Szorongó/ellenálló
A szorongó/ellenálló gyerekek már az idegen helyzet kezdetén nehezen boldogulnak. Szorosan az anyjuk mellett maradnak, és még akkor is szorongani látszanak, amikor anyjuk a közelben van. Nagyon feldúltak, amikor anyjuk kimegy, de visszatérte sem nyugtatja meg őket. Inkább újra meg újra érintkezést keresnek az anyjukkal, de ugyanakkor ellenállnak, amikor az vigasztalni próbálja őket. Karjukat kifeszítve keservesen sírnak, hogy felvegyék őket, de azonnal le akarnak mászni, amint anyjuk karjában vannak. Ezek a gyerekek nem térnek vissza a játékhoz, miután anyjuk visszatér, hanem inkább aggodalmasan figyelik őt. Ez a kötődési minta az amerikai középosztálybeli gyerekek mintegy 12 százalékára jellemző. A szorongó/elkerülő és szorongó/ellenálló gyerekeket nagyon gyakran bizonytalanul kötődőknek, néha pedig egyszerűen szorongóknak nevezik.
Biztonságosan kötődő
Mindaddig, amíg az anya jelen van a játékszobában, a biztosan kötődő gyerek nyugodtan játszik a játékokkal, és pozitívan reagál az idegenre. Ezek a gyerekek láthatóan és hallhatóan nyugtalanok lesznek, amikor az anyjuk kimegy, és nem tudja megvigasztalni őket az idegen. Amikor azonban anyjuk visszatér és karjába veszi őket, gyorsan megnyugszanak, és visszatérnek a játékhoz. Ezt a kötődési mintát mutatja az amerikai középosztálybeli gyerekek mintegy 65 százaléka.
Szorongó/elkerülő viselkedés
Az alatt, amíg az anya és a gyermek együtt van a játszószobában, a szorongó/elkerülő csecsemők többé-kevésbé közömbösek azzal szemben, hogy hol ül az anyjuk. Vagy sírnak, vagy nem, amikor anyjuk kimegy. Ha nyugtalanok, az idegenek ugyanolyan hatékonyan képesek megvigasztalni őket, mint az anyjuk. Amikor az anyjuk visszatér, ezek a gyerekek elfordulnak vagy elnéznek, és nem mennek oda hozzá közelséget és vigaszt keresve. Az amerikai középosztálybeli gyerekek hozzávetőleg 23 százaléka mutatja ezt a kötődési mintát.
A kötődési minták változásainak okai
A kötődés előzményeinek egyik korai vizsgálatában Mary Ainsworth és Silvia Bell feltételezte, hogy az anyák csecsemőjükkel szembeni válaszkészségében mutatkozó különbségek eredményezik a kötődési minták különbségeit. Azt találták, hogy azoknak az anyáknak a gyerekei, akik gyorsan válaszoltak 3 hónapos gyerekük sírására, és akik érzékenyek voltak a csecsemő szükségleteire etetés közben, inkább minősültek biztonságosan kötődőnek 12 hónapos korukban. Ainsworth és Bell vizsgálatának megismétlései vegyes sikerrel jártak. Megbízhatóan kimutatható például, hogy a goromba vagy elhanyagoló anyák gyerekei valószínűbben lesznek bizonytalan kötődésűek, tehát szorongó/elkerülők vagy szorongó/ellenállók. Amikor azonban olyan családokból gyűjtenek adatokat, ahol nincs komolyabb probléma, az eredmények nem ilyen világosak. Egyes kutatások azt találták, hogy az anyai válaszkészségre kapott magas osztályzat jól jelzi előre a biztonságos kötődést, mások viszont csak gyenge vagy semmilyen kapcsolatot sem észleltek az anyai válaszkészség és a kötődési minta között. Ezek a vegyes eredmények késztették arra a pszichológusokat, hogy körültekintőbben vizsgálják meg az anya-gyermek interakciókat a csecsemők és gondozóik közötti pozitív érzelmi kapcsolatok meghatározóit keresve. Az egyik eredmény az, hogy az anyák válaszkészségének pozitív vagy negatív hatása is lehet, attól függően, hogy milyen formát ölt, és miképp hat az anya és a csecsemő közötti összhangra. Amennyiben a válaszkész anyák egyben túlságosan tolakodóak és túlingerlést nyújtanak, csecsemőik valószínűleg a bizonytalan kötődés jeleit fogják mutatni. A csecsemő és az anya közötti nagyfokú összhang tűnik a biztonságos kötődés kulcsmozzanatának.
