Szociális versengés
A társadalom tagjai között nap mint nap teremtődő, különböző társas helyzetek szociálpszichológiai értelmezése során mindig vizsgálandó, hogy az ezeket meghatározó viszonyokban való részvételt milyen mértékben határozzák meg a történelmi-strukturális természetű kényszerek. Minél kisebb mértékű e kényszerek meghatározó ereje, annál inkább beszélhetünk interperszonális viszonyokról, s minél erősebb a résztvevők személyes motivációin túl érvényesülő, társadalmilag determinált valószínűségek hatalma, annál inkább strukturális viszonyokról eshet szó.
Az egyének közötti szabad versenyre alapozott modern társadalom elvileg mindenki számára módot ad képességei kibontakoztatására és a teljesítményeire alapozott kiemelkedésre. Nyilvánvaló azonban, hogy a szabad verseny sosem lehet teljes, hiszen mindig voltak és lesznek olyan egyének, akik strukturális elhelyezkedésük folytán esélytelenül indulnak az élet során elérhető értékek birtoklásáért folyó versenyben.
Egyenlőségeszmény híján a tradicionális társadalmakban kevéssé várható a strukturális konfliktusok megjelenése. Tradicionális feltételek között a konfliktusok egymást idegennek tartó, lélektanilag elkülönült csoportok egymás ellen folytatott rivalizálásában, harcában és háborúiban nyilvánulnak meg, amelyek célja különböző erőforrások elvétele, kizárólagos birtoklása. Verseny helyett ebben az esetben élethalál harcról beszélhetünk.
A modern társadalmakban az egyenlőségeszmény mobilizálja és aktivizálja az egyéneket, akik között a verseny egyszerre zajlik interperszonális és strukturális szinteken.
Minél kisebb a strukturális szint meghatározó ereje, annál jobbak az egyéni erények érvényesülésének esélyei, s annál rugalmasabb és fejlődőképesebb a társadalom egésze.
Gellner „szociális entrópiának" nevezi azt a helyzetet, amikor főképp az egyénen múlik a siker és a kudarc. Ebben az esetben ugyanis az egyéneknek a társadalom előnyös és hátrányos pozícióiban való eloszlására nem gyakorolnak számottevő hatást az egyén számára kényszerítő, általa nem választott körülmények, mint például a származás vagy a nem.
A csoport -csoport versengés sajátosságai
A konfliktusban részt vevő feleket mozgató motivációk típusa szerint vizsgálva a konfliktusokat, elsőként az érdekütközések említendők. Terület, pénz, tulajdon, hatalom, presztízs, fogyasztói javak birtoklása jelentős előnyökkel kecsegteti ezekben az esetekben a feleket, akik a javak arányos megosztása, a birtoklás kölcsönös megelégedésre szolgáló szabályozása helyett teljes vagy majdnem teljes kizárólagosságra törekszenek.
Konstruktív módon csak akkor oldhatók meg ezek a konfliktusok, ha az arányosságot biztosító egyensúly elérése, illetve az együttműködés perspektívája előnyösebbnek tűnik mindegyik résztvevő szemében, mint a kizárólagosságra való törekvés.
A konfliktus a célok észlelt összeférhetetlensége: amit az egyik fél akar, azt a másik saját érdekeit sértőnek látja. Amikor egy csoport a másik céljait a sajátjával összeférhetetlennek észleli, egyszerű a külső csoportot okolni, ha rosszra fordulnak a dolgok. Amikor egy gyár nem teljesíti a termelési előírást, a vezetőség a dolgozókra keni a hibát, míg a vevők a rövidlátó vezetőket hibáztatják. A csoportok közti konfliktus számos fórumon megnyilvánul: televízión keresztül közvetített üzenetekben, hosszan húzódó bírósági perekben vagy akár véres harcokban a háború sújtotta területeken. Akár a Coca-Cola és a Pepsi, a vezetőség és a munkások vagy Örményország és Azerbajdzsán áll egymással konfliktusban, a felek elutasítani, lekicsinyelni, ócsárolni vagy frusztrálni próbálják a szembenállót, illetve kiterjeszteni és megvédeni saját csoportjuk érdekeit. Az ilyen viták alapjául szolgáló konfliktusok gyakran az anyagi források és a szociális javak feletti ellenőrzésre összpontosítanak.
