Luxemburgi Zsigmond halála (1437) új korszak nyitányát jelentette Magyarországon. A nagy tekint élyű király uralma népszerűtlen volt: békétlenkedtek a félreállított nagyurak, a háttérbe szorított köznemesség, az egyház pedig korábbi hatalmát akarta helyreállítani. A felgyülemlett feszültségek gyorsan kirobbantak, és másfél esztendő alatt semmissé tették Zsigmond életművét. Magyarországon a rendek vették át a hatalmat.

Zsigmond egyetlen lányát, Erzsébetet Habsburg Alberttel, Ausztria hercegével házasították össze. Albertet a bárók királlyá koronázták (1437–1439), de a választási feltételek igen súlyosak voltak. Az első Habsburg király ígéretet tett, hogy eltöröl minden Zsigmond által bevezetett “újítást és káros szokást”, azaz megszünteti az egyház adóztatását, ezenfelül mindenben, beleértve a királyi jövedelmek felhasználását és az országos tisztségek betöltését is, csakis a királyi tanács hozzájárulásával fog dönteni. A köznemesség hangulata azonban a bárók ellen fordult, ezért a király országgyűlést hívott össze, ami a rendek teljes győzelmét hozta. Az országgyűlés által elfogadott törvények szerint az udvar fölötti ellenőrzés joga immár nemcsak a királyi tanácsot, hanem az országgyűlést is megillette. Megtiltották a királynak, hogy külföldiekre tisztségeket bízzon vagy nekik birtokot adományozzon, kimondták továbbá, hogy a végek védelme a király kötelezettsége. Teljesen új törvény volt a nádorválasztás, melynek joga ezután az országgyűlést illette meg.

Albert váratlan halála után a magyar rendek I. (Jagelló) Ulászló lengyel királyt választották uralkodóvá (1440–1444). Ulászló megígérte, hogy feleségül veszi Albert özvegyét, aki az egyezkedés idején állapotos volt. Mivel Erzsébet fiúgyermeket szült, felrúgta a megállapodást, és a csecsemő Lászlót megkoronáztatta. Az ország megint két pártra szakadt. Két év elkeseredett harc után Erzsébet elismerte Ulászló királyságát, de fia trónigényéről nem mondott le. Erzsébet a megegyezés után pár nappal meghalt, a gyermek László király gyámjához, III. Frigyes bécsi udvarába került.

Az 1444 novemberében vívott várnai csatában elesett Ulászló király, a király nélkül maradt orszá g összeomlott. Az 1445-ös országgyűlés V. (Utószülött) Lászlót (1445–1452–1458) ismerte el királynak, a kormányzást pedig az országtanácsra és az abból kirendelt hét főkapitányra bízta.

V. László királlyá választásával a belpolitikai válság nem oldódott meg. A király ötesztendős volt, ráadásul III. Frigyes császár sem őt, sem a koronát nem volt hajlandó kiadni az országnak. A Szent Korona nevében kormányzó országtanács és a hét főkapitány a saját hatalmát építgette. Bonyolította a helyzetet, hogy a Délvidéket Cillei Ulrik tartotta a kezében. Az ország bárói elvben elfogadták V. László királyságát, a gyakorlatban azonban kisemmizték őt a hatalomból.

Az 1446-os országgyűlés a király kiskorúsága idejére Hunyadit az ország kormányzójává választotta. A hírneves hadvezér a belpolitikában nem bizonyult sikeresnek: az ország egységét nem sikerült helyreállítania, Cillei hatalmát kénytelen-kelletlen el kellett fogadnia. 1452-ben Frigyes kiadta az országnak V. Lászlót, Hunyadi pedig lemondott a kormányzóságról, de ezután is országos főkapitány maradt. Továbbra is ő rendelkezett az ország haderejével és a királyi jövedelmekkel. A többnyire Bécsben tartózkodó László teljesen Cillei Ulrik befolyása alatt állt.