Az én felfedezése
Az én-tudatról (az „én" tudásáról) azt szokták mondani, hogy az egyike azoknak a fő jellegzetességeknek, amelyek megkülönböztetik az emberi lényeket más fajoktól, és a 2 éves gyerekeket a fiatalabbaktól. Ez egy érdekes gondolat, de nehéz meggyőzően demonstrálni.
Gordon Gallup 1970-ben számolt be csimpánzokkal és tükrökkel folytatott szellemes kísérletsorozatáról, amelyet azóta gyerekekkel is megismételtek. Gallup vadon született serdülő korú csimpánzoknak megmutatta egy tükörben teljes alakos képüket. Először a csimpánzok úgy viselkedtek, mintha egy másik állat volna a szobában: fenyegették, hangjelzéseket adtak, és békülékeny gesztusokat tettek a „betolakodó" felé. Néhány nap múlva azonban elkezdték a tükörben magukat vizsgálgatni, például levettek olyan kis ételdarabokat az arcukról, amelyeket csak a tükörből láthattak. Hogy meggyőződjön ezeknek a reakcióknak a jelentéséről, Gallup több csimpánzt elaltatott, és egy-egy fényes, szagtalan foltot festett az egyik szemük fölé és a másik fülükre. Amikor a csimpánzok felébredtek és a tükörbe néztek, azonnal a megjelölt helyeket kezdték kezükkel tapogatni. Gallup ebből arra következtetett, hogy megtanulták felismerni magukat a tükörben. Ez a fajta önfelismerés egyáltalán nem egyetemes a majmok között. Gallup vadon született makákómajmokkal több mint 5 hónapon keresztül több mint 2400 órát töltetett el tükör előtt, de sosem mutatták az önfelismerés semmiféle jelét. A probléma nem magával a tükrözött képpel volt. Gyorsan meg tudták tanulni, hogy a tükröt a látóterükön kívüli élelem megtalálására használják. A majmok egyszerűen, nem voltak képesek magukat felismerni. Gallup eljárását 3 és 24 hónapos kor közötti gyerekeken is kipróbálták.
Az eredmények jól illeszkednek az én-tudat fejlődésének más típusú kutatásaiból nyert adatokhoz. Ezek a kutatások kimutatták, hogy a tükörbeli önfelismerés megtanulásának több szakasza van. 3 hónapos kor előtt a tükör elé tartott gyerekek kevés érdeklődést mutatnak saját vagy bárki más tükörképe iránt. 4 hónapos kor körül a gyerek nyúl, és megérinti a tükröt, ha abban egy játék vagy egy személy látható. Ebben a szakaszban nyilvánvaló, hogy nem értik, csak tükröződést látnak. 10 hónapos csecsemők maguk mögé nyúlnak, ha egy játéktárgyat lassan eresztenek le mögöttük, miközben a tükör előtt ülnek, de nem próbálják meg a lopva orrukra kent piros foltot letörölni. 18 hónapos koruk előtt nem nyúlnak az orruk felé, amikor a piros foltot látják. Ekkor némelyik megpróbálja letörölni, mások megkérdezik: „Mi az?". Néhány hónap múlva, ha valaki a gyerek tükörképére mutat és megkérdezi: „Ki az?", a gyerek habozás nélkül válaszol: "Én."
A kétéves szülinap
| 
A tükör előtt
| 
Szerepjáték/fodrászos
|
21. századi közoktatás - fejlesztés, koordináció (TÁMOP-3.1.1-08/1-2008-0002)
