A segítségnyújtás
A változatos társas epizódok szereplői közötti kapcsolatokat vonzások és taszítások terében alakuló választások működtetik. A választás terét az egyén és a társadalom közötti közvetítések által alakított motívumok hatják át. Az individualizáció során egyre bővülő mozgástér középpontjába az én kerül.
Választásai következményeivel szembenézve az egyén abban érdekelt, hogy azok ellentmondásmentesen illeszkedjenek a saját magáról alkotott képhez, mely normális viszonyok között pozitív.
A pozitív önértékelés fenntartásának sokféle módja közül a legegyszerűbb, ha a személy mások javát szolgáló cselekvéseket végez. E cselekvések révén - az emberszeretetet és szolidaritást központi értékként valló zsidó-keresztény etika alapján - a személy önmagát jónak láthatja. A mások javát szolgáló pro szociális viselkedés legnyilvánvalóbb példája az eseti segítségnyújtás
Miért segítünk?
Miért segítünk? Család és rokonság
Mikor segítünk?
Mikor segítünk? Epizodikus és egzisztenciális forma
Az agresszió
Az agresszió emberek közötti viszony, melynek keretében az egyik cselekvése a másik testi, lelki, anyagi kárára - és semmi egyébre nem - irányul. A kár valamely érték elvétele, vagy elérésének teljes vagy részleges meghiúsítása nyomán előálló hiányállapot. Az agresszió nyomán sérül, lehetetlenné válik, részben vagy egészen eltűnik az egészség, a szépség, a gazdagság, a boldogság, a hatalom, a tudás. Annál súlyosabb az agresszió, minél több értéket, minél teljesebben és minél helyrehozhatatlanabbul károsít. Minél tökéletesebben valósul meg az agresszió célja, annál inkább rombolja szét a maga létalapját. A pusztítás önpusztításba vált át.
A kár
Az agresszió destruktív viselkedés, mely az elvételre, a pusztításra, a megsemmisítésre épül. Az agresszió céljaként tételezett nemlét előfeltétele a lét, ahonnan el lehet venni, amit el lehet pusztítani és meg lehet semmisíteni. Látszólag az agresszióval a Rossz jelenik meg az emberi világban, ahol előbb a Jónak kell létrejönnie, hogy utóbb agresszió prédája lehessen.
Fejlődéslélektanilag is hasonló a sorrend. Emlékeztetünk Harlow kísérleteire, aki a születést követő szociális izoláció következményeként a majmoknál tapasztalta az agresszió megjelenését. Harlow három időbeli feltétel szerint alakította az izolációt. Az első feltételben a majmokat három hónapra izolálta. A második feltételben az izoláció időtartama hat hónap volt. A harmadik feltételben a majmok tizenkét hónapig voltak elszigetelve minden társtól. A három hónapig izolált majmok viszonylag könnyen voltak rehabilitálhatók. A hat hónapra izolált majmok azonban sosem heverték ki az elszakítottság traumáját. Normális körülmények között felnevelkedett társaik felbukkanására meneküléssel reagáltak. A tizenkét hónapig izolált majmok mindenféle társas életre teljesen alkalmatlanná váltak, apátia és differenciálatlan rémület uralkodott rajtuk.
Az egymás társaságába helyezett, hat hónapra és tizenkét hónapra izolált majmok viszonya az agresszió jegyében alakult. A hat hónapra izolált majmok, amelyek a normálisan szocializált társak között meghunyászkodtak, náluk is mostohább sorsú társaikkal szemben bántalmazó, szenvedést okozó, agresszív magatartást vettek fel. Agresszivitásukat csak a másik ereje korlátozta, a náluk gyengébbeket válogatás nélkül ütötték-verték. Harlow szerint a mindvégig társas miliőben élő majmok között a felnövekedés során vonzalmak alakulnak ki, amelyek megakadályozzák a társak ellen differenciálatlanul áradó agresszió megnyilvánulását. Ezzel szemben a vonzalom kialakításában megakadályozott majmok számára a hiányzó szeretet és ragaszkodás mintáinak hiányában egyetlen elérhető társas viselkedési minta maradt: az agresszió.
21. századi közoktatás - fejlesztés, koordináció (TÁMOP-3.1.1-08/1-2008-0002)
