A nyugati államok eseménytörténete

1944

Fran ciaország: De Gaulle megalakítja az "egyetértés kormányát"

1945

USA: Truman elnökségének kezdete

Nagy-Britannia: Attlee győzelme (Munkáspárt), államosítják az Angol Bankot, a szovjetellenes külpolitika kezdete

Franciaország: perek a németekkel kollaboráló politikusok ellen (Pétaint halálra ítélik, de életfogytiglani börtönre változtatják)

Olaszország: koalíciós kormány (kereszténydemokraták, kommunisták, szocialisták)

Németország: az ország katonai megszállása; betiltják a náci szervezeteket; a nürnbergi per kezdete; a szovjet zónában felosztják a nagybirtokokat

1946

Nagy-Britannia: a kötelező társadalombiztosítás bevezetése, egyre növekvő állami beavatkozás, takarékossági politika

Franciaország: államosítások: Francia Bank, szénbányászat, energiaipar; De Gaulle lemond; új alkotmány (IV. Köztársaság)

Olaszország: a királyság eltörlése, köztársaság

1947

USA: szakszervezeteket korlátozó törvények; Truman-doktrina

Nagy-Britannia: államosítják az energiaszektort, a légi közlekedést és a szénbányászatot; India függetlenné válik

Franciaország: A kommunisták kiválnak a kormányból

Olaszország: Békeszerződés: elveszítik gyarmataikat

Németország: Létrejön a brit-amerikai övezetből a Bizónia; A szovjet zónában államosítások kezdődnek

1948

Nagy-Britannia: lemondanak Palesztináról

Franciaország: leértékelik a frankot

Olaszország: a kereszténydemokrata kormányzás kezdete

Németország: a Marshall-segély; pénzreform az NSZK-ban; Berlin kettéosztása; a berlini blokád

1949

Nagy-Britannia: leértékelik a fontot a dollárhoz képest, Írország kiválik a brit szövetségből

Olaszország: Agrárválság Délen (felkelések) , a nagybirtokok részleges kisajátítása

Németország: az NSZK és az NDK megalakulása; kereszténydemokrata győzelem az NSZK választásokon, Adenauer kancellár; a "gazdasági csoda" kezdete; az NDK belép a KGST-be

1950

USA: részvétel a koreai háborúban

1951

USA: békeszerződés Japánnal, megkezdi tevékenységét az Amerika-ellenes tevékenységet vizsgáló bizottság

Nagy-Britannia: konzervatívok kormányzása 1957-ig (Churchill, Eden); államosítják a vas- és acélipart

1952

Nagy-Britannia: II. Erzsébet trónra lép

Németország: A nyugatiak megszüntetik a megszállást, az NSZK belép az EGK-ba; A kollektivizálás kezdete az NDK-ban;

1953

USA: Eisenhower (republikánus) elnöksége 1961-ig

Olaszország: Állandósuló kormányválságok

Németország: felkelés Berlinben és az NDK számtalan városában, szovjet segítséggel leverik

1954

Nagy-Britannia: lemondanak a Szuezi-csatorna-zónáról és Szudánról

Németország: Az NSZK belép a NATO-ba és a WEU-ba, de a szerződések csak 1955-ben lépnek életbe

1955

Németország: Hallstein-doktrína (az NDK-t elismerőkkel az NSZK megszakítja a kapcsolatokat)

1956

Nagy-Britannia: részvétel a Szuezi-válságban

Franciaország: részvétel a Szuezi-válságban

Németország: Létrejön a Bundeswehr, bevezetik az NSZK-ban az általános hadkötelezettséget

1958

Franciaország: Puccs Algériában; Új alkotmány (V. Köztársaság)

Integráció Nyugaton

A háború után a biztonságpolitika kialakítása a sok függőben lévő kérdés miatt nagyon lassan valósult meg. Nyugat-Európa államai számára két veszélyforrástól tartottak: egy esetleges újabb német agressziótól, illetve egy szovjet támadástól. Az első elhárítására született 1947. március 4-én a Dunkerque-i szerződés. Nagy-Britannia és Franciaország megegyezett, hogy szükség esetén katonai segítséget nyújtanak egymásnak. Hasonló feltételek mellett kötötte meg 1948. március 17-én a Brüsszeli Szerződést Nagy-Britannia, Franciaország és a Benelux államok együttese.

A Szovjetunió terjeszkedő szándékát azonban még így sem lettek volna képesek korlátozni, ehhez kellett az USA segítsége. A Truman-doktrina meghirdetésével az Egyesült Államok nyíltan vállalta a felelősséget Európáért. Az új biztonságpolitika nevében csapatokat küldtek Görögországba és Törökországba. A gazdasági segítség kezdetét pedig a Marshall-terv jelentette, melynek elosztására 1948. április 16-án a nyugat-európai államok létrehozták az Európai Gazdasági Együttműködés Szervezetét (OEEC). Az új intézmény feladata a Marshall segély elosztása, a nyugat-európai gazdasági együttműködés elősegítése volt, illetve hogy segítséget nyújtson a tagállamoknak nemzetközi kötelezettségeik, illetve nemzetgazdasági terveik teljesítésében.

