Pszichoanalitikus megközelítés - Freud
A pszichoanalitikus elmélet- megalkotója, Sigmund Freud a XX. század egyik kimagasló intellektuális alakja. Legyen bármilyen problémáktól is terhes a pszichoanalizis mint tudományos elmélet, a személyiség pszichoanalitikus értelmezése marad a valaha létrehozott legátfogóbb és legbefolyásosabb személyiségelmélet. Hatása messze túlterjed a pszichológián, egyaránt befolyásolja a társadalomtudományokat, a művészeteket és a társadalmat általában. Habár a pszichoanalitikus elmélet napjainkban kevésbé játszik központi szerepet, mint 40-50 esztendővel ezelőtt, a pszichológiai gondolkodás fő áramlata számos elképzelését magába olvasztotta. Még azok a szülők is egy kicsit freudiánus pszichológusok, akik nem tesznek többet, mint gyermekeiket felnevelik, s közben olykor Benjamin Spock Csecsemőgondozás, gyermeknevelés című sikerkönyvének útmutatásait követik.
Tudományos pályáját Freud neurológusként, különböző „ideges" rendellenességektől szenvedő páciensek hagyományos orvosi eljárásokkal történő kezelésével kezdte. Mivel ezek az eljárások gyakran nem vezettek eredményre, megpróbálkozott a hipnózissal, majd felhagyott vele. Végül felfedezte a szabad asszociációs módszert, melynek során a pácienst arra kérik, mindent mondjon el, ami eszébe jut, függetlenül attól, hogy az mennyire semmitmondónak vagy zavarba ejtőnek látszik. Freud a verbális asszociációk alapos tanulmányozása révén visszatérő témákat fedezett fel, melyek tudattalan vágyak és félelmek manifesztációi voltak. Az álmokban és a kora gyerekkori emlékek felidézésekor szintén hasonló témákat talált.
Freud az emberi lelket egy jéghegyhez hasonlította. A jéghegy vízfelszín felett megmutatkozó kicsiny része a tudatos élmény, a vízfelszín alatti, sokkal nagyobb tömeg pedig a tudattalan: a késztetések, vágyak, hozzá nem férhető emlékek terepe, amely ugyanakkor befolyásolja gondolatainkat és cselekedeteinket. Bár nem Freud volt az első, aki felfedezte a tudattalan lelki hatásokat már Shakespeare darabjaiban is megtalálhatjuk őket -, de Freud volt az első, aki elsődleges jelentőséget tulajdonított nekik a normális személyiség mindennapi működésében.
Freudnál a tudattalan folyamatok kiemelkedő jelentőségével szoros kapcsolatban állt, hogy az emberi viselkedést determinisztikusnak tekintette. A pszichológiai determinizmus doktrínája szerint minden gondolatnak, érzelemnek és cselekedetnek oka van. Freud nemcsak azt vallotta, hogy minden pszichológiai esemény rendelkezik valamilyen okkal, hanem azt is, hogy a legtöbbnek kielégítetlen késztetések és tudattalan vágyak az okai. Egyik legkorábbi írásában, a Mindennapi élet pszichopatológiájában (1901, magyarul 1958) amellett érvelt, hogy az álmok, a humor, az elfelejtés és a nyelvbotlások („a freudi elszólások") mind a pszichológiai feszültség felszabadulását szolgálják azzal, hogy tiltott mozgatóerőket vagy kielégületlen vágyakat elégítenek ki.
Freud írásai huszonnégy kötetet töltenek meg. Első jelentős munkája, Az álomfejtés 1900-ban jelent meg, utolsó értekezése, A pszichoanalízis vázlata 1940-ben, egy évvel halála után.
A személyiség szerkezete
Freud úgy gondolta, hogy a személyiség három nagy rendszerből áll, ezek az id (ösztön-én), az ego (én) és a szuperego (felettes én). Mindhárom rendszernek megvan a maga funkciója, de a viselkedés kormányzásában kölcsönösen hatnak egymásra.
Az id a személyiség legprimitívebb része, amelyből az ego és a szuperego később kifejlődik. Már az újszülött is rendelkezik vele. Tartalmát a biológiai ösztönkésztetések (drive-ok) alkotják: az éhség, a szomjúság, az élet védelme, a fájdalom elkerülése és a szexuális örömszerzés sorolhatók ide. Freud úgy képzelte, hogy az agresszió is alapvető biológiai hajtóerő. Az id az ösztönimpulzusok azonnali kielégítésére törekszik. Akárcsak a kisgyermek, az id is az örömelv alapján működik: a körülményektől függetlenül a fájdalom elkerülésére és az örömök azonnali megszerzésére törekszik.
