Az iszlám szó arab eredetű, Isten iránti "odaadás, megadás" értelemben használják. A muszlim szó a "magukat (Allahnak) odaadók, megadók" értelmű. Az e vallást követők így nevezik magukat és vallásukat. A muszlim szó török változata a muzulmán. Használatos még a mohamedán kifejezés is a próféta neve után, ezt az elnevezést azonban a muszlimok elutasítják, mert pontatlannak tartják. Európában a Spanyolországot meghódító arabokat móroknak nevezték, nyugaton a szaracénok elnevezés volt használatban. Magyarországon a középkorban a különböző etnikai eredetű muszlimokat böszörményeknek vagy izmaelitáknak, hívták.

Mekka, a Kába-kő zarándoklat idején Arábia, a világ legnagyobb félszigete végtelen, forró sivatag, amelynek mindössze 1%-a művelhető a tengerparti sávban és az oázisokban. Ezt a területet arabul beszélő nomád pásztorok, beduinok lakták, akik ló- és tevetenyésztésből éltek. A karavánutak mentén alakult kereskedővárosokat egy-egy erősebb törzs tartotta kezében, ellenőrizve a környék átmenő kereskedelmét.

Az itt élők hittek a természet erőiben, tisztelték őseiket és bálványokat imádtak. Sok istenük közül kiemelkedett Allah, akit különös tisztelet övezett. Híres szentélyük volt Mekkában a Kába. Egy kocka alakú épületben őriztek és őriznek egy fekete meteorkövet, a Kába-követ, ami különleges tiszteletnek örvendett az arabok között, mivel Ábrahám temploma sarokkövének hitték, és évről évre tömeges zarándoklatokat vezettek ide. E sokistenhívő nomád törzsek egyikében született Mohamed, "Allah prófétája".

Mohamed Mekkában született egy szegény kereskedő fiaként, abban az óriási kereskedővárosban, ahol a szent fétis, a Kába-kő is található. A korán árvaságra jutott fiút nagyapja, majd szegény sorsú nagybátyja nevelte fel. A gyermeknek korán dolgoznia kellett, tevehajcsárként járta az arab világot, megismerte a "bálványimádó" beduin pásztorok életét, de kapcsolatba került a perzsa, a zsidó és a keresztény kultúrával is. Bár írástudatlan maradt, fiatal korában már egész Mekka az "Őszinte" néven ismerte.

Huszonöt évesen feleségül vette egy gazdag kereskedő özvegyét, és ezzel bekerült a mekkai társadalom módos rétegébe. Negyvenévesen vallásos látomások lepték meg, ezért végleg visszavonult sikeres kereskedői pályafutásától. Egy barlangban elmélkedett, ahol Gábriel arkangyal jelent meg előtte. Isteni kinyilatkoztatást hozott, hogy Mohamed - lelki tépelődésének véget vetve - az emberek közé menjen "hirdetni". Mohamed arra a meggyőződésre jutott, hogy Isten őt szemelte ki, hogy népének prófétája legyen, miként Mózes a zsidóké, Jézus a keresztényeké. Ebben a barlangban jelent meg neki isteni sugallatra az "isteni könyv", a Korán legelső fejezete is.

Mekkába ment tehát hirdetni Allah kizárólagos istenségét és az utolsó ítéletet, amikor mindenkinek számot kell adnia földi tetteiről. Első követői szegények voltak, a gazdagok félkegyelműnek, megszállottnak tartották. Ám egyre több követője akadt, és a helybeli gazdagok ellenállása miatt el kellett hagynia a várost. Székhelyét 622-ben a később Medinának ("a Próféta városa") elnevezett városba tette át. Ez volt a hidzsra, Mohamed "futása", ami nem menekülés, hanem önkéntes kivándorlás volt - s ez lett később az iszlám időszámítás kezdete. Medina lakói elfogadták vezetőjüknek Mohamedet, aki itt már mint egyházfő tevékenykedett: ebben a városban született meg az iszlám vallás és állam is.

Mohamed figyelme egyre inkább a mekkai "hitetlenek" ellen fordult. Nemcsak lakóit akarta megtéríteni, hanem a Kábát is meg akarta nyerni az iszlám számára. Ezzel kezdetét vette a két város háborúja, mely Mohamed győzelmével ért véget: 630-ban bevette és "megtérítette" Mekkát, elpusztította a Kába körüli pogány jelképeket, de vallásába iktatta a fekete kő tiszteletét. Az arab törzsek fokozatosan csatlakoztak Mohamed tanításához, ezzel a próféta a legfiatalabb világvallás megteremtése mellett az arab birodalom alapjait is lerakta.

632-ben mekkai "búcsúbeszédében" híveinek kimondta: a muszlim embernek nincs semmi előbbrevalósága a nem muszlim felett, csak a hite. Ezután visszatért Medinába és ott halt meg. Halálának éjszakáján egy félig emberi csatamén Jeruzsálembe repítette, ahol a próféta felemelkedett a mennyországba. E hely a muszlimok számára ma is kegyhely, a mennybemenetel helyén - Salamon egykori templomának helyén - áll a Sziklamecset temploma.

Mohamed nem tartotta magát istennek, és halála után hívei és követői sem tették azzá. A muszlimok szemében a mai napig megmaradt egynek a próféták közül, aki azonban szerintük mindenkinél, Mózesnél és Jézusnál is nagyobb, ráadásul mindmáig ő volt Isten utolsó követe.