A legtöbb konfliktus értékes anyagi forrásokért vagy szociális javakért (mint a hatalom vagy a megbecsülés) folyó versengésből származik. A konfliktus leggyakoribb kiváltó oka a versengés, melyben két vagy több részt vevő fél érdeke közvetlen összeütközésben áll: bármely csoport csak a másik kárára nyerhet. A versengés különösen valószínű, ha az értékes források korlátozottak, és csak az egyik csoport tarthatja őket ellenőrzése alatt.
A Sasok és a Csörgőkígyók közti konfliktus során mindkét csoport a saját játékterét védelmezte, ellopta a másik tulajdonát, és azzal a tudattal vállalta a sportversenyek kihívását, hogy csak a győztesek kapják meg a különleges díjakat. Az ellenségeskedés ennek hatására fellépő drámai növekedése bizonyítékául szolgált a reális konfliktus elméletének, mely szerint a csoportközi konfliktus alapja a versengés a szűkös, de értékes anyagi forrásokért.
A csoportversengés okai - tekintély
Ha a csoportok pusztán anyagi erőforrásokért küzdenének, a csoportközi konfliktus sokkal könnyebben megoldható lenne. Végül is a csoportok meg tudnák tanulni a kölcsönös függőséggel járó feladatokból adódó problémák megoldását. Beérhetnék egy kicsit kevesebbel, az erőforrásokat eloszthatnák „egyenlőbben", és növelhetnék a termelést - tehát tehetnének azért, hogy viszonylag elégedetten élhessenek egymás mellett. Sajnos azonban a társadalmi egymásrautaltság is konfliktusokat okozhat, amikor szociális javakért - tiszteletért, megbecsülésért és presztízsért - folyik a verseny Ez ugyanannyira igaz felnőttekre, mint kisgyerekekre.
Tekintsünk át egy vizsgálatsorozatot, melynek során egy tréningen részt vevő vállalati vezetők két csoportja problémamegoldási feladatokat kapott. A kutatók azt mondták a vezetőknek, hogy szakértők fogják értékelni valamennyi csapat teljesítményét, de nem tettek említést versengésre, és nem ígértek meghatározott jutalmat a teljesítményért. Mindemellett a csoporthoz tartozás élménye és az értékelés elvárása nyilvánvalóan elég volt ahhoz, hogy konfliktust teremtsen. Mintegy felelevenítve a Sasok - Csörgőkígyók forgatókönyvet, a csoporttagok összedugták a fejüket a szünetekben és az étkezések alatt, hogy haditervet készítsenek, elemezzék a sikeres teljesítményt, sőt azért is, hogy lelkesítő gyűléseket tartsanak; következésképpen a csoportszellem szárnyakra kapott, a csoportközi ellentétek pedig felerősödtek. A kísérlet egyik változatában felkértek egy-egy képviselőt minden csoportból, hogy találkozón értékeljék a csoportok munkáit. Ezek a találkozók többnyire kudarcba fulladtak, mert minden képviselő ragaszkodott ahhoz, hogy saját csoportjának munkája a legjobb. Amikor egy semleges bíráló megpróbálta kimozdítani a találkozót a holtpontról, a „vesztes" csapat részrehajlással és hozzá nem értéssel vádolta. Egy alkalommal a kutatóknak be kellett rekeszteniük a kísérletet, hogy lecsendesítsék a kedélyeket, és helyreállítsák a rendet.
