Az ezredfordulót követő három évszázad Európa gyors és látványos felvirágzásának a korszaka. Ekkor mentek végbe azok a mélyreható változások a gazdálkodásban, a társadalmi szerkezetben és a gondolkodásmódban, amelyek Európát a világtörténelem leglendületesebben fejlődő civilizációs központjává tették.

Az átalakulás első jele a népesség hirtelen növekedése volt. Becslések szerint Európa lélekszáma 1050 és 1300 között 46 millióról 73 millióra nőtt. A lakosság növekedése együtt járt a még műveletlen földek feltörésével: a parasztok megkezdték az erdőségek irtását, lecsapolták a mocsarakat. Nyugat-Európa sűrűn lakott vidékein irtásfalvak ezrei nőttek ki a semmiből. Akinek nem jutott föld, az keletebbre próbált szerencsét. Vallon, flamand és német telepesek tömegei költöztek az Elba folyón túlra vagy a Kárpát-medencébe, ahol még bőven akadt megművelhető terület.