Az ego. A gyermekek hamar megtanulják, hogy szükségleteiket nem elégíthetik ki azonnal. Az éhes gyereknek várnia kell, amíg valaki ételt ad neki. Vizeletük, székletük ürítésével is várniuk kell, amíg elérnek a mellékhelyiségig. Bizonyos ösztönimpulzusok - mások megütése vagy a nemi szervekkel való játszadozás - a szülők büntetését válthatják ki. A személyiségben új tartomány, az ego alakul ki, amint a gyermek a valóság követelményeit is tekintetbe kezdi venni. Az ego a való elvnek engedelmeskedik: az ösztönimpulzusok kielégítésével addig kell várni, amíg a megfelelő környezeti feltételek létre nem jönnek. Az ego lényegében a személyiség végrehajtó szerve: ő dönti el, hogy mely cselekvések megfelelőek, az id mely impulzusai, és mi módon elégíthetőek ki. Az ego közvetít az id, a ego és a szuperego követelményei között.
Szuperego. A személyiség harmadik része szuperego, amely eldönti, hogy egy-egy cselekedet jó-e vagy sem. Általánosabban a szuperego a társadalom értékeinek és erkölcsi normáinak belső képviselője, amely magában foglalja az egyén lelkiismeretét és erkölcsi ideáljáról alkotott képét.
Kezdetben a szülő a jutalmak és büntetések révén közvetlenül szabályozza a gyermek viselkedését. A szülői normák szuperegoba építésével a gyerek veszi át ezt a kontrollt. A gyermeknek nincs többé szüksége arra, hogy valaki más mondja meg neki, hogy lopni rossz dolog, felettes énje közli majd vele. A szuperego normáinak a megsértése, de már csak az erre irányuló gondolat is a szülői szeretet elvesztését és az azzal járó szorongást idézi fel. Freud szerint ez a szorongás jórészt tudattalan, de bűntudatként élhetjük át. Ha a szülői normák túlságosan merevek, a személyen eluralkodik a bűntudat érzése, ami minden agresszív és szexuális impulzusát gátolja. Másfelől az, aki nem épít be magába semmilyen elfogadható társadalmi viselkedésnormát, viselkedése nem ütközik belső korlátokba, túlságosan elnéző lesz önmagával szemben, és bűnözésre lesz hajlamos. Az ilyen személyről azt mondhatjuk, hogy gyenge a szuperegoja.
Olykor a személyiség három összetevője ellentmondásba kerül egymással: az ego elhalasztja a kielégülést, amit pedig az id azonnal megtenne, és a szuperego mindkettővel harcba kerül, mert a szóban forgó viselkedés ütközik az általa képviselt társadalmi normákkal. Egészséges emberben azonban e három tényező együttműködése az esetek többségében jól integrált viselkedést hoz létre.
A személyiség dinamikája Freud szerint
A fizika tudománya rendkívül sikeres volt a XIX. században, és Freudot erőteljesen befolyásolta a német fizikus, Hermann Helmholtz, aki azt a nézetet vallotta, hogy a fiziológiai eseményeket meg lehet magyarázni ugyanazokkal az elvekkel, melyek a fizikában oly sikeresnek bizonyultak. Különösen nagy benyomást gyakorolt Freudra az energiamegmaradás elve - mely szerint az energia átalakulhat ugyan különböző formákba, és nem vész el -, és feltételezte, hogy az ember szintén zárt energiarendszer. Minden egyén állandó mennyiségű pszichológiai energiával rendelkezik. Ezt nevezte Freud libidónak (a latin szó jelentése vágy, kéjvágy is tükrözve azt az elképzelését, hogy a nemi hajtóerő elsődleges).
Az energiamegmaradás elvének egyik következménye, hogy ha egy tiltott cselekedet vagy késztetés elfojtódik, energiája a rendszerben valahol másutt keres levezetést, és valószínűleg álruhában jelenik meg ismét. Az id vágyai olyan lelki energiát tartalmaznak, melynek valahogyan ki kell fejeződnie, és a kifejeződés megtiltása nem szünteti meg őket. Az agresszív impulzusok például áthelyezhetők sportkocsival történő száguldozásra; sakkozásra vagy szarkasztikus humorizálásra. Az álmok és a neurotikus tünetek ugyancsak a közvetlen kifejeződésében megakadályozott lelki energia manifesztációi.
Azok az egyének, akik valamilyen tiltott cselekedet megtételére éreznek késztetést, szorongani kezdenek. Az impulzus álruhás kifejezésével azonban elkerülhető a társadalom büntetése, illetve a szuperego elutasítása, és ezáltal csökkenthető a szorongás. Freud számos további, az egyén által a szorongás kiküszöbölésére vagy csökkentésére használható stratégiát is leírt. Ezeket a stratégiákat az ego elhárító mechanizmusainak nevezik. A legalapvetőbb elhárító mechanizmus az elfojtás, melynek során az ego a tudatból a tudattalanba szorít egy fenyegető gondolatot vagy tiltott impulzust. Kívülről ez úgy látszik, mintha az egyén egyszerűen elfelejtette volna a gondolatot vagy impulzust. Az egyének mind szorongási küszöbükben, mind a szorongás kezelésére használt elhárító mechanizmusaik tekintetében különböznek egymástól. A szorongás és az elhárító mechanizmusok központi szerepet játszanak Freudnak a viselkedészavarokról kialakított elméletében.
21. századi közoktatás - fejlesztés, koordináció (TÁMOP-3.1.1-08/1-2008-0002)
