A feketék pogárjogi küzdelmei az Egyesült Államokban

Az amerikai néger kisebbség történetének kronológiája

1619. augusztusban egy holland fregatt a virginiai Jamestownban partra szállít mintegy húsz négert. Két évszázad alatt egy millió rabszolgát hurcolnak be. Az alkotmány (1787-ben) implicite elismeri a rabszolgaságot (4. szakasz, 2. bekezdés).

1808. Egy szövetségi törvény betiltja a rabszolga-kereskedelmet.

1831. augusztus 21-én egy néger prédikátor, Nat Turner felkelése elbukik, vezetőit kivégzik. Egy másik felkelés: James Brown fehér idealista "a négerek felszabadító háborújának" kirobbantása végett 1859-ben egy maroknyi hívével elfoglal egy arzenált, őt is kivégzik.

A rabszolgaság eltörlése és az elkülönítés

1833. Megalakul az American Antislavery Society (Amerikai Rabszolgaellenes Társaság) Philadelphiában.

1852. Megjelenik Harriet Beecher-Stowe asszony "Tamás bátya kunyhója" című könyve.

1857. május 6. A Legfelső Bíróság döntése: a néger az alkotmány szerint nem állampolgár.

1863. január 1. Lincoln kinyilvánítja a lázadó konföderációban tömörült államok néger rabszolgáinak emancipációját, és elismeri jogukat, hogy csatlakozzanak az Unió hadseregéhez.

1875. Szövetségi törvény a szegregáció, az elkülönítés minden formája ellen a nyilvános helyeken.

1883. A Legfelső Bíróság "alkotmányellenesnek" nyilvánítja az elkülönítés elleni 1875. évi törvényt. A déli államok ezt arra használják, hogy sietve olyan törvényeket szavazzanak meg, amelyek megvalósítják az elkülönítést a kórházakban, az iskolákban, a közlekedésben, a szállodákban, a színházakban. Ez a törvény 1954-1960-ig érvényben marad.

1896. A Legfelső Bíróság megerősíti az elkülönítést és a következő szabállyal igazolja: "Elkülönítetten, de egyenlő módon."

1905. június. 25 néger értelmiségi gyűlik egybe Niagara Falls helységben. Egy felhívásban ezt írják: "Eltökéltük, hogy sohasem fogunk lemondani emberi jogaink legkisebb részéről sem."

1908. augusztus. Faji felkelés az Illinois állambeli Springfieldben.

1909. New Yorkban megalakul az NAACP (Országos Szövetség a Színesbőrű Népek Haladásáért), amely a liberális fehéreket és a néger értelmiségieket tömöríti.

1910. A National Urban League megalakulása. Ez a néger burzsoázia szervezete, amelynek célja: előmozdítani tagjainak előrejutását a gazdasági életben és a közigazgatásban.

1915. Amerika belépése a háborúba megindítja a néger munkaerő bevándorlását az északi iparvárosokba. Ez a bevándorlás hamarosan az ígéret földje felé való indulás képét ölti. 350000 négert mozgósítanak az amerikai hadseregbe: százezren harcolnak Európában és megismerik a meg-nem-különböztetés gyakorlatát.

1918. Marcus Garvey jamaicai néger mozgalmat indít az Afrikába való visszatérésért.

1923.,1927.,1932. A Legfelső Bíróság meghozza első szegregációellenes határozatait.

1930. Megalakul a Fekete Muzulmánok Mozgalma. 1934-ben Elijah Muhammad áll az élére, azonban a mozgalom a hatvanas években válik valóban erőteljessé.

1941. Az Egyesült Államok belép a háborúba. Az elkülönítés megmarad a hadseregben (csak 1950-ben, a koreai háború idején szűnik meg), de a néger tisztek száma az 1910. évi 5-ről 1945-ben 7000-re emelkedik. Június 25. Roosevelt rendeletben betiltja a faji megkülönböztetést a hadiiparban. Négy év alatt egymillió néger hagyja el a déli ültetvényeket, hogy az üzemekbe menjen dolgozni.

1942. A CORE megalapítása (a Faji Egyenlőség Kongresszusa). Ez a néger mozgalom először az integrációért harcol, majd 1966-ban a "feketehatalom" mozgalomhoz csatlakozik.

1954. május 17. A Legfelső Bíróság határozata elítéli a faji megkülönböztetést a közoktatásban.

1955. Martin Luther King lelkész bojkottot indít az alabamai Montgomeryben az autóbuszok ellen. A harc 380 napig tart és arra vezet, hogy megszűnik a faji megkülönböztetés a közlekedésben.

