Angliában I. (Földnélküli) János (1199-1216) már uralkodása kezdetén háborúba keveredett Franciaországgal, amelyben elvesztette franciaországi birtokai nagy részét. Az uralkodó a megcsappant királyi jövedelmeket kemény adóztatással igyekezett pótolni. Az adók mértéke és az erőszakos behajtási módszerek azonban ellene fordították a társadalom egészét. A király ellenzéke, arra hivatkozva, hogy János méltatlan lett a trónra, nyílt szervezkedésbe kezdett. Ennek a mozgalomnak lett az eredménye, hogy 1215-ben a bárók kicsikarták a királytól a Magna Charta Libertatum nevű szabadságlevelet. A Nagy Szabadságlevél döntő része az adózás kérdésével foglalkozott: a király ezután csak a Nagy Állam-tanács jóváhagyásával vethetett ki adókat. A Charta pontjai biztosították a nemesek szabadságjogait, és megfogalmazták az uralkodóval szembeni nemesi ellenállás jogát is.

A parlamentarizmus kiformálódása János fia, III. Henrik (1216–1272) uralkodása alatt kezdődött el, és egy-két nemzedék alatt be is fejeződött. 1258-ban ismét fellázadtak a bárók Simon de Montfort vezetése alatt, de ezúttal bevonták a mozgalomba a közrendűeket is, és 1265-ben olyan gyűlést hívtak össze, amelyen minden grófság és város két-két követtel képviseltette magát. Innen számítható az angol parlamenti monarchia kezdete. A király ugyan leverte a mozgalmat, de maga a parlamentum intézménye fokozatosan meggyökeresedett. Lassan összeállt azoknak a főrangú uraknak, az egyházi és világi “főrendeknek”, lordoknak a listája, akiknek hivataluknál, vagyonuknál és tekintélyüknél fogva minden gyűlésre személyre szóló meghívót illett küldeni. Akiknek ilyen nem járt, azokat a “közrendűek” sorába számították, őket testületileg hívták meg és választott képviselőik képében voltak jelen a tanácskozásokon. A két csoport elkülönülve, két “házban” ülésezett, az előkelők a “felsőházban”, vagyis a Lordok Házában, a közrendű követek pedig az “alsóházban”.

A Magna Charta Libertatum (1215)

„Hadmegváltási és más adót csakis királyságunk közös tanácsával lehet kivetni...

Ha... más adó kéréséről vagy a hadmegváltási adó kivetéséről [van szó], úgy a királyság közös tanácsának megtartása végett névre szóló pecsétes meghívólevelünket fogjuk küldeni az érsekekhez, püspökökhöz, apátokhoz, grófokhoz és a nagy bárókhoz. Továbbá általánosságban, a sheriffek és a mi megbízottaink útján fogjuk meghívni mindazokat, akik közvetlen hűbéreseink, de meghívásuk meghatározott napra, mégpedig legalább negyven napos határidőre és meghatározott helyre szóljon. Mindezekben a meghívólevelekben a meghívás okát meg fogjuk jelölni. Ha ilyen formán megtörtént a meghívás, a kitűzött napon kerüljön az ügy tárgyalásra a megjelentek tanácsával, még akkor is, ha nem mindegyik meghívott jön el.

Egyetlen szabad embert se fogjanak el, vessenek tömlöcbe, fosszanak meg javaitól, helyezzenek törvényen kívül vagy száműzzenek, vagy más módon ne tegyenek tönkre, s mi sem fogunk ellene támadni, se mást nem fogunk ellene küldeni törvényes ítélet nélkül, melyet a vele egyenlők hoztak hazája törvényei alapján.

