Arab történetírók a magyarokról

A 870-es években a Don és az Al-Duna között élő magyarok életmódjáról szóló tudósítások Dzsajháni arab tudóstól származnak, aki 920 körül jegyezte fel azokat mohamedán kereskedők beszámolói alapján. Dzsajháni eredeti szövege nem maradt ránk, de Ibn Ruszta arab földrajztudós 930 körüli másolatából és Gardizi perzsa történettudós 1050 körül készült kivonatából rekonstruálhatjuk munkáját.

Az alábbiakban Ibn Ruszta és Gardizi szövegeit közöljük. Mivel az arab írás nem jelöli a magánhangzókat, ezért ezeket pontok helyettesítik. A könnyebb érthetőség kedvéért zárójelben megadjuk egyes szövegrészek magyarázatát.

A magyar pedig a türköknek [törököknek] az egyik fajtája. Főnökük 20 000 emberrel vonul ki. Főnöküket K.n.d.h.nek [Kende vagy kündü] nevezik. Ez a név királyuk megkülönböztető címe, mert annak az embernek a neve, aki királyként uralkodik rajtuk: Dzs.l.h. [dzsula vagy gyula]. Minden magyar Dzs.l.h.Nak nevezett főnökük parancsát követi a háború dolgában, védelemben és egyéb ügyekben.

Sátraik vannak és együtt vándorolnak a takarmánnyal, valamint a zöld vegetációval. Bárhova is mennek, együtt utaznak egész rakományukkal és raktárukkal, [az uralkodó] kísérőivel és a trónussal, a sátrakkal és az állatokkal.

[Országuk] egyik határa a Fekete-tengert éri, amelybe két folyó ömlik. Lakóhelyeik a két folyó között vannak. Amikor eljönnek a téli napok, mindegyikőjük ahhoz a folyóhoz húzódik, amelyhez éppen közelebb van, s ott marad télre, és halászik benne. A téli tartózkodás itt alkalmasabb nekik.... A két folyó közül az egyiket Atilnak [Don], a másikat Dunának hívják. A magyarok országa bővelkedik fákban és vizekben. Földjük nedves. Sok szántóföldjük van.

Hatalmuk kiterjed mindazokra a szlávokra, akik közel laknak hozzájuk. Súlyos adókat vetnek ki rájuk, és úgy kezelik őket, mint a foglyokat.

A magyarok tűzimádók.

Meg-megrohanják a szlávokat és oroszokat, és addig mennek a parton a foglyokkal, amíg a rómaiak [bizánciak] országának egyik kikötőjébe nem érnek, amelynek K.r.kh [Kercs, az Azovi-tenger egyik kikötője] a neve.

Azt mondják, hogy a kazárok régebben körülsáncolták magukat a magyarok és az országukkal szomszédos más népek ellen.

Amikor a magyarok K.r.khbe érnek a foglyokkal, a rómaiak odamennek eléjük, és ott kötnek velük vásárt. Azok [a magyarok] eladják nekik a rabszolgákat, és vesznek római brokátot, gyapjúszőnyegeket és más római árukat.

A magyarok szemrevaló és szép külsejű emberek, nagy testűek, vagyonosak és szembetűnően gazdagok, amit kereskedelmüknek köszönhetnek. Ruhájuk brokátból készült. Fegyvereik ezüsttel vannak kiverve és gyönggyel berakottak...

Leánykérés alkalmával az náluk a szokás, hogy amikor a lányt megkérik, vételárat visznek a lány gazdagságával arányban, több vagy kevesebb állatot. Amikor a vételár meghatározására összeülnek, a lány atyja a vőlegény atyját saját házába viszi, és mindent összegyűjt, amije csak van cobolyból, hermelinből, mókusból, nyestből, és a róka hasán lévő prémből, a brokát ruhahuzatokkal és mindenféle bőrrel egyetemben: tíz bőrruhára valót, és egy szőnyegbe göngyölítve a vőlegény atyjának lovára kötözi és hazaküldi őt. Akkor az mindent elküld neki [a leány atyjának], amire csak szükség van az előre megállapított hozományhoz: állatot, pénzt, ingóságokat, és akkor, hazaviszik a lányt.