A politikai együttműködés kezdetei 1948-49-re tehetők. 1949 májusában Londonban 10 alapító állam (Belgium, Dánia, Írország, Franciaország, Nagy-Britannia, Olaszország, Hollandia, Luxemburg, Norvégia és Svédország) aláírásával megalakult az Európa Tanács. Az ET egy túl általános célokkal létrejött, a tagállamokra nézve nem kötelező erejű döntéséket hozó kormányközi szervezet, amely az emberi jogok védelmén kívül kevés területen tudott sikert felmutatni.

A gazdasági együttműködés sikeresebb volt. Az OEEC után a továbblépés ötletével Robert Schuman francia külügyminiszter állt elő: Jean Monnet tervei alapján 1950-ben előterjesztette a szén- és az acéltermelés országok közötti összehangolását célzó javaslatát. Az 1951-ben Párizsban aláírt Montanuniós szerződésben (Európai Szén- és Acélközösség) az alapító Franciaország, Olaszország, NSZK és a Benelux államok kötelezettséget vállaltak szén- és acéltermelésük összehangolására, a vámok és egyéb, nem vám-jellegű korlátok lebontására, a szabad piac megteremtésére a szóban forgó termékek tekintetében. Ezzel Európa történetében először fordult elő, hogy államok egy csoportja nemzeti szuverenitásának egy részét egy felettes nemzetközi szervezetre ruházta át. A sikeres gazdasági együttműködés visszahatott a politikára is. A berlini blokád következtében egymásra talált Nyugat-Európa és az USA. Közös védelmi szervezetként 1949-ben megalakították a NATO-t (Észak-Atlanti Szerződés Szervezete).

A két német állam megalakítása és a koreai háború felvetette a német újrafelfegyverkezés kérdését, melynek azonban még ekkor is sok ellenzője volt. Ennek megoldására született az Európai Hadsereg gondolata, amelyet vegyes nemzetiségű hadosztályokból állítanának össze az Európai Közgyűlésnek felelős hadügyminiszter irányítása alatt. Az államok, az NSZK kivételével, európai haderejükön kívül megtartanák nemzeti hadseregeiket. A terv sok vita és változtatás után az Európai Védelmi Közösség (EVK) szerződésben valósult meg, azonban a franciák ellenállása miatt nem vált be. Az NSZK integrációja a Nyugat-Európai Unió (WEU) és a NATO keretein belül történt meg (1954).

1957. március 25- én a Montanunió alapítói aláírták a Római Szerződéseket, mellyel létrehozták az Európai Gazdasági Közösséget (EGK, Közös Piac) és az Európai Atomenergia Közösséget (EURATOM). A Közös Piacban a nemzetek feletti, közös érdekeket a tagállamok hivatalnokaiból álló Bizottság képviseli, a nemzeti érdekek érvényesülését a szakminiszterek, illetve külügyminiszterek Tanácsa biztosítja. Ezek ellenőrzése a Parlament feladata, a döntések érvényesítése pedig a Bíróság hatásköre.

Az együttműködésen kívül rekedt európai államokat Nagy-Britannia igyekezett összefogni az Európai Szabadkereskedelmi Társulásban (EFTA, 1960.). Az alapító Stockholmi Konvenciót Ausztria, Dánia, Norvégia, Portugália, Svédország, Svájc és Nagy-Britannia írta alá. Létrejött tehát két egymással versengő gazdasági szervezet, a hatok és hetek Nyugat-Európája.

Nyugat-Európa első gazdasági szervezete, az 1948-ban létrehozott OEEC az ötvenes évek végére beteljesítette fő feladatát: elosztotta a Marshall-segélyt. Az együttműködés új feladatainak kidolgozása után 1960. december 14-én 20 állam írta alá a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) alapokmányát. A szervezet három fő feladatot kapott: a gazdaságpolitikák koordinálását, a mezőgazdaság, a tudomány, a termelékenység és a kereskedelmi liberalizáció elősegítését és a tagállamok és kívülállók gazdasági fejlesztésének előmozdítását. Az első évek igen sikeresek voltak, megkezdődött a vámunió kiépítése, működésbe lépett az Európai Beruházási Bank. Új tagok folyamodtak a felvételért: Görögország, Törökország és Nagy-Britannia. Ez utóbbi belépését Franciaország többször megvétózta.

1965-ben Európai Közösségek (EK) néven egyesítették a Montánunió, az EGK és az EURATOM szerveit, ezzel az európai integráció igen magas fokra jutott.