A gyerek és gondozója közötti kapcsolatok
Az a közkeletű vélekedés, hogy a csecsemők korai tapasztalatai döntő hatást gyakorolnak későbbi fejlődésükre, magyarázza azt a folyamatos törekvést, hogy meghatározzák, milyen körülmények segítik legjobban elő a korai fejlődést. Az ezekről a feltételekről szerzett információ ad útmutatást a szülőknek, akik mindent meg akarnak tenni, hogy gyerekeiknek boldog és egészséges életet biztosítsanak, és a politikusoknak, akiknek néha a gyermekeket érintő törvényeket kell hozniuk. Az optimális fejlődésről kialakított elképzelések persze kulturális értékektől is függenek, de a mi társadalmunk általában olyan feltételékre törekszik, amelyek a lehetséges legtöbb ajtót hagyják nyitva a gyermek jövője előtt. Gyakran mondják, hogy a fejlődést az segíti a legjobban elő, ha az anya, vagy az aki a gyereket gondozza, érzékeny és válaszkész a csecsemő jelzéseire és állapotaira. Az érzékeny anyáról a tizenkilencedik századi dán filozófus, Kierkegard fogalmazta meg ezt a különlegesen erőteljes látomását: A szerető anya gyermekét tanítja önállóan járni. Elég messze van, hogy ne tudja ténylegesen megtámasztani, de karját kinyújtja feléje. Utánozza a gyermek mozdulatait, és ha az meginog, gyorsan felé hajol, mintha el akarná kapni, így a gyerek azt hiheti, hogy nem is egyedül jár. És az anya még ennél is többet tesz. Arca jutalmazóan, bátorítóan hívogat. A gyerek tehát egyedül megy, szemét anyja arcára szegezve, és nem törődve a nehézségekkel. Olyan karokra támaszkodik, amelyek nem tartják fenn, és kitartóan igyekszik az anyja ölelése nyújtotta menedék felé, kevéssé gyanítva, hogy ugyanabban a pillanatban, amikor anyja iránti szükségletét hangsúlyozza, azt bizonyítja, hogy nélküle is elvan, hiszen egyedül jár.
Szeparációs szorongás
Azok a gyerekek, akik a hétköznapok egy részét egy nem családtag társaságában töltik, amíg szüleik dolgoznak, viszonylag kismértékű szeparációnak vannak kitéve. Sok kutató meg van arról győződve, hogy a jó minőségű bölcsődének nincsenek tartós negatív hatásai a csecsemők későbbi fejlődésére. Vannak azonban olyanok is, akik szerint az 1 éves kor alatti csecsemők rendszeres bölcsődébe adásának tartós negatív hatásai vannak, annak minőségétől függetlenül.
A szeparáció egy másik formája akkor következik be, amikor a kisgyereknek kórházba kell mennie. Több kutatás is vizsgálta a kórházi tartózkodás későbbi érzelmi fejlődésre gyakorolt hatásait. Michael Rutter például négyszáz 10 éves gyereket vizsgált meg, azt kutatva, hogy a korai kórházi tartózkodás befolyásolja-e a későbbi pszichológiai alkalmazkodást. Azt találta, hogy egyetlen, 5 éves kor előtti, egy hétig vagy rövidebb ideig tartó kórházi tartózkodás nem okozott 10 éves korban kimutatható érzelmi vagy viselkedési zavarokat. Az ismételt kórházi tartózkodás azonban késő gyerekkori viselkedési problémákhoz és bűnözéshez kapcsolódott.
Mindig óvatosnak kell lennünk, amikor olyan vizsgálatok eredményeit értelmezzük, amiben a tapasztalatok különbsége magától adódott, nem pedig a kísérletező eljárása következtében. Ezért Rutter körültekintően megvizsgálta eredményeinek további lehetséges magyarázatait is. A későbbi pszichológiai problémák következhettek például a tartósan rossz egészségi állapot okozta stresszből is, nem pedig a szülőktől való elválásból. Egy további magyarázati lehetőséget sugalltak későbbi kutatások, amelyek szerint az ismételt kórházi ápolásban részesülő gyerekek a kórházat nem ismerőknél társadalmilag és gazdaságilag hátrányosabb helyzetű családokból kerülnek ki. A többszöri kórházi tartózkodás negatív hatása talán kevésbé tulajdonítható a társas kapcsolatok szeparáció miatti zavarának, mint a krónikusan nehéz otthoni körülményeknek és a gyenge egészségi állapotnak.
