A magyar királyság megalapítása kétségtelenül Szent István műve volt, a központi fejedelmi hatalom kiépítését és a kereszténység felvételét azonban már apja, Géza fejedelem elkezdte. Géza egyéniségét a külföldi kortársak kissé elfogult leírásaiból rajzolhatjuk meg, e források Gézát roppant kegyetlen, hirtelen haragú, hatalmaskodó embernek mutatják be, aki szíve mélyén pogány maradt még megkeresztelkedése után is. Géza "gőgös és nyers" egyénisége azonban politikai éleslátással párosult. Felismerte, hogy a magyarság körül megváltoztak a külpolitikai viszonyok. A Kárpát-medencétől nyugatra I. (Nagy) Ottó 962-ben megalapította a Német-római Császárságot, délen pedig a Bizánci Birodalom kapott új erőre. E két hatalmas keresztény állam fogta közre a pogány magyar fejedelemséget, melynek fennmaradását csak az biztosíthatta, ha békében él a szomszédokkal és felveszi a kereszténységet.

Géza helyesen látta, hogy e feladatok megvalósítása erős fejedelmi hatalmat kíván. A nagyfejedelem uralma ugyanis nem érvényesült egyformán az ország egész területén. A törzs- és nemzetségfők egy része csak névleg ismerte el Géza elsőségét, gyakorlatilag önállóan országolt. E felismerések vezették Gézát arra, hogy gyakran nyers és erőszakos eszközökkel lásson hozzá hatalma megerősítéséhez.

A keresztény vallás római és bizánci változata már Géza uralkodása előtt is ismert volt Magyarországon. Géza idején a latin hittérítés indult útjára. Bizánccal ugyanis a kalandozások utolsó hulláma miatt a viszony elhidegült, a szomszédos német állammal azonban jó volt a kapcsolat. Így Géza csak Ottó császárhoz fordulhatott.

973 húsvétján Ottó Quedlinburgban fejedelmi gyűlést tartott, amelyet a keresztény hatalmak találkozójának szánt. Géza ugyan személyesen nem ment el a gyűlésre, de tizenkét főúrból álló követséget küldött. A találkozó után a császár egy püspököt és papokat küldött Magyarországra, ezzel vette kezdetét a hittérítés, amely a fejedelmi család udvarhelyei körül indult meg. Bár Géza megkeresztelt uralkodó volt, címe – mindenekelőtt a koronázás hiánya miatt – még nélkülözte a keresztény király hivatalos elismertetését. A fejedelem számára a kereszténység nem vallási, hanem politikai kérdés volt: a kereszténység felvétele a külpolitikai biztonságot és a központosítás eszközét egyaránt jelentette.

A hittérítéssel párhuzamosan Géza a fejedelmi hatalmat az egész országban elismertette, a megkeresztelkedésnek ellenszegülő, a régi rendhez húzó urakat leverte és uralma alá kényszerítette. Több nagyúr azonban meg tudta őrizni korábbi hatalmát, így az erdélyi Gyula is, aki különállását annak köszönhette, hogy lánya, Sarolt, Géza felesége volt.

Géza a magyar külpolitikában is fordulatot hajtott végre: mindenféle háborúskodást igyekezett elkerülni. A középkorban a külbéke biztosítéka a fejedelmi családok összeházasodása volt, ennek jegyében adta egyik lányát a lengyel fejedelemhez, a másikat a bolgár trónörököshöz. Harmadik lánya Orseolo Ottó velencei dózse felesége lett, legkisebb lányát pedig Aba Sámuel magyar nagyúr vette el. István a bajor származású Gizella hercegnőt kapta nőül, az erősen vallásos hercegnő papok és lovagok kíséretében érkezett meg Magyarországra.

Géza fejedelem

Géza tudatosan készítette fel Istvánt az uralkodásra, és őt jelölte utódjául. A hagyomány szerint Géza megeskette a főurakat, hogy halála után fiát ismerik el uruknak, ez azonban szakítást jelentett a szeniorátus szokásával.

Géza halála után a régi szokás ellenében fejedelemmé avatott Istvánnak (997-1000) erős ellenállással kellett szembenéznie. Először az utódlásból mellőzött pogány somogyi úr, Koppány lázadt fel ellene. Koppány Géza távolabbi unokaöccse volt, aki – mint az Árpád-ház idősebb tagja – magának követelte a hatalmat. Koppány Veszprém várát vette ostrom alá, amely az Árpád-korban mindvégig az uralkodó feleségét, ekkor Saroltot illette meg. Veszprém ostromának magyarázata a levirátus szokásában keresendő, mely szerint az elhalt családfő jogos utóda az uralommal együtt megörökli a családfő feleségét is.

A támadás hírére István serege megindult a “lázadó” Koppány ellen. A trónkövetelő és a fejedelem serege Veszprém környékén ütközött meg egymással, ahol István modernebb hadserege – melynek törzse német nehézlovasságból állt – győzött a kalandozások korát idéző somogyi hadak fölött. A csatában Koppány is elesett, testét felnégyelték és négy vár kapujára tűzték ki elrettentésül. Koppány legyőzése után még két ízben kellett Istvánnak szembenéznie ellenszegülő főurakkal. Az egyik anyai nagybátyja, az erdélyi Gyula volt, aki ellen Sarolt halála után személyesen vezetett hadat a király; a Maros vidék urát, Ajtonyt a király vitéze, Csanád győzte le.

Szent István korában a keresztény uralkodók sorába való belépésnek két elválaszthatatlan feltétele volt: egyrészt a felkent királyi méltóságot el kellett ismertetni a világi hatalmakkal, elsősorban a Német-római Császársággal, másrészt szükség volt az egyházszervezet meglétére. E két feltétel teljesüléséhez kedvezőek voltak a nemzetközi viszonyok. III. Ottó császár támogatta a független magyar királyság és egyházszervezet felállítását, II. Szilveszter pápa pedig a császár biztatására koronát adományozott Istvánnak. A felségjelvényeket Asztrik Anasztáz püspök az 1000. évben hozta Rómából Magyarországra. A koronázásra 1000. december 25-én vagy 1001. január 1-jén került sor, ezt követően a pápa szabad kezet, a kor nyelvén apostoli hatalmat adott István királynak (1000–1038) a magyar egyház megszervezésére, hiszen a korona ekkor világi és egyházi hatalmat is jelentett egyben.

Szent István király monogramja