Magyarország az ötvenes években - politika és társadalom

Politika - társadalom

A szovjet minta hű követéséhez még néhány dolgot meg kellett valósítani. Ki kellett építeni az új hatalmi struktúrát, melynek centrumában a párt állt. Ehhez a keretet az 1949. évi Alkotmány szolgálta, mely deklarálta a munkásosztály és a párt vezető szerepét. A párton belüli legszűkebb vezetést 1950-től a Honvédelmi Bizottság (Rákosi, Gerő Ernő, Farkas Mihály) gyakorolta. Az MDP-t körülvették olyan kiszolgáló tömegszervezetekkel, melyek részben a káderutánpótlást biztosították, részben elvégezték a tömegek aktivizálását és politikai nevelését: Úttörő Szövetség, Dolgozó Ifjúsági Szövetség, Magyar Nők Demokratikus Szövetsége stb.

A választásokon már csak a Magyar Függetlenségi Népfront jelöltjeire lehetett szavazni. A Népfront az MDP-vel szövetséges pártmaradványokat és mozgalmakat foglalta magába. Az 1949-es választások után az MDP kivételével valamennyi párt beszüntette tevékenységét.

Az államvezetés is átalakult. A köztársasági elnöki intézmény megszűnt, szerepét az Elnöki Tanács vette át, mely törvényerejű rendeletekkel kormányzott, ezáltal az Országgyűlés lényegében "feleslegessé vált".

A közigazgatásban a tanácsok váltak meghatározóvá. A szakszervezetek elvesztették érdekvédelmi funkciójukat és fő feladatuk a munkára mozgósítás lett. Ha valami mégsem a párt akarata szerint történt, akkor működésbe lépett az állampárt erőszakszervezete, az Államvédelmi Hatóság (ÁVH), melynek fő feladata a "reakciós elemek" felkutatása volt.

Ennek keretében került sor az egyházak megtörésére, melynek csúcspontjául a katolikus egyház feje elleni pert szánták. Mindszenty József elítélése megfélemlítette a vallásos közösségeket.

Miután megtörtént a párton kívüli "ellenségekkel" való leszámolás, folytatódhatott a szovjet példa követése. Rákosi nemhiába vallotta magát "Sztálin legjobb tanítványának", igyekezett mindenben mestere nyomában járni. Az "osztályharc éleződéséről" és a "nemzetközi imperializmus aknamunkájáról", melynek értelmében az "ellenség a pártvezetésbe is befurakszik" vallott tételek lehetőséget teremtettek a szűkebb vezetés számára, hogy leszámoljanak a párt nem moszkovita vezetőivel.

A legnagyobb figyelmet felkeltő ügy Rajk László, egykori belügyminiszter elleni konstruált (koncepciós) per volt. A vád szerint Rajk besúgó és imperialista ügynök volt. Az ő peréhez kapcsolódóan több kisebb pert is lefolytattak, melyekben a lehető legsúlyosabb büntetéseket szabták ki a vádlottakra. Rajk Lászlót is halálra ítélték és kivégezték.

A párton belüli tisztogatások eredményeként a teljes volt szociáldemokrata vezetőség és a kommunista mozgalom számtalan régi harcosa került börtönbe (Szakasits, Marosán, Kádár).

A terror azonban nemcsak a párton belül tombolt, hanem a teljes társadalmat megfélemlítette. A földjéhez ragaszkodó parasztot kuláknak minősítették és vagy a börtönbe, vagy az internáló táborok egyikébe került. Hasonló sorsra jutott az előző rendszer úri osztálya és értelmisége is. De a munkáját és a mindennapjait nem a legnagyobb lelkesedéssel élő munkások sem számíthattak méltányosabb eljárásra.

Az országban félelem és bizalmatlanság uralkodott, de a propaganda mindennek az ellenkezőjéről számolt be. Hatalmas ünnepélyeket rendeztek május 1-jén, megünnepeltették az országgal Sztálin 70. és Rákosi 60. születésnapját. Naponta számoltak be a szocialista építőmunka valamilyen "új, nagyszerű eredményéről".