A kötődés
A második világháború szörnyű rombolásainak és veszteségeinek egyik utóhatásaként sok közhivatal kezdett a normális anyai gondoskodástól megfosztott kora gyerekkor fejlődési következményeivel foglalkozni.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 1950-ben arra kérte fel John Bowlby angol pszichiátert, hogy végezzen vizsgálatokat a családjuktól elválasztott és intézetben nevelt gyerekek mentális problémáival kapcsolatban. Bowlby átnézte azokról a kórházban, csecsemőotthonban vagy árvaházban tartózkodó gyerekekről készült feljegyzéseket, akik vagy elvesztették szüleiket, vagy hosszú időre elváltak tőlük. Olyan klinikai interjúkról készült beszámolókat is figyelembe vett, amelyek pszichológiailag zavart vagy bűnöző serdülőkkel vagy felnőttekkel készültek. Ezekben a különböző forrásokban hasonló viselkedéssorozatra utaló leírásokat talált. Amikor a gyerekek először válnak el anyjuktól, tomboló félelmet mutatnak. Sírnak, dührohamokat produkálnak, és megpróbálnak kiszabadulni környezetükből. Azután az elkeseredettség és depresszió szakaszán mennek keresztül. Ha az elválasztottság fennmarad, és új, stabil kapcsolat nem alakul ki, ezek a gyerekek közömbössé válnak más emberekkel szemben. Bowlby a közömbösség ilyen állapotát leválásnak (kötődésre való képtelenségnek) nevezte.
Bowlby egy szélesen értelmezett evolúciós nézőpontból kísérelte meg a szüleiktől elválasztott kisgyerekek nyugtalanságának magyarázatát. Elmélete felölelte mindazt, amit abban az időben ismertek a nagy, nem fákon élő emberszabásúak anya-csecsemő interakcióiról. Ezek az állatok úgy védekeznek a ragadozók ellen, hogy fajuk más tagjaival együtt csoportot alkotnak. Ezeknél a főemlősöknél a csecsemőkor hosszú ideig tart. Mivel a növekvő kölykök viszonylag gyámoltalanok és sérülékenyek, anyjukhoz közel kell maradniuk az életben maradás érdekében. A biztonság ilyen közelséggel megteremtett szükséglete ellen hat a kölykök késztetése, hogy játsszanak, és felderítsék a környezetüket, vagyis azok a tevékenységek, amelyek eltávolítják őket az anyjuktól.
Bowlby azt feltételezte, hogy létezik valamilyen mechanizmus, amely egyensúlyt teremt a kölyök biztonsági szükséglete és a változatos tanulási tapasztalatok igénye között. Ezt a mechanizmust Bowlby kötődésnek nevezte el, és azt feltételezte, hogy annak működése valamiképp a termosztátéhoz hasonló. A központi fűtést szabályozó termosztátban egy kapcsoló van, amely beindítja a fűtést, amikor a hőmérséklet egy előre beállított érték alá esik. Amikor a hőmérséklet eléri a megfelelő hőfokot, a kapcsoló kikapcsolja a fűtést. Ennek következtében a hőmérséklet elfogadható határok között marad. Bowlby szerint a kötődés jól fejlett szabályozórendszer, amely normálisan az első év folyamán fejlődik ki, hogy „az anya-gyermek párosban dinamikus egyensúlyt" teremtsen. Amikor az anya és a gyerek közötti távolság túlságosan megnő, egyik vagy másik nyugtalankodni kezd, és a távolság csökkentése érdekében cselekszik. Ugyanúgy, ahogy a csecsemők izgalomba jönnek, ha az anyjuk otthagyja őket, az anyák is nyugtalankodni kezdenek, ha a gyerekek a látóterükön kívülre kóborolnak. A kötődés a gyereknek a biztonság érzetét biztosítja. Az anya olyan biztonságos hátteret kínál, amelyből a csecsemő felderítő kirándulásokat tehet, és amelyhez a gyerekek gyakran vissza-visszatérnek, hogy megújítsák a kapcsolatot, mielőtt újabb útra indulnának.
