasította a militarizmust, de fontosnak érezte, hogy ne csak az Egyesült Államoktól függjön Japán védelmi képessége. A katonai kiadások százalékosan alacsony szintje (a GNP 1% alatt) a magas GNP miatt mégis lehetőséget adott a legkorszerűbb haditechnika bevezetésére. A nukleáris fegyvert azonban minden formájában elutasították. A meghirdetett három alapelv: nem gyártani, nem birtokolni, nem behozni. A nyolcvanas években politikai reformokat hirdetett Nakaszone miniszterelnök: privatizációt (a vasút, a légitársaság és a telefonvállalat), az állami kiadások csökkentését, az apparátus létszámának leépítését és a szociális program megnyirbálását. Az oktatásban az eddigi szigorú vizsgarendszer liberalizálását tűzték ki célul. Japán történelmében 1989. január 7-én lezárult egy korszak. Meghalt az 1926 óta uralkodó Hirohito császár és ezzel véget ért a Sóva-korszak. (Utódja fia, Akihito lett.)

Külpolitika - Egy nagyhatalom kis hatása

A háború után a japán kormányok a külpolitikában passzív magatartást tanúsítottak. Irányvonaluk az Egyesült Államokét követte. A gazdaság fellendülésével egy időben kezdett megfogalmazódni a független külpolitika igénye, ennek volt fontos állomása 1956, amikor felvették a diplomáciai kapcsolatot a Szovjetunióval. A békeszerződésben azonban nem tudtak megállapodni, a Kuril-szigetek visszaadása kérdésében ugyanis eltértek az álláspontjaik. (Oroszország és Japán a mai napig nem tudta rendezni ezt a kérdést.) Japán jelentős hitelekkel, ipartelepítéssel a délkelet-ázsiai térséget befolyása alá vonta. A hetvenes évek enyhülési periódusában Japán arra törekedett, hogy külkapcsolatait minden irányban rendezze. Diplomáciájában továbbra is az amerikai irányvonal volt meghatározó. A nyolcvanas években Reagan elnök folyamatos nyomást gyakorolt az egymást váltó japán kormányokra, hogy emeljék meg katonai kiadásaikat. (1986-ban lépték át az 1%-os küszöböt.) A kilencvenes években megnövekedett gazdasági erejüket aktív külpolitikában kamatoztatták, egyre több közvetítői szerepet vállaltak, fokozta együttműködésüket a különböző régiókkal. Összességében azonban a japán külkapcsolatok sokkal inkább gazdaságiak, mint politikaiak.