A beat-korszak

A XX. századi szörnyűségek, a világégések, az elbürokratizálódott társadalom növekvő igazságtalanságai, a kilátástalanság érzése, a korábbi uralkodó illetve versengő ideológiáktól elfordították az embereket. "A nyugati világban az értelmiségiek között nagyjából-egészében egyetértés alakult ki…: elfogadják a jóléti államot, a decentralizált hatalom szükségességét, a vegyes gazdaságot és a politikai pluralizmust. Az ideológiák kora tehát ilyen értelemben is véget ér t." (Bell) A radikális értelmiség azonban új eszméket keresett az elutasított régiek helyett. Első lépésként szinte minden csoport a lázadást fogalmazta meg. "Fellázadtak" a nők, a négerek, a homoszexuálisok, az állatvédők, a környezetvédők, a narkósok stb. Ez a forradalom tulajdonképpen kulturális forradalom, mely a fennálló meghaladására egy ellenkultúrát hozott létre. A mozgalom legfontosabb előzménye a beat-generáció fellépése volt. Az 1950-es évek végén San Franciscóban és New Yorkban szokatlan új költői hang jelentkezett a sajtóban. 1957-ben jelent meg a mozgalom programversévé emelkedett Üvöltés Allen Ginsbergtől, és a mozgalom alapregénye, az Úton Jack Kerouactól. Azt az életérzést, mely a mozgalmat életre hívta, James Dean fejezte ki legjobban Az ok nélkül lázadó című filmben.

A beat

A beat szó fordítása nem sokat segít a lényege megértésében. Jelenthet ugyanis verést, fáradtat, őrjáratot, útvonalat, ütemet, haszontalant stb. A lényeget a nonkonformizmus szó fejezi ki. Szemben állni, megtagadni a szülők által kialakított világot, elhatárolódni attól öltözködésben (bőrdzseki és farmer), vallásban (keleti miszticizmusok, Jézus önállósítása), zenében, életvitelben (kivonulás a lelki, fizikai magányba; a padlásszobákba, pincelakásokba; vándorolni az utakon).

Ez a negatív világkép kivívta a társadalom rosszallását, így követői a perifériára kerültek. A kitaszítottságukat azonban - meglepetésre - nem kívánták feladni, nem akartak visszatérni, integrálódni a társadalomba, hanem az eredeti szándékuknak megfelelően befelé fordultak, magukkal, kisközösségükkel foglalkoztak. Nem lett igazi ideológiája a mozgalomnak, mert nem a társadalom megváltoztatására törtek, nem egy jobb világ felépítésén munkálkodtak, hanem az önkifejezésen és az egyéni lét harmóniájának megteremtésén.

A beat-nemzedék a legmaradandóbbat az irodalomban alkotta. (A képzőművészetben igazán nem hozott áttörést, a zenében a beat pedig sokkal szélesebb körben és korban értelmezhető csak.) Nézetük szerint az író dolga nem az, hogy ábrázoljon, hanem hogy a világ dolgait, eseményeit szubjektív tartalommá változtassa, úgy jelenítve meg, ahogy az benne átrendeződött, felidéződött.

Ennek a legmegfelelőbb formája a szabadvers, melyben a leggyakrabban felismerhető összetartó kapocs a felsorolás. Az áradó sorok hatalmas képekké állnak össze, megadva ezzel a forma másik fő jellegzetességét, a vizualitást. Kiemelkedő alkotói: Ginsberg, Gregory Corso, Laurence Ferlinghetti, Gary Snyder.

A próza a líra mögé szorult, igazi sikerre - Kerouac regényén kívül - nem is volt példa. Talán a megoldatlan szerkezetük miatt nem hatottak a regények. A novellákban már több a maradandó érték. A kis terjedelem egy-egy látomásnak, hangulatnak megfelelőbb forma, mint a regény.

A beat-nemzedék mellett egy igazi "tömegmozgalom" is felnőtt, melynek nem volt igazi önálló művészete, sőt igazán reprezentáns alkotói sem.

A hippimozgalom

"És csakhamar ... mögötted /feltűntek követőid /a virágok gyermekei." (G. Corso)

… a hippik

A hippi szó jelentése hasonlóan nehezen kibogozható, mint a beat. Jelenthet bölcset, tapasztaltat, de menőt, olyan valakit, aki benne van a dolgokban. Az első közösségeik a hatvanas évek első felében jelentek meg New Yorkban és a nyugati partokon. Központjuk San Francisco lett. A mozgalom csúcsa a 60-as évek végére esett, Európában is ekkor terjedt el.

Bár voltak bizonyos közös külsőségeik (hosszú haj, szakadt, kopott nadrág, saru, esetleg virágos ing), de ezek nem tettek senkit hippivé.

