Németország mint politikai hatalom a 14. században már nem létezett. A korszak német uralkodói - a Habsburgok, a Luxemburgok - dinasztikus politikát folytattak, arra törekedtek, hogy amíg a birodalom trónján ülnek, saját családjuk hatalmát növeljék, és tartományaikat gyarapítsák.

Ebben a legsikeresebbnek a Habsburgok bizonyultak. Miután a 14. században kiszorultak a német trónért folyó versengésből, politikájuk fő színtere Ausztria és a mai Svájc lett, ahol öröklött birtokaik voltak. Arra törekedtek, hogy a két terület között további szerzeményekkel megteremtsék a kapcsolatot. Így örökléssel vagy vásárlással megszerezték Karintiát, Krajnát (a mai Szlovéniát), Tirolt és Vorarlberget. Ezzel megszületett az "örökös tartományok" együttese, a mai Ausztria magva. A Habsburgok után egy másik grófi család, a Luxemburgok szerezték meg a birodalmi koronát, akik a cseh trónt is birtokolták. Ettől kezdve a család Prágában tartotta székhelyét, és kihalásáig - Zsigmond császár és magyar király haláláig (1437) - elsőrangú szerepet vitt az európai politikában. A Luxemburgok legnagyobb formátumú egyénisége IV. Károly (1346-1378) császár és cseh király, akinek nevéhez a birodalom végleges alkotmánya, az 1356. évi német Aranybulla is fűződik.

Nyugaton a Habsburgok területszerző törekvései váratlan akadályokba ütköztek. Svájc területén kialakult néhány autonóm paraszti közösség, kanton, amely közvetlenül a német birodalomtól függött, tehát nem volt földesura. A Habsburgok uralmuk alá akarták hajtani e közösségeket, ezért 1291-ben három kanton – Uri, Schwyz és Unterwalden – önvédelmi célból örök időkre “esküvel megpecsételt társulást” alakított, és ezzel megszületett a majdani svájci szövetség magva. Az osztrák hercegek megkísérelték fegyveres erővel megtörni a kantonok szövetségét, de a svájci parasztkatonák legyőzték a Habsburgok lovagseregét. Időközben a szövetséghez több birodalmi város (Luzern, Zürich, Bern) és tartomány is csatlakozott. A 15. századra e társulás olyan számottevő katonai erővé vált, amely már támadólag lépett fel a Habsburgokkal szemben, akik elveszítették svájci területeiket. Megszületett egy olyan különös állam, amelynek nem volt fejedelme és nemessége, Svájcot a polgárok és a parasztok autonóm közösségei együttesen igazgatták.

A német császári korona

A svájci kantonok harca: részlet egy svájci szerzetes 14. századi krónikájából

1315-ben a svájci paraszthadak Morgartennél megsemmisítették Habsburg (Harcias) Lipót osztrák herceg – III. Frigyes császár öccse – hadait.

„Szent Othmár napján [1315. nov. 16.] Lipót herceg egy hegy és az gersee nevű tó között be akart törni a svájciak földjére, de a hegy magassága és meredeksége szándékában megakadályozta. A lovagok ugyanis zsákmányvágytól feltüzelve mindnyájan nagy merészen az első csatasorban állottak, de a hegyre felkapaszkodni nem bírtak, mert még a gyalogosok is alig voltak képesek lépni vagy megállni. A svájciak pedig az előbb említett gróf [aki közvetített Lipót és a svájciak között] tudósításából előre tudva, hol fogják őket megtámadni, és tudva azt, hogy a lovagoknak e helyen minő nehézségekkel kell megküzdeniük, rejtekhelyeikből bátran és kemény szívvel leszállanak, és a lovagokat, mint a hálóban megfogott halakat, megrohanják és ellenállás nélkül legyilkolják. A svájciak ugyanis szokásuk szerint csizmáikat bizonyos vasakkal szerelték fel, melyek segítségével a legmagasabb hegyen is könnyen járhattak és megállhattak, míg ellenségeik és ellenségeik lovai semmiképpen sem bírtak megállani. Igen rettenetes gyilkoló fegyverük is volt a svájciaknak, melyet közönségesen helmbartnak [alabárd] neveztek, mellyel mint ollóval metszették és darabolták szét a legerősebb páncéllal felszerelt lovagot is. Nem is volt itt csata, hanem a fent említett okból a hegylakók úgy vágták le Lipót herceg népét, mint a vágóhídra vezetett nyájat.”