A germán eredetű viking nép bár törzsekre tagozódott, mégis egy közösséget alkotott. Azonos nyelvet beszéltek, ugyanazokat az isteneket imádták, és egyazon társadalmi rendben éltek.

A viking társadalom három csoportból állt. A társadalmi ranglétra legalján helyezkedtek el a szolgák, akik semmilyen joggal nem rendelkeztek. Ők vagy beleszülettek helyzetükbe, vagy hadifogolyként kerültek szolgaságba. A legnagyobb réteg a szabadoké volt, akik azonos jogokkal és szabadon átörökíthető földbirtokkal rendelkeztek. Foglalkozásukat tekintve egyszerre voltak földművelők és harcosok, fegyvert viseltek és részt vettek a viking közösség törvényhozó és igazságszolgáltató gyűlésein. A viking közösségeket a választott vezérek és királyok irányították, akik a leggazdagabb és legnemesebb szabadok közül kerültek ki, de hatalmukat erősen korlátozta, hogy a közösség bármikor visszahívhatta őket. A vezérek egy személyben voltak hadvezérek és papok, hadjáratokat vezettek, igazságot szolgáltattak, irányították és vezették az alájuk tartozó közösségeket.

A vikingek gyűlései területi alapon szerveződtek. Feladatuk a törvényalkotás és az igazságszolgáltatás volt. A havonta egy-két alkalommal összehívott gyűlésen minden szabad ember részt vehetett. Mivel a törvényeket írásban nem rögzítették, nagyon nagy szerepet kaptak az idősebb szabadok, akik jól ismerték őseik szokásait és ítéleteit. Itt választották a vezéreket, és itt rendezték egymás közötti vitás ügyeiket is, melyen a panaszos és a vádlott maga adta elő érveit. A legsúlyosabb büntetés a száműzetés volt.

A vikingek között voltak földművelők és állattenyésztők, vadászok és halászok, kovácsok és hajóépítők - egyszóval szinte minden anyagi javukat maguk állították elő. A termelés alapegysége a család volt, élén a férfi családfővel, akinek felesége mellett több szolgarendű ágyasa is lehetett. A család fogalma jóval tágabb értelmű volt a mainál, beletartoztak a szolgák és azok családjai is. Különös helyzete volt a nőknek, akik - mai fogalmaink szerint - szinte teljes egyenjogúságban éltek, férjük távolléte esetén átvették annak irányító szerepét.

A férfiak gyakran voltak távol: hadjáratok idején csak a telet töltötték otthon vagy haza sem térhettek. Míg az asszonyok otthon betakarították a termést, férjeik vagy kirabolták a kiszemelt területeket, vagy a béke fejében megadóztatták azt. Békésebb időkben a harcosok hazatértek, és átvették családi birtokaik irányítását.

A vikingek a hajóépítés művészei és a kor legkiválóbb tengerészei voltak. A kor technikai viszonyait ismerve ugyanolyan tisztelettel kell adóznunk a vikingek remekmívű hajói előtt is, mint egy görög templom vagy középkori katedrális előtt. Tervrajzok és speciális eszközök nélkül készítették hajótípusaikat, amelyek között voltak a fjordok és a szigetek között lavírozók, "óceánjárók", "hadihajók" és "teherszállítók". Elegáns hajóikat tölgyfából építették, árboccal, négyszögletes vitorlával és 16 pár fenyőfa evezővel szerelték fel. A hajók általában 20-25 méter hosszúak, 5 méter szélesek és 2 méter mélyek voltak. E sekély merülés tette lehetővé a könnyű manőverezést. A hajók orrát és farát sárkányfejekkel vagy mesebeli lényeket ábrázoló faragványokkal díszítették, amelyek hitük szerint megvédték őket a tengerek ártó szellemeitől. Háborúk alkalmával hosszú, keskeny, kis merülésű hajókra szálltak, amelyet a vitorla vitt előre, ellenszél vagy szélcsend esetén pedig az evezők. A hajók "flottákba" tömörültek, nagyobb hadjáratok idején számuk elérhette a 2-300-at is. A fedélzeten körülbelül harminc ember fért el, bőrzsákokban magukkal vitték a felszerelésüket, továbbá állataikat és a takarmányt. Az éjszakákat vagy a hajón, vagy a parton töltötték sátrakat verve.

A vikingek egy-egy támadás alkalmával nagy hadseregeket mozgattak, hadjárataikat jól előkészítették, taktikájukat a meglepetésre, a váratlan támadásokra építették. A hadsereg túlnyomórészt gyalogosokból állt, de voltak lovas alakulataik is. Harcosaik fejükön csúcsos sisakot viseltek, mely orrukat is védte, testüket bőrruha vagy páncéling borította. A csatákban íjat használtak, a közelharcban pedig dárdát, hosszú nyelű, nehéz csatabárdot és kétélű kardot. Védekezésképpen és a támadások kiindulópontjául katonai táborokat építettek a folyók és a tengerek közelében. Az erődítmények kör alakúak voltak, földsánc védte őket, belül házakat építettek. Hosszabb megtelepedés esetén megművelték a környező földeket, állatokat tartottak, kézművességgel foglalkoztak és - természetesen - a fegyverforgatást gyakorolták.

Rekonstruált viking hajó