Időbeli stabilitás
Egy jó tesztnek megbízhatónak és érvényesnek kell lennie. Ha egy teszt vagy vizsgálati módszer megbízható, akkor megismételhető, és konzisztens eredményeket ad. A megbízhatóságot rendszerint két kiértékelés korrelációjával vizsgálják. Amikor például ugyanazt a tesztet két egymást követő alkalommal ugyanazoknak az embereknek adják, az első alkalommal kapott pontszámoknak magas szinten kell korrelálniuk a második alkalom pontszámaival. Ha a korreláció magas, akkor azt mondjuk, hogy a teszt rendelkezik időbeli stabilitással. Az alternatív változat megbízhatóságával azt mérjük, hogy ugyanannak a tesztnek két változata milyen mértékben ad egymással megegyező pontszámokat. A megbízhatóság egy további elterjedt mérési módja a belső konzisztencia vizsgálata. Ennél az a kérdés, hogy egy teszt egyes kérdései vagy tételei milyen mértékben mérik ugyanazt a dolgot. Ez úgy vizsgálható meg, hogy egy csoport tagjainál az egyes tételekre kapott pontszámokat összesített pontszámaikkal korreláltatják. Minden egyes, az összesített pontszámmal nem jól korreláló tétel megbízhatatlan, azaz nem járul hozzá ahhoz, amit a teszt mér. A megbízhatatlan tételek elhagyása „megtisztítja" a tesztet azzal, hogy megnöveli belső konzisztenciáját. A megbízható elemek számának emelkedésével növekszik a teszt összesített pontszámának megbízhatósága is.
A megbizhatatlan elemek kiszűrése.
A megbízhatóság speciális ellenőrzésére van szükség olyankor, amikor a vizsgálati módszerben szubjektív ítéletek is szerepet játszanak. Ha például két megfigyelő egymástól függetlenül az agresszió szempontjából pontoz egy csoport óvodás gyermeket, a két megfigyelő által adott pontszámokat korreláltathatjuk egymással. Ezzel a megítélés megbízhatóságának indexéhez jutunk. Ezt a megbízhatósági mértéket akkor is kiszámolhatjuk, ha két vagy több megítélőt arra kérünk, hogy olvassanak el elnöki beiktatási beszédeket, pontozzák le azt az optimizmus szempontjából, vagy számlálják meg bennük az Irakra történő negatív hivatkozásokat.