A nagyhatalmi egyensúlyról

"Jalta annyit jelenet, hogy a politikai status quot a katonai status quo szabja meg. Jalta morálja elég egyszerű: az határozza meg a társadalmi-politikai rendszert, akié a bombázó meg a tank. A legtöbb bombázója és tankja az Egyesült Államoknak és a Szovjetuniónak van, ők hivatottak a világ vezetésére. … A világ vezetésére az hivatott, aki képes megsemmisíteni. A szovjet és az amerikai elnök nagyobb hatalommal rendelkezik, mint a történelem összes zsarnoka. Jehova hatalmával rendelkeznek, képesek megsemmisíteni a világot. Nézem ezt a két arcot, és megdermedek. … Nem az okosságukban bízom, hanem a halálfélelmükben."

Konrád György: Az autonómia kísértése. Budapest, 1989.

A Szputnyik-sokk

"...az a tény, hogy Oroszország előbb valósította meg az interkontinentális rakétát, mint az Egyesült Államok, jelentős mértékben megváltoztatja az erőviszonyokat a világon... Hidrogénbombát hordozó interkontinentális ballisztikus rakéták ellen ez idő szerint nincs semmiféle védekezés."

(New York Times 1957. november)

A német kérdés rendezése

Nyugat-Berlin

"Az alapszerződés hármas célt szolgál:

Először: Meg kell könnyíteni a kapcsolatot és a párbeszédet a Németországban élő emberek között. Tompítani kell a megosztottságot és éberen kell tartani minden német nemzeti összetartozásának tudatát.

Másodszor: Sok területen meg kell teremtenie a két német állam együttműködésének előfeltételeit.

Harmadszor: A megosztottság jelenlegi állapotát, mint Európa közepén egy konfliktusgócot hatástalanítani kell, anélkül, hogy a megosztottság megszüntetésének céljáról lemondanánk."

(Walter Scheel nyugatnémet külügyminiszter beszédéből)

A nagyhatalmi politizálás változása

Ismét öt hatalmat látok versenyezni a világuralomért. Ezúttal nem Ausztria, Poroszország, Oroszország, Franciaország és Anglia az. Most az Egyesült Államok, a Szovjetunió, Kína és - valamivel kisebb mértékben - Japán és Nyugat-Európa. Hadd nézzem meg, meg tudom-e ismételni a XIX. század diplomáciai teljesítményét abban az értelemben, hogy nem tudnék-e teremteni, s ha nem is évszázadokra szóló békét, de legalábbis segíteni a nemzedékekre szóló béke megteremtésében."

(H. Kissinger)

"Kína és az Egyesült Államok között társadalmi rendszerük és külpolitikájuk tekintetében lényeges különbsé-gek vannak. A két fél azonban egyetértett abban, hogy az országoknak, tekintet nélkül társadalmi rendszerükre, kapcsolataikat a következő elvek alapján kell rendezniük: Egyik félnek sem szabad hegemóniára törekednie az ázsiai-csendes-óceáni térségben, és mindkét fél szemben áll bármely más ország vagy országcsoport olyan irányú erőfeszítéseivel, hogy ilyen egyeduralmat hozzon létre. ...az Egyesült Államok tudomásul veszi, hogy a Tajvani-szoros két oldalán élő valamennyi kínainak az a véleménye, hogy csak egyetlen Kína létezik és hogy Tajvan Kína része." "A békés egymás mellett élés nem azt jelenti, hogy a két társadalmi rendszer közötti konfrontáció megszűnt. A harc tovább folyik a proletariátus és a burzsoázia, a világszocializmus és az imperializmus között a kommunizmus világméretű győzelméig."

A Pravda a békés egymás mellett élésről

"Most félreérthetetlen álláspontot foglaltunk el, ...hogy az atomháborút nem lehet megnyerni. ...a biztonság igazi garanciái: nem fegyverkezni, leszerelni, ez a teendő. ... A világpolitika immár nem bipoláris, a két nagyhatalomra a két blokkra építkező, hanem valóban kollektívvé vált."

(Zaglagyin, az SZKP külügyi osztályának helyettes osztályvezetője, a Gorbacsov által képviselt külpolitikai fordulat egyik végrehajtója)

"Korunk immár nem meghatározó tendenciája a két szembenálló rendszer harca. Ma a döntő az, hogy az anyagi javak termelésének és igazságos elosztásának alapján egyesült erőfeszítésekkel regeneráljuk, újratermeljük és megvédjük az emberiség túléléséhez nélkülözhetetlen eszközöket és forrásokat."

(Sevarnadze, szovjet külügyminiszter 1988.)