Teleki Pál első miniszterelnöksége

Teleki Pál rövid miniszterelnöksége alatt (1920-1921) az élet kezdett visszatérni a megszokott kerékvágásba. A különítményesek zömét eltávolította a fővárosból, lezárta a Szovjet-Oroszországban hadifogságban tartott magyar tisztek és a Tanácsköztársaság népbiztosainak kicseréléséről folyó megbeszéléseket, amnesztiarendeletet adott ki. A földművelésügyi minisztere, a kisgazdapárti Nagyatádi Szabó István földreformot kezdeményezett. A törvény alapján a termőterület 8,5%-át osztották fel. 411 ezren jutottak földhöz, közülük 301 ezer volt szegényparaszt, akik 1-2 kataszteri holdat kaptak. A birtokosokat kártalanították, az új tulajdonosoknak kellett az 1913-as áron megfizetni a föld vételárát. A törvény keretében a kormányzó "vitézi telkeket" (zömmel 5-20 kh) is adományozott az általa alapított Vitézi Rend tagjainak. A rendbe az első világháborúban (vitézségi érem) és a nemzeti hadseregben érdemeket szerzett katonák, főként tisztek és altisztek kerültek. A reform családtagokkal együtt mintegy kétmillió embert érintett, és egy időre biztosította a paraszti népesség nyugalmát, de a földkérdést nem oldotta meg. A néhányholdas kisparaszti gazdaságok nem voltak életképesek, a közepes nagyságú birtokok alig szaporodtak, a földbirtokszerkezet lényegében nem módosult. Az elszakított területekről visszaözönlő értelmiségiek nem jutottak munkához, és a kormányra ennek megoldása érdekében nagy nyomás nehezedett. A Teleki nevéhez fűződő numerus clausus (latin: "zárt szám") törvény megszabta - "népfajok és nemzetiségek" szerint - az egyetemre bekerülhetők arányát. A szabályozás elsősorban a zsidóságot sújtotta, mert lélekszámukhoz képest közülük többen jártak egyetemre, mint a magyar társadalom egyéb csoportjaiból.

Bethlen belpolitikai konszolidációja

Teleki a királypuccsokban tanúsított magatartása miatt lemondani kényszerült. A miniszterelnöki székben a korszak egyik legnagyobb formátumú politikusa, gróf Bethlen István követte. Az ő felfogása szerint az ország vezetésére vagyona és műveltsége alapján az arisztokrácia és a birtokos nemesség alkalmas. Veszélyesnek találta mind a baloldali radikalizmust, mind a jobboldali diktatórikus mozgalmakat. Elkötelezett híve volt a parlamenti rendszernek, de a tömegeket távol akarta tartani a politikacsinálástól. Ezért korlátozta a választójogot és vezette be a nyílt választási rendszert. A törvényhozás 1926-ig a nemzetgyűlésben történt, 1927-től a felsőház megszervezésével a kétkamarás országgyűlésben. A forradalmak után visszaállt az országban a többpártrendszer. Bethlen olyan erős kormánypárt megszervezésére törekedett, amelyik folyamatosan megnyerheti a választásokat. Mikor híveivel 1922-ben belépett a kisgazdapártba és létrehozta az Egységes Pártot, megteremtette több mint két évtizedre a többpártrendszer keretei között uralkodó kormánypártot. Ezt az Egységes Pártot az 1930-as években Nemzeti Egység Pártja névre keresztelte át Gömbös Gyula, majd Magyar Élet Pártja névre pedig Imrédy Béla. A kormánypárt folyamatosan kényelmes kétharmados többséggel rendelkezett, így a kormányt leszavazni csak akkor lehetett, ha ezt a kezdeményezést a kormánypárti képviselők egyharmada is támogatta. (Így történt 1939-ben Imrédy miniszterelnöksége idején, mikor a kormányfő rendeleti úton akart kormányozni, és saját pártja egy része is szembefordult vele.) A kétharmados többség ellenére Bethlen és utódai a törvényességet és parlamenti ellenvéleményeket bizonyos mértékig figyelembe vették.

Az ellenzéki pártok

Az ellenzéki pártok közül az MSZDP-vel paktumot kötött Bethlen. A szociáldemokraták legális pártként részt vehettek a parlamenti munkában, de cserébe lemondtak a postások, vasutasok közötti szervezkedésről, és ígéretet tettek, hogy a parasztság között sem építik tovább szervezeteiket és a nemzetközi kapcsolataik révén népszerűsítik a kormány tevékenységét külföldön. A párt az 1920-as években népszerű volt, az 1930-as évek végére mindössze 5%-ot ért el a választásokon. A kormánypárttá lett kisgazdapárttal elégedetlen kisgazdák, értelmiségiek 1930-ban újraalakították a pártot Független Kisgazdapárt néven. (Az 1939-es választásokon ők is 5%-ot kaptak.) A liberális pártok is vesztettek az 1920-as évekbeli befolyásukból, és a szociáldemokratákhoz, kisgazdákhoz hasonló szinten álltak az 1930-as évek végén. A jobboldali ellenzék Gömbös Gyula vezetésével az 1920-as években megszervezte a Fajvédő Pártot, de ezt vezetői 1928-ban fel is oszlatták, mert alig voltak támogatóik. Az 1930-as években fasiszta és nemzetiszocialista pártok jelentek meg a szélsőjobboldalon. Közülük a legjelentősebb Szálasi Ferenc Nyilaskeresztes Pártja lett.

A kormányzó

Az ideiglenes államfői intézménynek induló kormányzóság és maga a kormányzó: Horthy Miklós is a politikai rendszer legstabilabb elemévé vált. A legitimista tábor szétesett, és csak kis számú arisztokrata reménykedett a Habsburg-ház visszatérésében. A kormányzó nevezte ki a miniszterelnököket és azok javaslata alapján a minisztereket. 1920 márciusa és 1944 októbere között 12 kormányfő volt Magyarországon, közülük gróf Teleki Pál két alkalommal is. A Horthy-rendszer idején a végrehajtó hatalom erősebb volt, mint a törvényhozás, de korlátlanul soha nem tudta érvényesíteni akaratát. Az önkormányzatok a végrehajtó hatalomtól függtek, és csak Budapesten volt nagyobb demokrácia, ahol az önkormányzatban erős volt a szociáldemokrata és a liberális befolyás. De ezt is korlátozta, hogy az 1930-as években a főpolgármestert Horthy nevezte ki és mentette fel.

A sajtó és a közbiztonság

A sajtó viszonylag szabadon működött, de a dualizmus korához képest csökkent a sajtószabadság. A kormány joga volt a sajtótermékek megjelenésének engedélyezése, terjesztésének megakadályozása. Alkalmanként ellenzéki lapokat tiltottak be hosszabb-rövidebb időre, vagy pl. a rendszerrel kritikus népi írók ellen szociográfiáik miatt indítottak eljárást. A közbiztonságra a korábbi gyakorlat szerint két fegyveres testület ügyelt: a városokban a rendőrség, vidéken a csendőrség. A 12 ezer fős rendőrség a belügyminisztérium befolyása alá tartozott, a szintén 12 ezer fővel rendelkező csendőrséget a belügyminisztérium és a honvédelmi minisztérium felügyelte.