Spanyolország - diktatúrából demokráciába
Egy rendszer feléli tartalékait
Az ötvenes évek politikai és gazdasági válsága sürgetővé tette a diktatúra reformálását. Az állam közvetlenül avatkozott be a gazdasági folyamatokba, elősegítve az "eredeti" felhalmozást és a nagyipar kiépülését. Szigorúan ellenőrizték a dolgozó osztályokat, intenzív, liberalizált külgazdasági kapcsolatokat építettek ki, ösztönözték a külföldiek tőkebefektetéseit. (Az új gazdasági program nem párosult a politikai nyitással.) A beavatkozás sikeres volt. A hatvanas években 8% körüli volt a gazdasági növekedés, a reálbérek 8-11%-kal nőttek. Ekkor vált jelentőssé a turizmus. Új nagyvárosok és ipari központok jöttek létre: a baszk fémfeldolgozás, a SEAT autókonszern. Negatívumok közé volt sorolható a régiók közötti egyenlőtlen fejlődés, a nagyfokú kivándorlás, a városok nyomornegyedei. A modernizáció a tradicionális társadalmat felborította, csökkent a vallásosság, nőtt a válások száma, erősödő igény jelentkezett a szabadidő minőségibb eltöltésére. Az oktatás is egyértelműen világivá vált. A gazdaságfejlődésnek megfelelve robbanásszerűen nőtt a műszaki értelmiség képzése. Az ipari burzsoázia átvette a társadalom vezetését a latifundiumok tulajdonosaitól. A modern ipari társadalom felé haladó Spanyolországban a politikai intézményrendszer sem maradhatott változatlan.
A politikai átalakulás
A hatvanas évek végétől folyamatosan átalakult a politikai rendszer. Franco a monarchia felélesztése mellett döntött és kijelölte trónörökösként Juan Carlost a trónra (1969). Elválasztották egymástól az államfői és kormányfői tisztet és a fegyveres erőket visszahelyezték az alaptörvény hatálya alá. Elismerték a vallásszabadságot, tolerálták a gazdasági sztrájkokat. A reformok hatására állandósultak a politikai viták, amelyek időnként merényletekbe torkolltak. Ebben az ETA - a baszk területek elszakadásáért küzdő szervezet - járt az élen. A polgárháború szélére sodródott országban Franco halála (1975. november 20.) tovább növelte a bizonytalanságot. Az új államfőre, János Károlyra (Juan Carlos) várt a történelmi feladat, hogy ezt a válságos helyzetet megoldja. A jobboldalt és a baloldalt kölcsönös engedményekre késztette. A baloldal elfogadta a kapitalizmust, a monarchiát, a latifundiumot és ígéretet tett, hogy csak békés eszközöket vet be a politikai csatározásokba. A jobboldal eltekintett a fegyveres erők felhasználásától, elfogadta a pluralizmust és a kis nemzeteknek adandó autonómiát. Az 1977-ig tartó átmenetben az új kormányfő, Adolfo Suarez lebontotta a francoizmus rendszerét és megteremtette a plurális demokrácia alapjait. Az 1977-es választásokat Suarez jobbközép pártkoalíciója nyerte a szocialisták előtt. Ahhoz azonban, hogy az átmenet biztosítható legyen, széles társadalmi megegyezésre és békére volt szükség. Ezt célozta az 1977 végén aláírt Moncloa-paktum, melyben az összes spanyolországi politikai erő (pártok, szakszervezetek) garanciákat vállalt a demokratikus átalakulás békés megvalósítására.
1982-től a szocialisták kerültek hatalomra, akik lemondva marxista ideológiájukról, balközép pártként váltak a politikai élet irányítójává. Vezetőjük, Felipe Gonzales volt. A szocialisták kormányzása alatt teljesedett ki a spanyol átalakulás, lett az ország az Európai Közösség tagja 1986-ban. (A NATO-ba 1982-ben léptek be.) A kilencvenes évek elején Spanyolország Európa egyik legdinamikusabban fejlődő országa volt. Az évtized végére ez a lendület megtört és a korábbi "sikerország" az Unió második felében stabilizálta helyzetét.
Portugália története
A második világháború után bomlásnak indult a Salazar vezette diktatúra. Az ötvenes években a hatalom terrorja még legyűrte az ellenállást, de a hatvanas években az egyre nagyobb teherként jelentkező gyarmati ellenállás a belpolitikában is engedményekre kényszerítette a kormányt. Az ENSZ-ben a nemzetközi közvélemény is szembefordult a kolonializmussal.
1974-ben katonatiszti lázadás megdöntötte Salazar utódjának, Caetanónak a rendszerért. Közkegyelemben részesítették a politikai foglyokat, megszüntették a cenzúrát, letartóztatták a törvénytelenségeket elkövető titkosrendőrség tagjait. Többpárti koalíciós kormány alakult.
Az elszakadt gyarmatok miatti gazdasági válság radikális lépésekre kényszerítette a szocialista kormányt: államosították a bankokat, földreform keretében kisajátították a nagybirtokok egy részét, visszafogták az állami kiadásokat, emelték az árakat, befagyasztották a béreket. Így sem sikerült azonban teljesen úrrá lenni a nehézségeken. Az infláció folyamatosan nőtt, a kormányok pedig sorra megbuktak. (1974 és 1985 között 16 kormánya volt az országnak.) A politikai elit a konzervatív gazdaságpolitikához való visszatérésben látta a megoldást. Sokat segített a rendszer stabilizálásában, hogy 1986-tól Portugália tagja lett az EGK-nak.
A politikai rendszer is átalakult, a szocialisták szakítottak a marxizmussal és törölték céljaik közül a szocializmus megvalósítását. (Az alkotmányból is kivették ezt a passzust.)
Az Európai Gazdasági Közösség Portugáliát - nagy áldozatok árán - az egyik sikerországgá tette. Ennek ellenére jelentős életszínvonalbeli különbségek maradtak a különböző társadalmi rétegek között.
21. századi közoktatás - fejlesztés, koordináció (TÁMOP-3.1.1-08/1-2008-0002)
