Ikervizsgálatok
Ikervizsgálatok
A genetikai és a környezeti hatások a születés pillanatától összefonódnak a személyiség formálásában. A szülők biológiai utódaiknak génjeiket és otthoni környezetet adnak, amely - mindkettő - a szülők saját génjeinek függvénye. Ennek eredményeként a gyermek örökölt jellegzetességei (genotípus) és nevelési környezete közt egy beépített kapcsolat van. Például, minthogy az általános intelligencia részben öröklődő, a magas intelligenciájú szülőknek nagy valószínűséggel intelligens gyermekeik lesznek. Ugyanakkor azonban a magas intelligenciájú szülők valószínűleg intellektuálisan stimuláló környezetet is biztosítanak gyermekeik számára - mind a velük való interakciók, mind könyvek, zeneórák, múzeumlátogatások és más intellektuális tapasztalatok révén, melyek valószínűleg otthonuk részét képezik. Mivel a gyermek genotípusa és környezete ily módon pozitívan korrelál egymással, kétszeres intellektuális előnnyel fog rendelkezni. Hasonlóképp, az alacsony intelligenciájú szülők gyermekei valószínűleg olyan otthoni környezettel találkoznak, mely tovább fokozza az esetlegesen közvetlenül öröklött intellektuális hátrányukat.
Néhány szülő szándékosan alakít ki olyan környezetet, mely negatív módon korrelál a gyermek genotípusával. Introvertált (befelé forduló) szülők például bátoríthatják a szociális tevékenységet, hogy szembeszálljanak a gyermek valószínű introverziójával: „Szándékosan törekszünk arra, hogy emberek közt legyünk, mert nem akarjuk, hogy Krisztián is olyan félénk legyen, mint mi." Egy nagyon aktív gyermek szülei esetleg megpróbálnak érdekesebb, de csendes tevékenységeket ajánlani gyermeküknek. A lényeg azonban az - függetlenül attól, hogy a korreláció negatív vagy pozitív -, hogy a gyermek genotípusa és környezete nem egyszerűen egymástól független és a személyiség formálásában összegződő hatások.
A gyermek genotípusa azon felül, hogy korrelációban áll a környezettel, önmagában is formálja a környezetet. A gyermek kezdeti személyisége három formában is befolyásolja környezetét. Az interakciók formáló hatásának három típusát reaktív, evokatív és proaktív interakcióknak nevezik.
Reaktív interakció: Ha különböző egyének azonos környezettel találkoznak, azt különbözőképp élik meg és értelmezik, s egymástól eltérően reagálnak rá. A szorongó, érzékeny gyermek a durva szülőket másként tapasztalja meg és másként reagál rájuk, mint a nyugodt, rugalmas gyermek. A hangos szót, mely az érzékeny gyermekből könnyeket vált ki, nővére esetleg észre sem veszi. Az extrovertált kislány odafigyel a környezetében lévő emberekre és eseményekre, introvertált fivére figyelembe se veszi őket. Az okosabb gyermek többet megért, ha olvasnak neki, mint a kevésbé okos. Más szóval, minden egyes gyermek személyisége az objektív körülményekből egy szubjektív pszichológiai környezetet emel ki, és személyisége későbbi fejlődését ez a szubjektív környezet alakítja majd. Még ha a szülők pontosan ugyanolyan környezetet biztosítanak is minden gyermeküknek - melyet rendszerint nem tesznek meg -, az nem lesz pszichológiailag azonos mindegyikük számára. A reaktív interakció az életet végigkíséri. Az egyik ember a sértő cselekedetet szándékos ellenségeskedésnek értelmezi, és teljesen eltérő módon reagál rá, mint egy másik ember, aki ugyanazt a cselekedetet a szándéktalan érzéketlenség megnyilvánulásának tekinti.