A hippik igyekeztek megmutatni az általuk megtagadott társadalomnak a kiutat is. Szerintük a kisközösségek, a kommunák oldják meg az egyén és a közösség megbomlott harmóniáját. A hippi a közösségben "nem csinál semmit", csak van. Beszélget, táncol, énekel, kábítószeresen "utazik": a szeretet köti őket össze. A megélhetésüket a minimum szintig biztosítják csak - segédmunkával, esetleg közös földműveléssel. A szegénység alapkövetelmény. Világukat szabadnak tekintik, ahol az alapvető szabály: "Tedd azt, ami kedvedre való. És ne csinálj olyan, ami nincs kedvedre." Ebbe a kábítószer és a szexuális szabadság is beletartozott. Bár gyakran érte a mozgalmat az a vád, hogy veszélyesek a képviselői, a békesség sokkal jellemzőbb volt rájuk. Az őket zaklató rendőröket virágokkal fogadták, a vietnami háborút elutasították: "Make love, not war!" ("Szeretkezz, ne háborúzz!") A "Hair" és a "Szelíd motorosok" című filmek világa ez.

Az ellenkultúra igazi megjelenési formája azonban mégis a zene lett.

A rock-korszak

A rock

Kialakulása lényegében egy kisebbségi kultúra elterjedése. Szerencsés történelmi-technikai pillanatban született. A nagyvárosok koncentrált embertömegéhez a rádió és a hangrögzítés segítségével példátlan méretekben és gyorsasággal jutott el. Mikor kiderült, hogy üzlet is van benne, a reklám is felkapta, s félretéve az előítéleteket, időnként az esztétikai kifogásokat, megindult a pénz és megkezdődött a sztárcsinálással a közönség megdolgozása.

A rocknak két forrása van: a rhythm and blues, a négerek zenéje táncritmusban, és a country and western, az amerikai népdalok világa. A rock tehát a pergő ritmus, a síró blues, az álmodozó country és a kattogó western sajátos összeadásából nyerhető.

A rock és az ifjúság lázadásának alig gátolható, ellenőrizhető színtere lett. A koncerteken visszaállt az aktív részvétel, ahol a közönség együtt dalol, táncol, énekel, őrjöng a zenészekkel. A ritmusra épülő zene az egész testhez szólt, nemcsak a lelki, de a testi felszabadulást is hirdette.

Bár mindig voltak irányzatai, a kezdeti időszakban a mozgalom egységesnek is tűnhetett. A nagy fesztiválok a kívülállók szemében ezt mutatták. 1965-69 között tartották a legjelentősebbet: San Francisco, Monterrey (Janis Joplin, Jimy Hendrix, Jefferson Airplane stb.), Woodstock (Hendrix, Joan Baez), Altamont (ahol a színpadon a Pokol Angyalai meggyilkoltak egy néger fiút, miközben a Rolling Stones játszott). A fesztiválokra az alkohol, a kábítószer, a szexualitás fokozott élvezete és az utolsókon már az agresszivitás vetett árnyékot.

A fesztiválok és a koncertek mellett új műfaj teremtődött a rock-opera. Máig legnagyobb hatásúnak az 1968-ban bemutatott Hair bizonyult. (McDermott-Ragni-Rado) A hippivilágtól a vietnami háború elleni tiltakozásig ívelt a darab gondolatisága - slágerzenébe csomagolva. Még el sem ült a Hair sikere, mikor megjelent Tim Rice - Andrew Lloyd Webber műve, a Jézus Krisztus Szupersztár, mely a megváltás vágyának témájához nyúlva, szintén sikeres lett. Ezután tömegesen születtek rock-operák, de az előzőek színvonalára, sikerére nem emelkedett egy sem.

A rock hazája Amerika, de az első nagy korszak után (Bill Haley, Buddy Hally, Chuck Berry, Elvis Presley - rock and roll) a hatvanas évek elejétől Anglia is felzárkózik (Beatles, Rolling Stones).

A hatvanas évek végén némi megtorpanás, az ifjúsági mozgalmak apálya és a rock eltömegesedése, üzletté válása, mártírjainak növekvő sora a válságot mutatja (meghal Jimmy Hendrix, Janis Joplin, Brian Jones, ). Az egykori társadalomellenes lázadókból a társadalom szórakoztatóiparának vezetői lettek.

"Amit mi ébresztettünk, az egyszerűen fantasztikus: igazi rockot játszottunk... Abban a pillanatban, amikor befutottunk, ... megnyírták szárnyainkat. ...Nem sejtettem előre. Nem láthattam. Apránként történt, fokozatosan, és az ember pontosan azt tette, amit az ellenségednek sem kívánnál - azok kedvére éltünk, akiket már tízéves korunk óta gyűlöltünk." (John Lennon)

A társadalom pedig - némi külsőséget leszámítva - nem változott:

"...azok, akik uralkodnak, és akiknek kezében a hatalom van, meg az egész osztálytársadalom, meg a teljes kutyafene burzsoázia pontosan ugyanolyan maradt, kivéve, hogy egy csomó középosztálybeli … most már hosszú, nagyon hosszú hajjal sétafikál Londonban, s divatos ruhában jár... Ezt leszámítva semmi sem történt. Legfeljebb mi is felöltözködtünk, de ugyanazok a csibészek vannak hatalmon, s ugyanazok az ember irányítják az egészet." (John Lennon)