A választás

A személyközi kapcsolatok dinamikája is többnyire az összhangelméletet támasztja alá. A hízelgés alapelve éppen ezért a célpontként kiszemelt személy iránt kimutatott szeretet, hasonlóság, előnyben részesítési hajlandóság, s ezért cserébe a hízelgő pozitív attitűdre, az előny viszonzására számíthat. A propaganda és a meggyőzés bevált eszköze a rágalmazás, befeketítés, hitelrontás, amikor is egy-egy személyt (pártot, eszmét) a köztudatban erősen negatív dolgokkal hoznak asszociatív összefüggésbe, ily módon késztetvén az olvasókat, nézőket új összhangok képzésére.
A konszonancia kényelmes állapot. Ezzel szemben a disszonancia kényelmetlen érzést okoz, s az egyén ilyenkor mérsékelni kívánja a disszonanciát, hogy a konszonancia révébe jusson.
Választáskor az ember mindig disszonanciát él át, hiszen valami ellen vagy valami mellett döntve a választás pillanatában sosem lehetünk teljesen biztosak a dolgunkban. Lóversenyeken fogadók körében tapasztalták, hogy akik útban voltak a pénztárhoz, hogy megtegyék tétjeiket, sokkal kevésbé voltak biztosak favoritjukban, mint azok, akik már megvették elkötelező tikettjüket.

Kognitív disszonancia

Vonzó alternatívák közötti választás

Választáskor meg kell különböztetnünk a vonzó alternatívák közötti választást és a nem vonzó alternatívák közötti választást.
Az első esetben a következő tényezők befolyásolják a keletkező disszonancia nagyságát: annál nagyobb a disszonancia:

• minél vonzóbb az elvetett alternatíva,
• minél nagyobb volt a választási lehetőségek száma,
• minél különbözőbbek az elvetett alternatívák,
• minél frissebb a választás,
• minél nagyobb a tét.

A disszonancia felszámolását a következő módokon képzelhetjük el ilyen esetben:

• nem választunk (ez sokszor nem lehetséges),
• felértékeljük a választott alternatívát és leértékeljük a nem választottat, a választott alternatíva ellen szóló elvekről nem veszünk tudomást.

Nem vonzó alternatívák közötti választás

A nem vonzó alternatívák közötti választást Festinger „elméletileg lehetséges, ám ritka" eshetőségnek tartja, mely csak akkor fordul elő, ha valamilyen külső erő kényszeríti a személyt választásra. Ez esetben a disszonancia nagysága a következő tényezőktől függ: annál nagyobb a disszonancia

• minél rosszabb a választott alternatíva,
• minél kevesebb volt a választási lehetőségek száma,
• minél jobban hasonlítanak az elvetett rossz alternatívák, - minél későbbi a választás,
• minél nagyobb a tét.

A disszonancia felszámolása ebben a kínos esetben a következő módon lehetséges: - lebecsüljük saját választási szabadságunkat (kényszerre, szükségszerűségre hivatkozunk),

• a nem választott alternatívát felértékeljük (jónak mondjuk), negatív következményeit lebecsüljük.

A félelemnélküliség politikai kultúrájában azok a helyzetek természetesek, amelyekben a választás pozitív és negatív, vagy csupa pozitív alternatívákra szorítkozik.
A politikai és gazdasági rendszertől függetlenül, a magánélet gyakran hoz létre negatív választási helyzetet.
A válási konfliktusok vizsgálata mutatja, hogy azok egyik típusa negatív választásra vezethető vissza. Ez esetben az egyik fél nem azért választotta a másikat, mert szerette, hanem azért, mert menekülni akart egy számára tarthatatlan helyzetből.
Brehm vizsgálatából kiderült, hogy amikor a kísérleti személyek olyan dolgok között választhattak csupán, amelyeket korábban nem értékeltek túl nagyra (vagy valamennyit nagyra értékelték), akkor a választást követően a választott tárgyak mellett szóló érveket felnagyították, a nem választott dolgokra vonatkozó érveiket viszont negatívra színezték. A nem választott, de vonzó dolgokra vonatkozó érvek mindig disszonánsak, esetükben a leértékelést bizonyosra vehetjük (ezen alapszik a híres „savanyú a szőlő" mese csattanója is).

Az attitűddel ellentétes ügy képviselete

Attitűdjeinktől idegen viselkedéskor szintén disszonanciát élünk át, melynek mérséklésére ösztönzést érzünk magunkban. Festinger és Carlsmith kísérlete klasszikus módon példázza ezt a jelenséget. Arról a példáról van szó, amelyben a kísérleti személyek egyik csoportját nagy összegű pénzjutalom ellenében késztették hazugságra, másik csoportját viszont igen csekély összeg ellenében vették rá a hazug, a becsület értékétől idegen viselkedésre. Az utóbbi esetben azt tapasztalták, hogy a kísérleti személyek önmagukban átértékelték az élményt, melyet eredetileg unalmasnak éreztek ugyan, mivel azonban azt kellett mondaniuk róla, hogy szórakoztató és élményszerű volt, letagadták magukban annak nyilvánvaló unalmasságát, s ily módon megszabadultak attól a disszonáns érzéstől, hogy hazudniuk kellett.
Kognitív disszonancia redukciója tehát - mint láttuk - többféle módon is végbemehet. Van, amikor új, konszonáns kognitív elem hozzáadása útján a helyzet máris konszonanciába lendül át. Máskor a disszonáns kognitív elemet alakítjuk át vagy cseréljük fel egy konszonáns elemre. Végül gyakori módszer a disszonáns kognitív elem eltávolítása a tudatból (figyelmen kívül hagyás, elfelejtés, elfojtás).

Önigazolás

Attitűdjeink között sajátos hely illeti meg az önmagunkra irányuló attitűdöt. Azt az alakzatot tartjuk természetesnek, amelyben az attitűd tárgyaként az én feltétlen pozitív értékelésben tűnik elő. Énünk a szociálisan megkonstruált valóság rendkívül képlékeny, bizonytalan és sokértelmű alkotóeleme, melyet egyidejűleg elemi érdekünk szilárdnak, változatlannak és egyértelműnek látni. A társadalmilag konstruált valóságra vonatkozó tudás minden más eleme esetében az énre vonatkozó attitűd is szociális összehasonlítás eredménye. Az összehasonlításnak azonban van végső, interiorizált tartalma, amely meghatározza a pozitív és negatív értékelő elemeinek az arányát, megszabja az önértékelés mintáját. Ez attól függ,hogy miként képes a személy önmagát olyan természetes és intencionált jelentések forrásaként szemlélni, melyek a társadalmilag konstruált valóságban értékesnek minősülnek.
Az önigazolás a pozitív önértékelés fenntartására irányuló működés. Aronson szerint az önigazolás tendenciája két feltétel együttes megléte esetén a legerősebb:
1. Ha az emberek felelősséget éreznek cselekedeteikért.
2. Ha tetteiknek súlyos negatív következményei vannak.