Az attitűdök szerkezete
Történetileg nézve az attitűdfogalom fejlődését, Allport (1994) nyomán azt mondhatjuk, hogy kezdetben a kísérleti személyek feladatra történő beállítódását, készenlétét értették attitűdön. Kitűnt ugyanis, hogy a kísérleti személyek reakcióideje lerövidült, ha tudták, hogy milyen ingerre kell majd reagálniuk. A mozgás és a mozgást megelőző célirányos tudati állapot egységéről volt szó, és ez még távol állt szociálpszichológiai jelentésétől. Thomas és Znaniecki (1918) Amerikába bevándorolt lengyel parasztok élettörténetének személyi dokumentumait vizsgálva jutott arra a következtetésre, hogy az attitűdök társadalmi mezben értelmezendő lelki folyamatok, amelyek meghatározzák az egyének viselkedését a társadalomban. Mivel a társadalom által termelt ingerek közötti eligazodás bizonytalanságérzettel terhes, az eligazodás viszont sürgető, így az egyének gyors, azonnali, ugyanakkor értelmesnek tűnő reagálásokra kényszerülnek s ennek során értékeket vesznek alapul. A pénz, a hírnév, az idegenek, a tudomány, s megannyi más, sajátosan társadalmilag értékelt tárgy váltja ki az egyének pozitív (közelítő) vagy negatív (távolító) viselkedését.
Az attitűd hármas szerkezetű, társadalmilag meghatározott, de mindig egyénileg kivitelezett lelkiállapotként áll előttünk.
1. Számolnunk kognitív tárgyára vonatkozó ismeretekkel, nézetekkel, gondolati kognitív elemekkel., amelyek az egyénnek tudásként jelentkeznek.
2. Az attitűd tárgyára vonatkozó gondolatok- tartalmazzák az érzelmi - affektív elemeit, s ez a hitbeli, meggyőződéses mozzanat adja az attitűd viselkedésre ösztönző, motiváló jellegét.
3. Az attitűd mentális (kognitív, affektív) összetevői valamilyen módon ( a lehetőség szintjén vagy ténylegesen) a viselkedéshez is kapcsolódnak.
A viselkedéssel való kapcsolata teszi kulcsfontosságúvá az attitűdöt.
Az attitűd dimenziói
Az attitűd megjelenésének különböző oldalaira vonatkozóan a szociálpszichológia igen határozott elképzelésekkel rendelkezik. Az attitűd alapvető dimenziója az érzelmi-értékelési tartomány. Az attitűdtárgy pozitív és negatív irányba polarizálja az emberek vele kapcsolatosan kialakult attitűdjeit. A személy rajonghat, szerethet, kedvelhet, előnyben részesíthet valamit, ha pozitív az attitűdje a szóban forgó tárgy iránt, viszont ha negatív attitűdje van, akkor undorodhat tőle, gyűlölheti, elutasíthatja, hátrányosan megkülönböztetheti, mellőzheti, nem szeretheti. Az attitűdök irányának, érzelmi pólusok közötti helyzetének felmérése a kutató első feladata.
A másik feladat az attitűd elhelyezkedésének megállapítása a pozitív és negatív pólus között feszülő tartományban. Minél szélsőbb ponton helyezkedik el az attitűd, annál szorosabban kötődik valamelyik érzelmi pólushoz (szeretethez vagy gyűlölethez). Függetlenül az attitűd irányától és részben függetlenül polarizációjának mértékétől (mely pillanatnyi felbuzdulás műve is lehet), külön vizsgálandó az attitűd intenzitása, az a bizonyosság, mely a személyt adott attitűdjével kapcsolatosan eltölti. Az intenzív attitűdökre a stabilitás, az időbeli tartósság (perszeverencia) jellemző.
Nehezebben vizsgálható, de fontos attitűddimenzió a relevancia, vagyis az, hogy a szóban forgó tárgyhoz kapcsolódó attitűd mennyire fontos a személy számára, mennyire könnyen mozgósítható és milyen mértékben elkötelezett iránta a személy. A relevancia az attitűd személyiségbe való beágyazottságának mértéke, a hit, a meggyőződés, az elhivatottság jegye. A kevéssé releváns attitűdök idővel véleményekké transzformálódnak.