Először az anya viseli a nagyobb felelősséget a kötődési rendszer egyensúlyának fenntartásáért, mert a csecsemők csak nagyon kevésre képesek. Ahogy azonban a gyerek mozgékonyabb lesz, és egyre több időt tölt anyjától távol, az anya-gyerek pár egy átmeneti állapotba jut, ahol a rendszer egyensúlya fenntartásának felelősségében osztoznak. Az embereknél ez az átmeneti fázis évekig tart. Az állati modellekből származó adatok megszerzése behatárolt. Az etikai megfontolások megnehezítik, sőt sokszor lehetetlenné teszik, hogy az emberi kötődés forrásainak meghatározására szolgáló kísérleteket végezzünk. Ezért a tudósok közeli evolúciós rokonaink, a majmok tanulmányozásához folyamodtak, akiknek viselkedése olyan állati modelleket kínálhat, amelyek analógok lehetnek az emberi viselkedéssel.
Az állatkísérletek tanulságai
Pótanya- kismajom
A huszadik század első felében a legtöbb amerikai tanuláskutató úgy vélte, hogy az állatok azért tanulnak, hogy kielégítsék az önmaguk és fajuk fennmaradásával kapcsolatos szükségleteket, azaz élelemért, innivalóért, fájdalommentességért és szaporodási lehetőségért. Ez a drive-redukációs elmélet ahhoz hasonló, amelyet Freud kínált annak magyarázataként, hogy miért kötődnek a csecsemők anyjukhoz. A kötődés drive-redukciós elméletének próbájaként Harry Harlow és munkatársai egy kiterjedt kísérletsorozatot végeztek rhesusmajmokkal. E kísérletek egyikében a kutatók nyolc majomkölyköt választottak el anyjuktól a születésüket követő 12 órán belül, majd külön ketrecekbe rakták őket két élettelen pótanyával, amelyek közül az egyik drótból („drótanya"), a másik frottíranyagból („szőranya") készült. Négy majomkölyök a drótanyától kapott tejet, négy pedig a szőranyától. A kétfajta pótanya egyformán hatékony volt táplálékforrásként, és mind a nyolc kölyök ugyanannyit ivott és ugyanolyan gyorsan növekedett. Csak a pótanyák tapintása különbözött. Abban a 165 napos időszakban, amelyben a pótanyákkal éltek, a kölyökmajmok megkülönböztetett előnyben részesítették a szőranyát. Még ha a drótanyától kapták az összes élelmet, akkor is csak étkezni jártak hozzá, aztán visszamentek a szőranyára csimpaszkodni. A drive-redukciós elmélet szemszögéből értelmetlen, hogy mind a négy kismajom, aki a táplálékot a drótanyától kapta, idejének nagy részét a szőranyán töltötte, aminek ugyan kellemes tapintása volt, de semmiféle olyan biológiai késztetést, mint az éhség vagy a szomjúság, nem elégített ki. Harlow szerint „ezek az eredmények tanúsítják a testi érintkezés és az azáltal teremtett azonnali vigasz - valószínűleg mindent elsöprő fontosságát a csecsemő anyjához való kötődésének kialakulásában".
A kötődés mintázatai
Az anya-gyerek interakció mintázatainak kutatására nagy hatással volt Mary Ainsworth munkája. Ainsworth anya-gyerek párokat figyelt meg Afrikában és az Egyesült Államokban. Megfigyelései alapján arról számol be, hogy következetes és világosan megkülönböztethető mintái vannak annak, ahogy az anyák és gyerekeik egymáshoz viszonyulnak az élet második és harmadik évében. A legtöbb általa megfigyelt anya-gyerek pár kellemes, biztonságos kapcsolatot épített ki a harmadik évre, de a kapcsolatok némelyikét állandó feszültség és nehézség jellemezte a közös tevékenységek szabályozásában. Ainsworth kidolgozott egy eljárást az anya-gyerek kapcsolat biztonságosságának mérésére, amelyet idegen helyzetnek nevezett el. Az eljárás fő célja annak megfigyelése, mennyire különbözően reagálnak a csecsemők az idegenekre, amikor az anyjukkal vannak, amikor egyedül hagyják őket, és amikor újra találkoznak az anyjukkal. Ainsworth szerint a különböző válaszminták különböző fajta kapcsolatokat tükröznek.
21. századi közoktatás - fejlesztés, koordináció (TÁMOP-3.1.1-08/1-2008-0002)
