A wilsoni pontok

Wilson 1918. január 8-i üzenete a kongresszushoz

I. Nyílt, nyíltan letárgyalt békeszerződések, amelyek megkötése után nem lesz többé semmiféle titkos nemzetközi megállapodás, hanem a diplomácia mindig nyíltan és a nyilvánosság színe előtt fog tevékenykedni. II. A hajózás teljes szabadsága a parti vizeken kívül eső tengereken; békében és háborúban egyaránt… III. M inden gazdasági akadály lehető legnagyobb mértékű megszüntetése és egyenlő kereskedelmi feltételek megteremtése mindazon nemzetek részére, amelyek hozzájárulnak a békéhez és csatlakoznak annak fenntartásához. IV. Megfelelő biztosítékok nyújtása és elfogadása arra, hogy a nemzeti fegyverkezéseket a belső biztonsággal összefüggő legalacsonyabb szintre csökkentik. V. Az összes gyarmati igények szabad, elfogulatlan és teljesen pártatlan rendezése, annak az elvnek szigorú betartása alapján, hogy a szuverenitás idevonatkozó kérdéseinek eldöntésénél az érdekelt lakosság érdekei ugyanolyon súllyal essenek latba, mint annak a kormánynak méltányos igényei, amelynek igényei jogosságát el kell bírálni. VI. Az összes orosz területek kiürítése és az Oroszországot érintő összes kérdések olyan rendezése, amely a világ többi nemzeteinek legjobb és legszabadabb együttműködését biztosítja arra nézve, hogy Oroszország akadálytalanul és korlátozás nélkül alkalmat kapjon saját politikai fejlődésének és nemzeti politikájának független meghatározására, … VII. Az egész világ egyet fog érteni abban, hogy Belgiumot ki kell üríteni és helyre kell állítani… VIII. Az egész francia területet fel kell szabadítani és elözönlött részeit helyre kell állítani…. IX. Az olasz határokat a világosan felismerhető nemzetiségi vonalak szerint kell kiigazítani. X. Ausztria-Magyarország népei részére, amelyeknek helyét a nemzetek között oltalmazni és biztosítani kívánjuk, meg kell adni az önálló fejlődés legszabadabb lehetőségét. XI. Romániát, Szerbiát és Montenegrót ki kell üríteni; a megszállt területeket helyre kell állítani; Szerbiának szabad és biztosított kijáratot kell adni a tengerhez; a különböző balkáni államok egymás közti kapcsolatai barátságos tanácskozás útján az állami és nemzetiségi hovatartozás történelmileg kialakult vonalai szerint kell meghatározni;… XII. A jelenlegi Ottomán Birodalom török részeinek teljes szuverenitást kell biztosítani, de a többi nemzetiségek részére, amelyek most török uralom alatt élnek, biztosítani kell létük feltétlen biztonságát, önálló fejlődésük teljes és zavartalan lehetőségét…. XIII. Független lengyel államot kell létesíteni, … kijáratot kell biztosítani számára a tengerhez… XIV. Különleges szerződésekkel meg kell alakítani a nemezetek általános szövetségét avégből, hogy a nagy és kis államok politikai függetlensége és területi sérthetetlensége kölcsönös garanciákkal egyaránt biztosíttassék.