Mindezeket az elmondottakat megengedtük Isten kedvéért, királyságunk megjavítása céljából, valamint a köztünk és a bárók közt keletkezett viszály lecsendesítése végett. Mindörökre örvendezni kívánván ezek teljes és szilárd tartósságának, az alább leírt biztonságot engedélyezzük nekik. Tudniillik azt, hogy a bárók válasszanak tetszésük szerint huszonöt bárót az országból, akik saját erejükhöz képest tartoznak őrizni, megtartani s őriztetni a békét és a szabadságokat, amelyeket nekik adtunk és jelen oklevelünkkel megerősítettünk, mégpedig olyképpen, hogy ha mi vagy udvarbíránk, vagy megbízottaink közül hibázni fog valamiben és valaki ellen, vagy a béke és biztonság valamelyik cikkelyét át fogja hágni, és a vétek huszonöt báró közül négynek tudomására jut, akkor a négy báró keressen meg bennünket, és jelentse nekünk a sérelmet s kérje tőlünk egyúttal késedelem nélküli orvoslását. És ha mi a bejelentéstől számított negyven napon belül nem orvosolnánk a sérelmet, abban az esetben a négy báró ismertesse az ügyet a többi báróval a huszonöt közül. Ezek huszonöten pedig az egész ország közösségével nyugtalanítsanak és sanyargassanak bennünket minden módon, ahogyan csak bírják: vegyék be várainkat, foglalják el földjeinket, birtokainkat, amíg véleményük szerint az orvoslás meg nem történt. Személyünk, a királyné és gyermekeink személye azonban épségben maradjon. Mihelyt az orvoslás megtörtént, ragaszkodjanak ismét hozzánk, miként előbb tették.”

Főúr személyre szóló meghívása az angol parlamentbe (1265)

„A király üdvözletét küldi kedves és hűséges atyafiának, Edmondnak, Cornwall grófjának. Minthogy intézkedéseket kell foganatosítanunk azokkal a veszedelmekkel szemben, amelyek ezekben a napokban egész királyságunkat fenyegetik, önnel, valamint országunk többi főuraival tanácskozást és értekezést akarunk tartani, azon hűségnek és szeretetnek nevében, amellyel ön irányunkban van. Szigorú utasítással meghagyjuk önnek, hogy a téli Szent Márton [november 11.] nap után következő legközelebbi vasárnapon személyesen jelenjék meg a Westminsterben, hogy velünk, a főpapokkal és a többi főurakkal, valamint királyságunk egyéb lakosaival együtt megvitassa, elrendelje és végrehajtsa mindazt, aminek segítségével elháríthatjuk ezeket a veszedelmeket. Láttamoztatott a király által Canterburyban, október első napján.”

A grófságok és a városok képviselőinek meghívása az angol parlamentbe (1265)

„A király Northamptonshire sheriffjének. Minthogy tanácskozást és értekezést kívánunk tartani a grófokkal, bárókkal és királyságunk egyéb főuraival, hogy intézkedéseket foganatosítsunk azon veszedelmek ellen, amelyek ezekben a napokban fenyegetik a királyságot, ez okból meghagyom nekik, hogy Szent Márton téli ünnepe utáni legközelebbi vasárnapon jelenjenek meg előttünk, a Westminsterben, hogy megvitassuk, elrendeljük és végrehajtsuk azt, aminek segítségével elháríthatjuk ezen veszedelmet. Neked is szigorú utasítással meghagyom, haladéktalanul rendeld el, hogy a nevezett grófságból két lovagot, ugyanazon grófság minden városából két városi polgárt, minden mezővárosból két lakost, olyanokat, akik legalkalmasabbak a feladatra, válasszanak ki és a jelzett napra és helyre küldjenek el, úgy, hogy a nevezett lovagok a maguk és a nevezett grófság közössége nevében, és a nevezett polgárok és lakosok a maguk és a nevezett városok és mezővárosok közössége nevében, azoktól távol teljes és elegendő hatalommal rendelkezzenek, hogy mindazt megtehessék, amiről előbb szó volt, olyan módon, hogy a nevezett felhatalmazás hiánya miatt a megnevezett ügy semmiképpen se szenvedjen halasztást. És tenálad is meglegyenek itt a lovagok, polgárok és lakosok nevei, valamint ezen parancs. Láttamoztatott a király által Canterburyban, október 3-án.”