Mi vezet versengéshez, amikor semmiféle anyagi érdek nem fűződik hozzá? Ha úgy gondoljuk, a válasz a társas identitással kapcsolatos, nem tévedünk. Talán emlékszünk rá, hogy az emberek vágya, hogy saját csoportjukat másokénál jobbnak lássák, könnyen csoportközi előítéletekhez vezethet. Ugyanez a folyamat táplálhatja a nyílt konfliktust is. Az emberek még olyan csoportokkal is azonosulhatnak, melyeket egyszerűen pénzfeldobás alapján alakítottak ki: nem szükséges, hogy kapcsolatban legyenek a csoport többi tagjával, sőt akár ismerniük sem kell egymást, és arra sincs szükség, hogy anyagi javaikat veszélyeztetve érezzék. A kutatások rámutatnak, hogy az ilyen „minimális csoportok" tagjai mindezek ellenére úgy viselkednek, mintha hadban állnának más csoportokkal, és úgy kezelik őket, hogy a konfliktus könnyen kialakulhat. Lekicsinylik a külső csoport produktumait, tagjait, mint egyéneket nem szeretik, és kirekesztik őket a jutalmak szétosztásakor. Így aztán az emberek pozitív társas identitásra való törekvése a csoportközi konfliktus táptalajává válhat.
Lojalitás, szolidaritás
Az emberek különlegesnek szeretik látni magukat, a többiektől eltérőnek, ugyanakkor arra is motiváltak, hogy felismerjék a kapcsolódási pontot a csoporthoz és a hasonlóságot a többiekkel. A csoporttagság egyszerre képes kielégíteni mindkét igényt. A különbözés a külső csoporttól és a hasonlóság a saját csoporttal segít abban, hogy jól érezzük magunkat. Bár az egyéni és kulturális különbségek befolyásolják e motívumok relatív erejét, a legjobb egyensúlyt úgy lehet megteremteni, hogy kisebb csoportok tagjaiként tartjuk magunkat számon. Azzal, hogy egy kis csoporttal azonosulunk, nem látjuk sem túlzottan különlegesnek magunkat, de nem is azonosulunk egy olyan nagy csoporttal, amelyben elvesznénk, így lehetséges, hogy optimális egyensúlyt teremtsünk az egyediség és a hasonlóság, valamint az elkülönülés és a csoporttagság között.
A csoporthoz tartozás
A csoportok versengőbbek, mint az egyének, egyrészt mert a csoporttagok a pozitív társas identitásért küzdenek a külső csoporttal való versengésben, másrészt azért, mert konfliktushelyzetben lojalitást követelnek tagjaiktól. Az egyénekkel összehasonlítva a csoportok hajlamosabbak viszonozni a külső csoportnál tapasztalt versengést is, és inkább kihasználják a külső csoportot a saját csoport haszna érdekében.
Nabith Berri, a konfliktus sújtotta Libanon egyik polgárőrcsoportjának vezetője egyszer kijelentette: „Ha egyénekként foglalkozunk egymással, civilizáltak tudunk lenni..., amikor viszont csoportokként, akkor olyanok vagyunk, mint a középkori barbár hordák." Kísérleti bizonyítékok támasztják alá Berri megfigyelését: a csoportok általában sokkal versengőbbek, mint az egyének. Például kísérleti személyek, akiknek feladata értékes pontok szétosztása volt saját maguk és mások között, kevésbé kedvelték ellenfeleiket, és versengőbbek voltak, amikor csapatokban játszottak, mint amikor egyedül. Tulajdonképpen bármi, ami javítja a csoport identitásának érzését, fokozza annak versenykészségét. Ennek igazolására kutatók egy csoportja fényes narancssárga mezt adott egy nem hivatásos kézilabdacsapat ifjú tagjainak, hogy ezzel is a csoportidentitást hangsúlyozzák. A csoport összetartozásának e szimbóluma elég volt ahhoz, hogy a tagok agresszívebben viselkedjenek ellenfeleikkel, akik egyszerű utcai viseletben voltak.
A sajátos versengési hajlam egyik megnyilvánulása, hogy a csoportok néha lemondanak az abszolút haszonról a nagyobb fölény elérése érdekében.
21. századi közoktatás - fejlesztés, koordináció (TÁMOP-3.1.1-08/1-2008-0002)
