A terrorizmus olyan félelemkeltő, erőszakos bűncselekmény, amelyet bizonyos (politikai, vallási, etnikai) célok elérése érdekében követnek el egyének, szervezetek, államok. A terrorizmus nem új keletű jelenség, sokan a történelem kezdetéig vezetik vissza. A mai értelemben vett nemzetközi terrorizmus a XIX. században jelentkezett. Napjaink felé közeledve egyre növekszik az események száma.

A terrorizmus kialakulására többféle elképzelés született. A marxizmus kapitalista jelenségként, annak válságtüneteként kezeli. A fiatalság egy része elutasítja a kapitalizmust, de nem fogadja el a szocializmust, s így valamiféle harmadik útban reménykedik, melynek a vége nem eléggé tisztázott, de a kezdet - a kapitalista társadalom gyengítése, rombolása - igen. Egyesek szerint a mai terrorizmus a 60-as évek diákmozgalmaiból fejlődött ki, melyekben az elbizonytalanodó értelmiséggel szemben a durva eszközökkel fellépő államhatalom maga provokálta ki ezt a fajta választ. Más vélemények több okra vezetik vissza a kialakulását: a harmadik világ bizonytalan társadalmi, gazdasági helyzetére, a mindenhol jelentkező USA-ellenességre, a palesztinok megoldatlan sorsára stb.

Az előzőekben leírtak alapján a terrorizmusnak három fajtáját szokták megkülönböztetni: az ideológiai, az etnikai és az állami terrorizmust.

1. Ideológiai indíttatású szélsőbalos csoportok pl. Vörös Brigádok (BR), a nyugatnémet Vörös Hadsereg Frakció (RAF), a perui Fényes Ösvény (Sendero Luminoso), a francia Közvetlen Akció (AD).

Szélsőjobbos csoportok: a török Szürke Farkasok, az olasz Fekete Rend, Szelek Rózsája stb. Szervezettségüket mutatja, hogy az 1980-as évek elején mintegy 480 szervezetet tömörített a Fekete Internacionáléjuk.

2. Etnikai terroristák: a csoport tagjai általában vallási, etnikai, nacionalista megfontolásokból harcolnak az idegennek vélt uralom ellen (szikh terroristák, IRA, ETA - Baszk Szeparatista Mozgalom, a horvát usztasák, korzikai szeparatisták és ide tartoznak a különböző palesztin csoportok is, bár közöttük más vallású, politikai célú, ideológiai töltetű csoportok találhatóak).

3. Állami terrorizmus: ide bizonyos állami fellépéseket szoktunk sorolni (Líbia, Izrael, a vörös khmerek, de vannak elemzők, akik az USA akcióinak egy részét, pl. Líbia 1986-os bombázását is ide sorolják). Ezeknek az állami lépéseknek egy részét az előző két csoportba tartozó akciók váltják ki.

Amal harcos A terroristák főleg fiatalok s meglepően sok köztük a nő. Az NSZK-ban egyes becslések szerint a 60%-ot is meghaladta a számuk. Szervezeteik általában rövid életűek és viszonylag elszigetelten tevékenykedtek. Összefogásukra történtek kísérletek, ezek közül a legjelentősebb az 1974-ben kb. két tucat szervezet által létrehozott Forradalmi Koordinációs Junta (JCR), amely kiadta a Stockholmi Útmutató című 171 oldalas, a terroristák stratégiáját és taktikáját tartalmazó könyvet. A néhány nagy szervezet 70-es évekbeli "sikerei" után az egész mozgalom hanyatlásnak indult. Ennek egyik magyarázata az államok egyre erőteljesebb és szorosabb védelmi jellegű együttműködései (pl. a hét vezető tőkés állam csúcstalálkozóin is többször volt téma, ugyanúgy az ENSZ-ben is) s erős visszacsapásai a speciális alakulataikkal: Anglia - SAS, Németország - GSG-9, Olaszország - GIS, a titkosszolgálatok beépített embereinek hatékony munkája, a terrorista szervezeteket pénzelő államok, szervezetek elszigetelődése a nemzetközi politikában.