1956. Martin Luther King megszervezi az erőszakmentes harcot az elkülönítés ellen a déli államokban élő négerek szavazójogáért. Februárban Autherine Lucy néger diáklány jelentkezik az alabamai Tuscaloosa egyetemére. Két nappal később a fehér tüntetők kikergetik.

1957. augusztus. Szavazás a Civil Rights Act-ről (polgárjogi törvény), amely visszaállítja a négerek szavazati jogát. Szeptember: Arkansas kormányzója, O. Faubus elrendeli a rendkívüli állapotot, és a nemzeti gárdát mozgósítja, hogy megakadályozza kilenc néger iskolásgyerek belépését egy Little Rock-i fehér iskolába. Eisenhower elnök ezer ejtőernyőst küld az iskolások védelmére.

1961. november. A Legfelső Bíróság kiterjeszti az elkülönítés megszüntetését a szállodákra és éttermekre.

1962. Egy néger diák, James Meredith 16000 főnyi szövetségi katonaság védelmében felvételt nyer a Mississippi állambeli Oxford Egyetemre.

1963. Az Alabama állambeli Birmingham a faji megkülönböztetés elleni harc központja: "sit in"-ek, bojkottok, erőszakmentes tüntetések. A rendőrség kutyákat uszít a tüntetőkre, a fajvédők megsokszorozzák merényleteiket: egy bomba öt néger kislányt öl meg egy templomban. Augusztus 28. 250000 néger és liberális fehér menetet szervez Washingtonba a rabszolgaság eltörlésének centenáriumára.

1964. június 21. Három polgárjogi harcost, akik Északról érkeztek (Schwerner, Goodman, Chamey), letartóztat a Mississippi állambeli Philadelphia rendőrsége, és ezután eltűnnek. Néhány héttel később megtalálják egy gátba temetett holttestüket.

"Fekete Hatalom"

1964. Zendülések a New York-i Harlemben, Chicagóban, Clevelandben, Philadelphiában.

1965. február 21-én Malcolm X-et, a néger nacionalizmus egyik vezető személyiségét meggyilkolják. Március 7. Felvonulás Selmából Montgomerybe. A felvonulók követelik a négerek felvételét a választási listákra. A megmozdulást Martin Luther King szervezi. Alabama állam rendőrsége és katonasága megtámadja a menet résztvevőit. James Reeb fehér lelkészt meggyilkolják a fajvédők. Augusztus. Hatnapos lázadás Wattsban, Los Angeles néger gettójában: 35 halott, 900 sebesült.

1966. január 14. Robert C. Weavert lakásügyi miniszterré nevezik ki. Ő az első néger tagja egy amerikai kormánynak. Június 6. James Meredithre, aki magányos "meneten" vesz részt, rálőnek és megsebesítik. A fekete szervezetek egy része letér az erőszakmentesség útjáról.

A négerek polgárjogi mozgalmai

A II. világháború utáni amerikai társadalom egyik legsúlyosabb adóssága a négerkérdés rendezetlensége volt.

A polgárháború után alkotmányjogi formában is kimondatott az egyenjogúság, az azonban - főleg Délen - nem valósult meg. 1896-tól életbe lépett a feketék társadalmi elkülönítése a fehérektől. Nem utazhattak együtt a járműveken, külön kezelték őket a közhivatalokban, a kórházakban, a szállodákban, a templomokban, még a temetőkben is. Az első és a második világháborúban is külön egységekben harcoltak. A koreai háború már változást hozott, a vietnami pedig megvalósította az egyenlőséget.

A háború hozta fellendülés - főleg az ipari körzetekben - egyre több munkalehetőséget nyújtott. Ez felgyorsította a négerek elvándorlását Délről. Erősítette ezt a folyamatot a mezőgazdaság gépesítése is, mely bizonyos déli körzetekben a néger munkanélküliséget közel 50%-ra emelte. A nagyvárosok azonban nem váltották be a feketék reményeit. Nem sikerült a társadalmi ranglétrán jelentősen fölkapaszkodniuk, a jogi rendezés pedig fel sem merülhetett. A szegregáció (elkülönítés) pont a városokban volt a legerősebb. A belvárosokban lassan a színesek "uralkodtak", a fehér lakosság kezdett kiköltözni a kényelmesebb, egészségesebb kertvárosokba.

A hatvanas években különös hevességgel lángolt fel az elégedetlenség. Tömegével robbantak ki a gettólázadások, melyeknek időnként csak a Nemzeti Gárda bevetése vetett véget. Nem lehetett már a néger polgárjogi küzdelmekkel nem számolni.