Evokatív interakció: Minden egyén személyisége sajátos válaszokat vált ki másokból. Az a csecsemő, aki izeg-mozog és tesz-vesz, amikor felveszik, kevesebb dédelgetést vált ki a szülőből, mint az a gyermek, aki szereti, ha ölelgetik. A visszafogott gyermekek kevésbé kontrolláló gyermeknevelési stílust váltanak ki a szülőkből, mint az agresszív gyermekek. Ezért nem tételezhetjük fel egyszerűen, hogy a szülők gyermeknevelési módszerei és a gyermekek személyisége közti korrelációk egyszerű ok-okozati kapcsolatot tükröznek. Inkább arról van szó, hogy a gyermek személyisége formálhatja a szülők gyermeknevelési stílusát, mely viszont a gyermek személyiségét formálja. Az evokatív interakció ugyancsak végigkíséri az életet: a barátságos emberek barátságos környezetet alakítanak ki maguk körül, az ellenségeskedő emberek pedig ellenséges környezetben találják magukat.
Proaktív interakció: Amint a gyermekek idősebbek lesznek, képessé válnak arra, hogy túllépjék a szüleik által biztosított környezetet, és elkezdik megalkotni saját környezetüket. Ez a környezet aztán tovább formálja személyiségüket. A szociábilis (szívesen barátkozó, társaságkedvelő) gyerek inkább úgy dönt, hogy barátaival moziba megy, mintsem hogy otthon marad és televíziót néz. Szociábilis személyisége így arra készteti, hogy olyan környezetet válasszon, mely ismételten megerősíti és fenntartja szociabilitását. Amikor pedig nem tud ilyen lehetőségek között választani, ő maga teremti meg a helyzetet: ha senki sem hívja moziba, ő maga szervezi meg az eseményt. Amint azt neve is kifejezi, a proaktív interakció olyan folyamat, melynek révén az egyének saját személyiségfejlődésük alakítóivá válnak.
A személyiség és környezet közt lezajló különböző típusú interakciók viszonylagos jelentősége változik a fejlődés során.
Az anya szerepe a nevelési stílus megválasztásában
A csecsemők kötődési mintáinak értelmezése során a kutatók leginkább az elsődleges gondozó viselkedésére fordították figyelmüket, aki rendszerint az anya. A legfontosabb eredmény szerint a gondozónak a csecsemő szükségleteire irányuló „szenzitív válaszkészsége" (az ingerre adott reakció, amely a tanulás egyszerű formája) eredményez biztos kötődést. Ez már a gyermek életének harmadik hónapjában is kimutatható. A biztosan kötődő csecsemők édesanyái például rendszerint azonnal reagálnak gyermekük sírására, és gyengéden viszonyulnak hozzájuk, amikor felveszik őket. Válaszaik is a csecsemő szükségleteinek megfelelőek. Tápláláskor a csecsemő jelzéseire támaszkodnak az evés megkezdésének és befejezésének meghatározásiban; ügyelnek arra, hogy a gyermek milyen ételeket szeret, és az etetés tempóját a csecsemő étkezési üteméhez igazítják.
Ezzel szemben a bizonytalan kötődést mutató gyermek anyja saját kívánságait és hangulatát követi, és nem a gyermek jelzéseire reagál. Például csak akkor válaszol a gyermek figyelemfelkeltő sírására, ha éppen kedve van ahhoz, hogy felvegye, egyébként figyelmen kívül hagyja azt.
A bizonytalanul kötődő, az idegen helyzetben elkerülő viselkedési mintát mutató csecsemők édesanyái éppen annyi ideig tartják ölükben gyermeküket, mint a biztosan kötődő csecsemők édesanyái, ám úgy tűnik, ők kevésbé lelnek örömet a szoros testi kapcsolatban, és viselkedésük olykor visszautasító. Különösen olyankor utasítják vissza a testi kapcsolatot, amikor a csecsemőnek valami baja van, és a leginkább szüksége lenne arra, hogy megvigasztalják. Hajlamosak mereven és kényszeresen viselkedni; sok esetben a „könyvnek megfelelően", nem pedig a csecsemő szükségleteire figyelve végzik a gondozást.
