A Skandinávia erdős, hegyes-völgyes vidékein lakó germán népeket a kortársak leggyakrabban normannoknak (északi ember) vagy vikingeknek nevezték. Ezek az elnevezések a skandináv népek gyűjtőnevei, hiszen a dán, a norvég és a svéd törzseket kell érteni alattuk. A három skandináv nép külön területen élt - nagyjából a mai Dánia, Norvégia és Svédország területén -, hadjárataikat is önállóan vezették, de szokásaikat tekintve együvé tartoztak.

A 8. század végén északról meginduló viking áradatot valószínűleg a túlnépesedés és a törzsi háborúk okozták. Skandinávia története az ő kirajzásukkal kezdődött, amivel elindították a népvándorlás utolsó nagy hullámát. A teljes zűrzavar állapotában lévő Európa nem tudott ellenállni a támadásoknak, a korabeli források - érthető módon - a vikingeket erőszakos, gátlástalan pogány népnek írták le, holott a vikingek szervezetten működő társadalomban éltek.

A viking hajósok uralmuk alatt tartották a Balti-tenger vidékét, hajóik megjelentek a Földközi-tenger és Fekete-tenger medencéjében is, sőt az Atlanti-óceánon is áthajóztak. Terjeszkedésük nem korlátozódott a tengerekre. Szinte évente ismétlődő hadjárataik során a nagy folyókon felhajóztak a szárazföldek belsejébe is. Így jutottak el és kerültek kapcsolatba a Frank Királysággal, a távoli Oroszországgal és Bizánccal. A messze tájakra eljutott hajósok nem csak zsákmányoltak és sarcoltak, hanem kereskedtek és bizonyos területeken meg is telepedtek.

A dánok támadásai leginkább a Nagy Károly után hanyatlásnak induló nyugati frank területek ellen irányult. A nagy folyókon felhajózva támadtak, és a frank uralkodókat adófizetésre kényszerítették. A dánok másik célpontja Anglia volt, ahol a hét, egymással vetélkedő angolszász királyság nem tudott ellenállni a támadásoknak. Később Nagy Alfréd a 9. század végén egyesítette az angolszász királyságokat, és sikerrel vette fel a küzdelmet a hódítókkal, de a dánok így is Kelet-Anglia urai maradtak majd két évszázadig.

A norvégok támadásokat intéztek Anglia északi területei és Írország ellen, de kirabolták Hispánia és Dél-Itália városait is. Az ő hajósaik fedezték fel a lakatlan Izland (Jégföld) szigetét, ahol meg is telepedtek. Innen indulva jutottak el Grönlandra, majd az amerikai kontinensre.

A svédek délkeleti irányba terjeszkedtek, a nagy orosz folyókon áthajózva (Volga, Dnyeper) kijutottak a Fekete-tengerre, kapcsolatba kerültek a Bizánci Birodalommal és a Bagdadi Kalifátussal is. A kalandozó svédek egy része elszakadt őshazájától, leginkább közvetítő kereskedelemből élt és a folyók mentén telepedett meg. Ezeket a területeket szláv népek lakták, akik az újonnan érkező telepeseket varégoknak nevezték. Az itt megtelepedő és városokat alapító (Novgorod, Kijev) varégoknak igen fontos szerepük lett a rusz (orosz) állam alapításában. Később a varégok összeolvadtak a többségben lévő keleti szlávokkal.