Háború utáni osztozkodás

Az I. világháború befejeződése új helyzetet eredményezett a nemzetközi politikában. A korábbi nagyhatalmak száma csökkent; Németország legyőzve, az Osztrák-Magyar Monarchia és Törökország széthullott, Oroszország forradalmaktól tépetten, zavaros belső helyzetével elveszítette korábbi rangját. A győztes hatalmak - Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország és tengerentúli szövetségeseik, az Egyesült Államok és Japán - arra készülhettek, hogy érdemi korlátozások nélkül újrarajzolják a világ politikai térképét. Szándékaikat a revans, a gyarmatszerzés és az újonnan kialakult rend véglegessé tétele jellemezte, a győztesek megjutalmazása, és a vesztesek megbüntetése. Alapvetően szakítottak az elmúlt korok egyensúlyra törekvő politikájával. Szövetségeseiket elsősorban a nemzeti állam megalakítására törekvő nacionalizmus fűtötte, s tette őket nagy étvágyúvá. (Szerbia, Románia, Görögország). Franciaország maradt a háború végére a kontinens egyetlen nagyhatalma. Egykor megtépázott dicsőségét most kívánta helyreállítani. Ennek érdekében Németország gazdasági-politikai megsemmisítése mellett az európai "kis nemzetek" gyámolítójaként és döntőbírájaként lépett fel. Olyan szövetségi- és garanciarendszer kiépítésére törekedett, mely az újonnan kialakított "satus quo"-t megváltoztathatatlanná teszi. Ebben az alakuló Lengyelországnak szántak kiemelkedő szerepet. A brit szándékok csak részben estek egybe a franciákéval. Németországot törölni akarták a tengeri hatalmak sorából, de a hagyományos angol külpolitikai célok, melyek a kontinensen mindig is az erőegyensúly fenntartását célozták, most sem változtak alapvetően. A háború előtt az angol gazdasági kapcsolatokban India után Németországé volt a második hely, s ez önmérsékletre szorította a brit politikusokat. A hosszú távú békességet szolgáló, az etnikai elveket figyelembe vevő rendezést gondolták a brit birodalom szempontjából a legelfogadhatóbbnak. Olaszország igényt tartott az 1915-ös londoni szerződésben neki felajánlott területekre és a háborús szerepének megfelelő egyéb hódításokra (Dél-Tirol, Trieszt, Isztria, Dalmácia, Albánia egy része, kelet-afrikai gyarmatok és a török birodalom bizonyos részei). Az európai rendezés egyéb kérdéseiben passzív volt. Japánt egyáltalán nem érdekelte az európai helyzet, viszont annál agresszívebbnek mutatkozott Kínával szemben, és Oroszország meggyengülése miatt a kelet-ázsiai hegemónia megszerzése sem látszott lehetetlennek számára. Az USA a wilsoni pontokkal már kijelölte a neki elfogadható rendezés határait. Az önrendelkezés elve, az etnikai határok elve, az országok működőképességének fenntartására való törekvés korlátozó erővel hathatott az európai hatalmak expanzív törekvéseire. A távol-keleti rendezésben az amerikai politika már közel sem volt ennyire engedékeny. Ebben a térségben a térnyerés a riválisokkal szemben, a háborúban betöltött szerepe miatt reális célnak tűnt. A kis nemzeti nacionalizmusok alkalmanként még nagyobb területi igénnyel léptek fel, mint a nagyhatalmak. A lengyelek a Balti-tengertől a Fekete-tengerig terjedő államról álmodtak. A románok a román területek "újraegyesítéséről" beszéltek, melynek értelmében lényegében minden szomszédjuktól jelentős területek megszerzését tűzték ki célul. Szerbia a délszláv egység megvalósítójaként kívánt fellépni. Görögország a bizánci birodalom helyreállítását tervezte, de ehhez sem etnikai, sem kulturális alapot nem tudott felmutatni. Az újjászülető cseh állam sem a történelmi keretei között képzelte el a jövőjét, mert a Szlovákiával való egyesülése átlépte ennek a határait. Észtország, Lettország, Litvánia és Finnország a nemzeti elhatárolódást fogalmazta meg, és igyekeztek a cári birodalomból minél nagyobb területet megszerezni alakuló államaik számára. Összefoglalva: a győztesek a háborús siker maximális kiaknázására törekedtek, de szándékaik nem csak a vesztesek terveivel voltak ellentétben, hanem gyakran egymást is keresztezték. Látható volt, hogy nem lesz könnyű olyan békét kötni, mely megnyugtatóan rendezi a világ helyzetét.