A magyar gazdaság az ötvenes években

Gazdaság

Nemcsak a társadalmi és a politikai életben követte a magyar pártvezetés a szovjetet, hanem a gazdaságban is. A kommunista párt lényegében a háború befejezésétől kezébe kaparintotta a legfontosabb gazdasági pozíciókat. Igyekeztek minél több intézkedéssel népszerűsíteni magukat: élelmiszert osztottak, Nagy Imre volt a földosztó miniszter, az államosításokat is ők szorgalmazták a legjobban.

1948 után azonban már a nem a népszerűség, hanem a szovjetizálás lett a legfőbb cél. A sztálini utat követve - a hidegháború légkörében a harmadik világháborúra készülve - , a legfontosabbá az iparosítás programja vált. Ezen belül a nehézipar megteremtése.

Mivel az ország adottságai nem voltak megfelelőek, ezért hatalmas áldozatok árán lehetett csak a programot megvalósítani. A módszer a tervutasításos gazdaságirányítási rendszer bevezetése volt. (Az első ötéves terv 1950-től.)

Ennek szellemében korlátozták a vállalati önállóságot. A központban készült terveket egyre kisebb gazdasági egységekre bontották le, míg végül a munkapadnál álló dolgozó megtudta, hogy mennyit is kell termelnie.

Ez a mennyiségi mutatókra koncentráló irányítás alig tekintett a minőségre. Pazarló volt és nehézkes a rendszer. A működtetéshez szükséges tőkét a mezőgazdaságtól vonták el. Amikor már ez sem bizonyult elégnek, akkor jöttek a kényszerek, a lelki ráhatások ("Kiváló Dolgozók", "Akikre büszkék vagyunk" stb.) illetve az "önkéntes" felajánlások (békekölcsön-jegyzés), kommunista műszakok, sztahanovista versenymozgalmak. Mindezek az alacsony technikai színvonalat pótolták az élőmunka mérhetetlen kizsákmányolásával.

A folyamatosan növekvő teljesítményeket nem követték a bérek. A legjobbakéhoz szabott normát csak kevesen tudták teljesíteni, ezért gyakorta még csökkentek is a fizetések. 1951-ben az átlagos munkás 20%-kal élt rosszabbul, mint 1938-ban a Horthy rendszerben.

Az elhibázott gazdaságpolitika már az ötéves terv második esztendejében visszaütött. Hiába módosították az előirányzatot több százszor, mégsem sikerült a teljesítés. A kemény hatalmi fellépések sem vezettek eredményre, csökkenteni kellett a kitűzött célokat.

Nem járt jobban a mezőgazdaság sem. A szovjet mintára elindított kollektivizálási folyamat célként tűzte ki a parasztság termelőszövetkezetekbe való tömörítését. Aki nem akart önként belépni, azt kényszerítették, vagy gyorsan megkapta a megbélyegző "kulák" elnevezést, és retteghetett, hogy mikor viszik el internálótáborba. (A "kulákok" ellen indult eljárások elsöprő többségét 5 hold körüli törpebirtokkal rendelkező kisparasztok ellen folytatták le.)

A legnagyobb ellenállást a beszolgáltatási kötelezettség váltotta ki, melynek ürügyén a parasztok terményfeleslegét elvették, sőt ha az állami szükséglet úgy hozta, akkor még annyit sem hagytak neki, amennyi a megélhetéséhez ill. a következő éves vetéshez kellett volna. Megesett, hogy a piacon vásárolták meg a parasztok azt az élelmiszert, amivel azután teljesíthették a beszolgáltatási kötelezettségüket. Ugyanakkor új igények is megfogalmazódtak, főleg az ipari növények termesztését szorgalmazta a kormányzat. Ezek között olyanokat is, melyek a hazai éghajlati viszonyok között nem voltak gazdaságosan termeszthetők.

Az ötvenes évek elejére korábbi virágzó mezőgazdaság a politikai szempontok miatti átszervezések következtében nem volt képes kellő mennyiségű és minőségű termékkel ellátni a városokat, ezért továbbra is fennmaradt a jegyrendszer.

Az erőltetet iparosításnak és a mezőgazdasági visszaesésnek sajnálatos következménye lett, hogy a kereskedelmi forgalomban komoly negatívum keletkezett, mert sokkal többet importált az ország, mint amennyit kivitt, ráadásul a nyugati országokkal lényegében megszakadtak a kereskedelmi kapcsolatok, a szocialista országok pedig igyekeztek önellátásra berendezkedni.