A bizonytalanul kötődő, az idegen helyzetben ambivalens viselkedési mintát mutató gyermekek édesanyái következetlenek gyermekeik gondozásában. Néha fogékonyak gyermekeik igényeire, máskor megközelíthetetlenek, megint máskor erőszakosan beavatkoznak, azaz megzavarják a gyermek tevékenységét. Csakúgy, mint az elkerülő csecsemők édesanyáinak esetében láttuk, ekkor sem az a probléma, hogy túl keveset vagy túl sokat törődnek a gyermekekkel, hanem az, hogy interakcióik természete és időzítése nincs összhangban a csecsemők szükségleteivel. Ennek eredményeként az ilyen viselkedésmintát, a kapcsolatkeresés és harag keverékét. Ezek a csecsemők a rövid mindennapos egyedül hagyást is sokkal rosszabbul viselik, mint a biztosan kötődő csecsemők.
A nevelési stilus és a közösségi beilleszkedés
Egy adott csecsemő kötődési osztályozása meglehetősen stabilnak mutatkozott az idegen helyzetben évekkel később végzett vizsgálatok szerint - feltéve, hogy a család életkörülményei nem változtak meg számottevően A stresszkeltő életesemények valószínűleg a szülők csecsemőjük iránti érzékenységére vannak hatással, ami viszont a gyermekek biztonságérzetét befolyásolhatja.
A korai kötődés mintái azzal is kapcsolatban állhatnak, hogy a gyermek hogyan birkózik meg az új tapasztalatokkal az elkövetkező évek során. Egy vizsgálatban olyan óvodások (életkoruk három és fél év) társas viselkedését nézték, akiknek kötődési viszonyait tizenöt hónapos korukban előzetesen felmérték. A korábban biztos kötődőnek bizonyult gyermekek lettek csoportjaik vezetői: ők kezdeményezték a csoporttevékenységeket, és aktívan vettek részt bennük, ugyanakkor a többi gyermek is kereste velük a kapcsolatot. Nevelőik erőteljességgel, önállósággal és nagy tanulási kedvvel jellemezték őket. A bizonytalan kötődésű gyermekek visszahúzódtak a társas helyzetektől, és vonakodtak a tevékenységekben való részvételtől is. Nevelőik az új helyzetekben bátortalannak és céljaik elérésében kevésbé hatékonynak ítélték őket. Ezek a különbségek nem voltak összefüggésben az intelligenciabeli különbségekkel.
Ezek a vizsgálatok azt sugallják, hogy azok a gyermekek, akik második életévükbe biztos kötődéssel lépnek, jobban „fel vannak szerelve" az új élményekkel és kapcsolatokkal való boldogulás eszközeivel. De nem lehetünk biztosak abban, hogy a kora gyermekkori kötődés minősége közvetlenül lenne felelős a probléma¬megoldásban és a társas készségek területén később tapasztalt nagyobb kompetenciáért. Azok az anyák, akik nagy felelősséggel szolgálják gyermekeik csecsemőkori szükségleteit, valószínűleg jól látják el anyai feladataikat óvodás korúvá cseperedő gyermekükkel is: bátorítják önállósági törekvéseiket és próbálkozásaikat az új helyzetekben, mindig készek a segítségre, ha szükség van rá. Ennél fogva lehetséges, hogy a három és fél éves gyermek kompetenciája és szociális készsége inkább a szülő-gyermek viszony aktuális állapotát, és nem a két évvel korábbi viszonyokat tükrözi. A gyerekek tempera¬mentuma is befolyásolhatja későbbi óvodáskori teljesítményüket.
A családban betöltött hely és személyiségfejlődés
A gyermekek születési sorrendje a családban érdeklődésre keltett okot a pszichológusok körében, mégpedig azért, hogy különböző személyiségvonások és a születési sorrend között létezik-e összefüggés. A társas szükséglet kapcsolódik a születési sorrendhez, mert megállapították, hogy a legkésőbb született gyerekekben kevésbé található meg ez a szükséglet, az elsőszülöttében pedig leginkább.
21. századi közoktatás - fejlesztés, koordináció (TÁMOP-3.1.1-08/1-2008-0002)
