Az enyhülés megtorpanása, a "kishidegháború"

A hetvenes évekre úgy tűnt, hogy a rivalizálást felváltotta az érdekszférák tiszteletben tartása. Már nem az ideológiai, társadalmi rendszerbeli különbség volt a konfliktusok forrása, hanem a stratégiai helyek, nyersanyagok feletti uralom megszerzése. Ennek fő színtere a "fegyverré" vált olajat birtokló országok területe illetve az olaj szállítási útvonala lett. (A Perzsa-öböl és környéke)

Az 1973-as arab-izraeli háború következtében néhány évre járhatatlanná vált a Szuezi-csatorna. Az "új" útvonal Afrika megkerülése lett. A szállítási költségek csökkentése érdekében egyre nagyobb hajók épültek, melyek nagy merülésük következtében a Szuezi-csatorna megnyitása után is az új útvonalat kellett, hogy járják. Ez pedig az Indiai-óceán jelentőségének megnövekedéséhez vezetett. Fontossá váltak a környező országok és azok a szigetek, melyek támaszpontok létesítésére voltak alkalmasak.

Az erőegyensúly a fegyverek terén beállt, gazdasági téren azonban hiányzott. A Szovjetunió némileg csökkentette lemaradását, de ereje ahhoz kevés volt, hogy a világban gazdasági függést állandósítson, ezért a katonai erőszakot és nyomásgyakorlást helyezte előtérbe. Ez jelentős fegyverzetnövelést és folyamatos korszerűsítést kívánt. Az 1975-től hadrendbe állított új nagypontosságú, több robbanófejes interkontinentális rakéták és nagy hatótávolságú bombázók az egyensúly megbontását eredményezték.

Az olajválságok bebizonyították, hogy a fejlett ipari államoknak is vannak gyenge pontjaik. Függőségük a közel-keleti olajtól a Szovjetunió számára támadási felületet jelentett. Ebből az energiahordozóból a Szovjetunió önellátó volt és csatlós államait szárazföldi vezetékeken keresztül látta el, melyek kevésbé voltak veszélyeztetettek, mint a nyílt tengeren mozgó óriási tankerek.

1979-ben az Iránban és Nicaraguában bekövetkezett politikai fordulat után fontos helyeken történt amerikai pozícióvesztés, mely a Szovjetunió harmadik világbeli erősödését eredményezte. A nagy ugrást 1979-ben tette meg a Szovjetunió az Afganisztán elleni intervenciójával. Itt azonban túllépett a saját hatalmi övezetén, mire az USA válaszul meghirdette a Carter-doktrínát.

Ronald Reagan elnökké választása még határozottabb szovjetellenes politikát eredményezett. Kezdeményezte az SDI néven ismert "csillagháborús tervet", melynek az volt a célja, hogy az USA területét áttörhetetlen űrpajzzsal védje meg illetve a Szovjetunió gyenge gazdaságát tönkre tegye.

A "kis-hidegháború" éveiben az amerikai kormányzat abból indult ki, hogy a szovjet gazdaság a "túlterhelés határán van". Szövetségesei inkább terhet, mint segítséget jelentettek a számára. Az USA mögött ott állt a NATO-országok és Japán dinamikus gazdasága, a Szovjetunió pedig a szintén csőd felé tartó Varsói Szerződés tagjaira és a harmadik világbeli szövetségeseire "támaszkodott".

1983-ban a NATO megkezdte a Pershing-rakéták telepítését, mire a szovjetek megnövelték az SS-20-asok számát az NDK-ban és Csehszlovákiában, fokozták jelenlétüket az USA partjainál atom-tengeralattjáróikkal. A hidegháború visszatért, a Szovjetuniót "a gonosz birodalma" néven emlegették. Ebből a vetélkedésből semmilyen terület nem maradhatott ki: ilyenek voltak az olimpiák kölcsönös bojkottjai (1980 Moszkva, 1984 Los Angeles), a filmgyártás (Rambo II., III.), a technikai újítások eladásának korlátozása (COCOM-listák) stb.

A nyolcvanas évek közepére a Szovjetunión a kifulladás jelei mutatkoztak. A túlsúlyba kerülő hadiszektor egyrészt a források felélését eredményezte, másrészt a haditechnikában elért eredmények nem mentek át a civil életbe. A teljes széthullás megelőzésére radikális bel- és külpolitikai fordulatra volt szükség.

A "kishidegháború" kimúlása, a kooperatív világrend kialakulása (1985)

1985-ben Mihail Gorbacsov személyében fiatal, ambiciózus vezető került a Szovjetunió élére. A "glasznoszty" és a "peresztrojka" jelszavával próbálta felülről reformálni a kommunista rendszert. Tudomásul vette az új nemzetközi realitást: a Szovjetunió nemzetközi súlyának csökkenését. Ismét rendszeressé váltak a szovjet-amerikai csúcstalálkozók. Gorbacsov elfogadta a korábban elvetett korlátozásokat a rakétafegyverekre.

Gorbacsov A Szovjetunió feladta Afganisztánt, Nicaraguát, Angolát, Etiópiát. Rákényszerült, hogy saját területein is utat engedjen az elszakadási törekvéseknek (Baltikum) és, hogy hozzájáruljon a Varsói Szerződés felbomlásához. A keleti tömb és a Szovjetunió felbomlásával a bipoláris rend szétrobbant. Az Egyesült Államok egyedül maradt a küzdőtéren, úgy érezhette, nyakába szakadt a világ konfliktusai rendezésének felelőssége.

Az új nemzetközi együttélés számtalan problémával volt terhes. A Szovjetunió utódállamainak egy része atomhatalommá vált a területükön felhalmozott nukleáris fegyverek miatt (Kazahsztán, Ukrajna). Bár 1991-ben a START egyezmény aláírása után jelentős fegyvermegsemmisítések történtek, a felhalmozott hadászati arzenál így is fenyegette a világot. A Kelet-Nyugat ellentét lassan kimúlt, a felbomlott szocialista blokk országai versenyfutásba kezdtek a Nyugat gazdasági és politikai jóindulatáért.

A német egység létrejötte az NDK megszűntével már csak pecsétet jelentett egy új világrenden. A hidegháborús szembenállás utolsó európai góca is megszűnt. Az újsütetű problémák - délszláv válság - már nem a világrendszerek közötti konfliktus témakörébe tartoztak, hanem az átformálódott volt szocialista térséget sújtó nacionalista hullámba.

A Kelet-Nyugat konfrontációt egyre inkább felváltotta az Észak-Dél ellentét.

A hidegháború

Mit hozott a hidegháború a világnak?

Mindkét szuperhatalom erősíthette és növelhette befolyási övezetében szerepét. Mindkét hatalom tömböt épített, ahol olyan regionális együttműködést valósított meg, mely az egész világgazdaságot átformálta. Az ideológiai versenyben megújította a tőkés államot (jóléti állam) és gazdasági, politikai egységet teremtett a kapitalista világban.

A kölcsönös fenyegetettség és a szuperhatalmak felügyelete háttérbe szorította a nacionalizmusokat, melyet Nyugaton a valós integráció, Keleten a megoldatlan problémák erőszakolt elfojtása után a nemzeti érzelmek erőteljes robbanása bizonyít. Az egymás gyűlöletének propagálása, "az ostromlott erőd" állapotának fenntartása - elsősorban Keleten - deformálta a társadalmi fejlődést és a tudatot is. Átmeneti időre felszín alá szorította az emberi szabadságjogokat és mindent a hatalompolitikai előnyök elérésének szolgálatába állított.