István két érsekséget alapított, az esztergomit és a kalocsait, továbbá nyolc püspöki egyházmegyét szervezett, központjaik Veszprémben, Pécsett, Győrött, Egerben, Vácott, Csanádon, Biharban és Gyulafehérváron voltak. A magyar egyház feje az esztergomi prímás-érsek lett. Az egyház jövedelme kettős eredetű volt: egyrészt a püspökségek hatalmas földadományokat kaptak a királytól, másrészt a tized (latin decima > dézsma) is az egyházat gyarapította, amelynek szedését István törvényben rendelte el.

Az egyházszervezés együtt járt a hittérítő munka folytatásával, ami hosszú és nehéz folyamatnak bizonyult. A pogány magyarok csak zúgolódva hajlottak az új hitre, amely még terményük tizedét is megkövetelte. István törvényekben szabályozta a templomba járást, vasárnapra tette a vásárokat, amelyek helyét a templom mellett jelölte ki. A templomok mellett kolostorok is épültek, amelyek szintén hatalmas birtokadományokban részesültek. A leghíresebb kolostor a pannonhalmi bencés apátság volt, amelyet már Géza uralkodása idején elkezdtek építeni.

Gyula és Ajtony legyőzésével István befejezte az ország egyesítését, és immár egész Magyaror szág ura lett. A király hatalmát az országon belül várak biztosították, ezekre építette Szent István a királyság közigazgatási szervezetét. Az országegyesítés során a volt törzsi-nemzetségi szállásterületek többségét az uralkodó a királyi birtokokhoz csatolta, ezek egy részéből hozta létre a várbirtokot, mely a királyi vármegyerendszer alapja lett. A vármegyék száma Szent István korában 45 lehetett, és minden megye területének kb. 1/3-a várbirtok volt.

A vármegyék élén a király által kinevezett ispán (latin: ‘comes’) állt. Ő volt a királyi hatalom kihelyezett képviselője: végrehajtotta a törvényeket, bíráskodott, beszedette az adókat, igazgatta a várföldeket, parancsolt a katonáskodó várjobbágyoknak. Az ispánok szolgálataikért a várbirtokból befolyó jövedelmek 1/3 részét kapták, a másik kétharmad a királyt illette meg.

A várbirtokból kaptak szolgálati birtokot a várjobbágyok. Ők alkották a királyi hadsereg zömét, feladatuk volt a vár védelme és a várnépek igazgatása. A várjobbágyok a katonai kíséret utódai voltak, akik a törzs- és nemzetségfők mellől a király mellé pártoltak, ezáltal megőrizték szabadságukat és kisebb földbirtokukat, nem terhelte őket termény- és munkaszolgálat.

A várbirtokon a termelőmunkát a királyi várbirtokok örökös szolgálatára kötelezett várnép végezte, akik földműveléssel, állattenyésztéssel, halászattal, vadászattal és kézműves tevékenységgel foglalkoztak.

Mint láttuk, a vármegyék területének kb. egyharmada várbirtok volt, a másik kétharmad részen a királyi udvarbirtokok, a nemzetségek kezén hagyott magánbirtokok, illetve a királyi adománybirtokok, valamint az egyháznak adományozott földek osztoztak.

A királyi birtok az uralkodó földesurasága alá tartozó “magánbirtokokat” jelentette. Az Árpád-kor első két évszázadát a királyi birtok túlsúlya jellemezte, a király hatalma elsősorban ezeken a királyi földeken nyugodott. A királyságnak ezt a formáját patrimoniális monarchiának nevezi a történettudomány. E korszakban a királyi birtok szerepét tekintve két eltérő részre oszlott: a királyi udvarbirtokokra és a várbirtokokra. Az udvarbirtok a királyi család magántulajdonának számított, míg a várbirtok az államszervezet, a közigazgatás alapja volt.

Az udvarbirtokok az ország területén szétszórtan feküdtek. Az udvarbirtokok központja egy-egy udvarház volt, ide szolgáltatták be terményeiket a királyi szolgálónépek. Az udvarbirtokokon a szolgarendű földművelők és iparosok mellett fegyveres vitézek is éltek, a helyi ispán jogköre minden itt élő népre kiterjedt. Az ország összes udvarnépének közös elöljárója a nádorispán (latinul palatinus) volt. A nádorispán gondoskodott az udvar ellátásáról, kezelte az udvarbirtokok javait, ő volt a királyi vitézek parancsnoka és az udvari népek bírája. A király és kísérete, a királyi udvar (latinul curia) udvarháztól udvarházig vándorolt és felélte annak jövedelmeit. A királyi székhely kezdetben Esztergomban volt, majd István Székesfehérváron épített új székhelyet. Itt épült fel a királyi bazilika, később többségükben ide temetkeztek az Árpád-házi királyok is.