Az attitűd funkciói
Első funkcióként a társadalmi környezethez való alkalmazkodást jelöli meg Katz. Az egyén a hozzá hasonlók attitűdjeit vallva (vagy a hasonlóságra áhítozva, azokat megtanulva) pozitív megerősítésekhez jut, elfogadást nyer, támogatást élvez. Egy csoportba való bekerülés, a csoportban való bennmaradás a csoportban uralkodó attitűdök elfogadását, osztását feltételezi, míg ezeknek az attitűdöknek az elutasítása, az alkalmazkodás megtagadása a csoportból való kikerülést idézi elő. Katz szerint a rendszeres pozitív megerősítés pozitív attitűdök forrása, míg a rendszeres negatív megerősítés negatív attitűdöket eredményez.
A csoportkötődés megváltozása rendszerint az alkalmazkodásra szolgáló attitűdök megváltozását is eredményezi.
Második funkciója: a már meglévő s az alkalmazkodáson túlmenően más szükségleteket is kielégíteni képes attitűd védelmében a személy átértelmezheti a megerősítéseket: a szenvedést jutalomként, a jutalmat megaláztatásként élve át ilyenkor. Az attitűd második funkciója a pszichológiai önvédelem. Az előbb említett átértelmezés onnan eredhet, hogy a személy számára centrálisként átélt attitűd feladása önértékelésének leszállítását jelentené, következésképpen a világban való elhelyezkedésének megingását eredményezné. Egyik esetben az egyén énje, önmaga iránt táplált pozitív attitűdje védelmében a világgal kapcsolatos attitűdjeit önkényesen formálja, s mint torzító szemüveget alkalmazza: nem azt látja a világban, ami van, hanem azt, amit szeretne látni. Más esetben az én védelem a kivetítés, az eltolás, a racionalizáció működéseit foglalja magába: ilyenkor mások elítélése vagy feldicsőítése árán zárja el az egyén a számára nemkívánatos információk útját.
Harmadik funkcióként Katz az értékkifejezést említi. Minél relevánsabb egy attitűd, ez a funkció annál nyilvánvalóbban jelentkezik. Az egyének a társadalomban értékek követőiként, hitvallóiként megmutatkozva önmagukat horgonyozzák le a társas mezőben. Attitűdjeinknek hangot adva önmagunkat mutatjuk be társaink, a társadalom előtt. Az értékítéletektől tartózkodó személyek elviselhetetlen társasági partnerek, diplomatikus semmitmondásuk mögött az arctalanság sejlik fel. Másfelől a szélsőséges szubjektivitást elárulók, az azonnali értékkifejezők is kellemetlenek, ha megnyilvánulásaikat a türelmetlenség, a csalhatatlanság kényszeres jegyei övezik.
Az attitűdök legfontosabb funkciója a tudásfunkció, melynek révén az egyén szabályozottnak, értelmesnek és helyénvalónak érzi s tudja viselkedését, az őt körülvevő társadalmi világot. Nem feltétlenül tényekre alapozott tudásról, de mindenképpen a tudás illúziójáról van szó, melynek birtokában a személyt nem kínozza a megmagyarázatlanság, a kétely, a rejtélyesség feszítő élménye. Számos vizsgálat bizonyítja, hogy az emberek attitűdjeik birtokában határozott véleményeket képesek hangoztatni akkor is, ha valóságos, tényekre alapozott tudásuk csonka vagy éppen hiányzó.
Az attitűdök szilárdsága
Az attitűdök időben állandóak, lassan és nehezen változnak. Az attitűdök állandósága több tényező műve. Doll és Ajzen (1992) szerint az attitűdök állandóságának fő oka az attitűd tárgyával kapcsolatosan kialakított tapasztalat jellege. Mások az attitűd centralitásának függvényében értelmezik a tartósságot (Krosnick 1988). Rosenberg (1968) az attitűd belső konzisztenciájában látja a változással szemben mutatott ellenállás okát. Az újabb kutatások - Thomas és Znaniecki eredeti megközelítéséhez híven - azt hangsúlyozzák, hogy leginkább azok az attitűdök szilárdak, amelyek a személyiség által vallott értékekben gyökereznek (Prislin 1996).
21. századi közoktatás - fejlesztés, koordináció (TÁMOP-3.1.1-08/1-2008-0002)