A polgárjogi mozgalom indulása

1963 tavaszán megélénkültek a faji zavargások az USA déli államaiban. A legélesebb összecsapásokra Alabamában került sor, ahol a tüntetők ellen a rendőrség gumibotot, könnygázt és vízágyút is bevetett. Több ezer embert tartóztattak le és zártak börtönbe. A mozgalom lelke, Martin Luther King is erre a sorsra jutott, akit a fennálló rendelkezések szerint "jogosan" tartóztattak le, ugyanis híveivel együtt a fehér negyedekbe és más, számukra tiltott helyekre ment el, ahol a fehérek számára fenntartott járdákon sétált, az ő kávéházukba ült be (sit in), és az ő áruházaikban igyekezett vásárolni.

A zavargásokra a kormánynak is reagálnia kellett. Kennedy elnök csak a szövetségi fegyveres erők bevetésével tudta kikényszeríteni a törvények betartatását.

A feszültség rohamosan nőtt, a tüntetések május második felére az Egyesült Államok több államára is kiterjedtek. Az összetűzések egyre több áldozatot követeltek. A fajgyűlölők oldalán a Ku-Klux-Klan is aktivizálta magát.

A megkülönböztetés ellen küzdők egyre több sikert értek el. Alabamában az egyetem tanácsa engedélyezte hét néger diák tanulmányait júniustól. (Wallace kormányzó a hírre úgy reagált, hogy a "testével akadályozza meg" a belépésüket az egyetem épületébe.) Júliusban a törvényhozás megkezdte a kérdés megoldásának vitáját. Martin Luther King szerint a négerek harca nemcsak a 20 millió négerért, hanem a 180 millió amerikai állampolgárért is folyik: "Nem hiszem ugyanis, hogy ebben az országban bárki igazán szabad ember addig, amíg a négerek nem szabadok."

Augusztus 28-án került sor a mozgalom legnagyobb megmozdulására a March on Washingtonra (Washingtoni menet), melyben több mint 200 000 tüntető követelte a polgárjogi törvény megszavazását, a fehérekkel egyforma munkabért, az egyenjogúságot az iskoláztatásban, a szavazati jog teljes megadását, az egyenlő esélyt a munkahelyekre való felvételnél. Kennedy is fogadta a tüntetők vezetőit és megígérte, hogy mindent megtesz azért, hogy eltöröljék a megkülönböztetést.

A mozgalom sikerei

1964-ben a Kongresszus elfogadta a polgári jogokról szóló javaslatot. Egységes rendszer alapján kellett a szavazólistára felvenni a jogosultakat, a nyilvános helyeken (éttermek, szállodák, üzletek) nem tagadhatták meg a vevő kiszolgálását a bőrszínre való tekintettel, a munkáltatók nem alkalmazhattak a dolgozókkal szemben faji megkülönböztetést és az iskolákban is meg kellett szüntetni a színesbőrűek elkülönítését. (Ugyanezekben a napokban 500 ezer New York-i diák nem ment iskolába, hogy tiltakozzon a faji elkülönítés ellen.)

A déli államokban azonban önkéntes fegyveres osztagok alakultak, melyek durván elbántak a törvény adta lehetőségekkel élni akaró négerekkel. Johnson elnöknek személyesen kellett közbeavatkoznia. Ennek ellenére a zavargások tovább folytatódtak, melyeknek csúcspontja Los Angeles lett, ahol a több napos utcai összetűzésekben meghalt több mint 30 ember, megsebesült közel ezer, és az anyagi kárt 200 millió dollárra becsülték.

1967-ben az USA 33 államából jelentettek faji zavargásokat, melyeknek legkevesebb másfélszáz halálos áldozata és több ezer sebesültje volt. Az anyagi kár meghaladta az egymilliárd dollárt. A Nemzeti Gárdát több mint 20 alkalommal kellett bevetni és volt, amikor még ez sem bizonyult elégnek. (Detroitba a szövetségi hadsereg 5000 ejtőernyősét vezényelték.) Martin Luther King meggyilkolása után elszabadultak az indulatok. Egyes néger vezetők a színesek felfegyverzése mellett szónokoltak, szerintük a fehér Amerika hadat üzent a néger népnek. A többség azonban másként gondolkodott, már nem a konfrontációra, hanem a beépülésre és a belülről való változtatásra helyezték a hangsúlyt. A politikai élet befolyásolására törekedtek. (Az 1980-as években már elnökjelöltet is állítottak J. Jackson személyében.) Ezzel azonban csak a problémák egy része oldódott meg. A fekete gettókban lakók között a statisztikai átlagot többszörösen meghaladta az analfabetizmus, a kábítószer-élvezet, a munkanélküliség és a bűnözés.