Szent Ferenc Assisi városában született, igen tehetős kereskedő családban (1182). Fiatalsága Szent Ferenc a madarakat eteti ugyanolyan gondtalanul és szabadosan telt, mint kortársaié. Az ifjú lovagi életről álmodott, ami meg is adatott neki, de húszéves korában fogságba esett, és nagyon súlyosan megbetegedett. Lassú lábadozása megváltoztatta életét, gyógyulása után koldusruhába öltözött, mezítláb járt, és remete módjára kezdett élni. Sokan kinevették, de ékesszólása csakhamar sok tanítványt is szerzett, akiknek az engedelmességen, a szüzességen és a tökéletes szegénységen nyugvó szabályokat adott. Ferenc társaival testvéri közösséget alakított, elvonultak a világtól, és megkezdték első kolostoruk építését. A kolduló barátok száma oly mértékben növekedett, hogy a pápa Ferenc közösségét rendnek ismerte el. Tagjai azt a kiváltságot kapták, hogy bármely helyen prédikálhattak és gyóntathattak - más szentségeket nem szolgáltathattak ki, hiszen nem voltak felszentelt papok.

A jámbor, derűs, életvidám kolduló barátok prédikáltak, tanítottak, térítettek, gyógyítottak, példát mutattak az aszkézisből, az alázatosságból, az engedelmességből. Tevékenységüknek az egyház is nagy hasznát látta, hiszen a ferencesek képesek voltak maguk köré gyűjteni és megszelídíteni azokat, akiknek “eretnek” gondolataik voltak. Ferenc, miután megjelentek testén Krisztus sebei, a st igmák, 1226-ban halt meg. Az egyház már két év múlva szentté avatta. A ferences barátok nem sokkal az alapító halála után megjelentek Magyarországon is. Első kolostoruk Esztergomban épült 1228 táján.